2006.09.13. 02:25
Az élhetőbb városért
Zalaegerszeg (vézsé) - A zöldebb, élhetőbb Zalaegerszeg megteremtését tartja legfontosabb feladatának Herkli Gyula, a Magyar Demokrata Fórum polgármesterjelöltje.
A 44 éves közgazdász, vállalkozó szerint ezen elképzelések megvalósulásának egyik legfontosabb feltétele a munkahelyteremtés. Úgy véli, a városnak szüksége van a már működő kis- és közepes vállalkozásokra, de kiemelt munkahelyteremtő támogatással, adócsökkentéssel segíteni kell újabbak létrehozását is. Mindemellett, fűzte hozzá a polgármesterjelölt, racionalizálni kell az önkormányzat gazdálkodását, és maximálisan ki kell aknázni az uniós pályázati lehetőségeket is. A zöldebb Zalaegerszeg érdekében Herkli Gyula fontosnak tartja a megújuló energiák hasznosítását; ahhoz pedig, hogy élhetőbbé váljon a település, véleménye szerint haladéktalanul felül kell vizsgálni a némely esetben elhanyagolt fő- és mellékutak állapotát, függetlenül attól, hogy az állam vagy az önkormányzat kezelésében vannak.
Hasonló elképzelései vannak a közlekedési és parkolási rendszerrel kapcsolatosan is. Ha MDF-jelöltként bizalmat kap a választóktól, a Zalaegerszeg-kártyával rendelkezőknek - legfeljebb egy óra időtartamra - hétköznapokon is díjmentes parkolási lehetőséget biztosítana a fizető övezetekben.