Hévíz

2015.04.22. 15:44

Játékos bűnmegelőzés Hévízen - Az egymásra figyelés is segíthet, hogy ne váljunk áldozattá

Hévíz - A fürdővárosban rendezte meg a rendőrség a Hetvenkedő hatvanasok bűnmegelőzési vetélkedő megyei döntőjét.

Keszey Ágnes

- Kérem, írja alá a regisztrációt! - fordult a vetélkedő résztvevői felé az egyik szervező, egy félbehajtott lapot maga elé tartva. Később, a program során aztán kiderült, beugratós volt a kérés, mert a lap másik oldalán egy jótanács szerepelt: soha ne írjunk alá semmit elolvasás nélkül. A szervezők ezzel is arra hívták fel a figyelmet, hogy éljünk nyitott szemmel, és ne bízzunk meg mindenkiben.

A nap során játékos feladatokkal terjesztették az ismereteket: hogyan előzhetik meg az idősek, hogy bűncselekmények különösképpen az egyre terjedő trükkös lopások áldozataivá váljanak.

A versenyen első helyezett a Cserszegtomaji Aranykorúak Nyugdíjasklub. Képünkön a csapat két tagja: Mózner István és Torma Zsuzsanna. Fotó: Keszey Ágnes

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Generációk biztonsága Hetvenkedő hatvanasok újragondolva vetélkedősorozata eddig a megye hat járásba látogatott el, és az ottani győztes csapatok vehettek részt a csütörtöki, megyei döntőn.

A rendezvényt dr. Sipos Gyula, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg.

- Zala országosan a negyedik legbiztonságosabb megye, de azon dolgozunk, hogy még előrébb kerüljünk a sorban. Ezt a célt szolgálja ez a rendezvény is, hiszen a magunkra és az egymásra figyelés is segít a bűnesetek visszaszorításában - hívta fel a figyelmet a vezérőrnagy.

A csapatok mindegyikének egy-egy fiatal is tagja volt, hogy szépkorúak is ifjak megtapasztalják, hogyan tudnak segíteni egymásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!