Hévíz

2016.08.14. 19:32

Hévízi Borünnep - ötödször (x)

Hévíz - Tematikus programok, nemzetközi fellépők és neves borászatok: ezt kínálja szerdától öt napon át az immár ötödik alkalommal megszervezett Hévízi Borünnep, amely amellett, hogy szórakoztat, missziót is teljesít minden esztendőben.

Varga Lívia

– A városnak több szempontból is rendkívül fontos, hogy nívós, sokrétű, széles, a bel- és külföldi vendégkört egyaránt megszólító, ingyenes programokat hívjunk életre az év minden szakában. Ilyen tavasszal a Boldog Békeidők, augusztus második felében pedig a hagyományos borünnep – bocsátja előre Papp Gábor polgármester. – Ezeknek a rendezvényeknek komoly turisztikai vonzereje van, ami megmutatkozik a vendégéjszakák számában is. Ilyenkor rendre telt házzal üzemel a város, hiszen sokan erre időzítik hévízi pihenésüket, szabadságukat, és azt látjuk, hogy egy-egy ilyen alkalomra még az elszármazottak is szívesen hazajönnek. Ha el tudjuk érni, hogy a vendégek jól érezzék itt magukat, bízhatunk abban, hogy máskor is visszatérnek.

Ez az a szolgáltatás, hangsúlyozza a polgármester, amit a város az adófizető vállalkozóknak vissza tud adni a turizmusból befolyt összegekből, hiszen a programok arra sarkallják a vendégeket, hogy kijöjjenek szálláshelyükről, s megismerve a várost náluk költsenek. Ez pedig minden vendéglátónak, kereskedőnek, de a szállodáknak és a magánszállásadóknak is jó. Ha több a vendég, több a vállalkozások bevétele, s így az önkormányzathoz is több adó folyik be – vezeti le az elvet Papp Gábor. Hozzáteszi: a Bor-ünnep tematikáját öt éve újították meg, azóta folyamatosan fejlődik a rendezvény. Olyannyira, hogy erre az alkalomra szívesen jönnek a neves hazai borászatok is – mostanra ranggá vált s üzletileg, valamint marketing szempontból is megéri a borünnepen kiállítani, hisz a rendezvény öt napja alatt sok ezren fordulnak meg a standoknál.

Papp Gábor és családja a tavalyi borünnepen. A hagyományos rendezvény minden korosztály számára élményt nyújt (Fotó: Archív)

A borünnep a tágabb környezetünkben található számtalan kincsre is ráirányítja az érdeklődők figyelmét, mivel a zalai és Balaton-felvidéki borok mellett ebben az öt napban hazánk szinte összes, méltán elismert történelmi borrégiója bemutatkozik – folytatja Papp Gábor.

- A program pedig ily' módon egyfajta missziót is betölt, hiszen Hévízre a világ minden tájáról jönnek vendégek, akik kíváncsiak Magyarország kultúrájára, gasztronómiájára, hagyományaira, nekünk pedig kötelességünk lehetőséget teremteni a bemutatkozásra.

A rendezvény ugyanakkor nemzetközi is, hiszen, akárcsak tavaly, most is lesz Prosecco-stand, s idén először erdélyi borászat is érkezik. A fesztivál nagyságát jelzi, hogy az elmúlt években sokaknak már az első nap haza kellett küldeniük valakit „utánpótlásért”, mert amit öt napra terveztek, szinte azonnal eladták, idézi fel Papp Gábor.

Az önkormányzat pedig, látva a nagyrendezvények sikerét és az igényeket, a belváros átalakítását, megújítását tervezi, hogy a jövőben még nagyobb területen, még színesebb kínálattal fogadhassa vendégeit Hévíz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!