Hévíz

2014.01.06. 15:40

Funky party a jégen, költők a könyvtárban

Hévíz - Az év első hónapjában is számos program várja az érdeklődőket Hévízen, a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ szervezésében.

Sámel József

Az újévköszöntő hét és pálinkafesztivál után sem áll meg az élet a fürdővárosban, január 10-én például a és felgördül a függöny Elzbeta Chowaniec Gardénia című darabot mutatja be a budapesti K.V. Társulat a polgármesteri hivatal dísztermében. A Közéleti kávéház következő programja 14-én lesz a könyvtárban, Bogár László közgazdásszal Papp Gábor polgármester beszélget.

Az ezt követő szombaton Funky partyra várják a korcsolyásokat a jégpályára, január 22-én, a magyar kultúra napján pedig Barangolás a költészet világában címmel Lukács Sándor színművész önálló estjére kerül sor a könyvtárban. Január 30-án a Hévízi szabadegyetem várja az érdeklődőket, a vendég Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember lesz, aki Függőségeink címmel tart előadást. Másnap Viva la Musica címmel Horváth Elemér hegedűművész koncertezik a református templomban.

A Muzeális gyűjteményben Így szerettek ők címmel március 31-ig látható Nyári Krisztián irodalomtörténeti kiállítása, január végéig pedig Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc művész tárlata. Január 17-18-án holland hétvégét rendez az intézmény, képzőművészettel, kézműves foglalkozásokkal, gasztronómiai bemutatókkal, mozifilmekkel. A könyvtárban Havas Judit előadóművész és Bíró Gergely író részvételével rendhagyó irodalomórák várják a vendégeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!