Hévíz

2015.10.01. 17:27

Múltidéző - A hévízi Fontana filmszínház

Harminc évvel ezelőtt, 1985. augusztusában avatták fel Hévízen az új mozi épületét. A Zalai Hírlap tudósított az eseményről. Múltidéző oldalunkon erre emlékezünk.

Nagy Erzsébet

Az élet muzsikája című új magyar film vetítésével kezdte meg a Fontana Filmszínház és Üdülőhelyi Klub a működését

„Egy külföldön már elterjedt, hazánkban még egyedülállónak számító művelődési és szórakoztató komplexummal gazdagodott Hévíz. A Fontana Filmszínház és Üdülőhelyi Klub ünnepélyes átadásán részt vett Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes, Ujvári Sándor, a megyei tanács elnöke és Balázs Béla a megyei pártbizottság titkára.

Horváth Lajos a Zala Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója a megjelenteket tájékoztatva elmondta, hogy az új intézmény megvalósításában – a moziüzemi vállalat mellett – nagy szerepet vállalt az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága, a Zala Megyei Tanács és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat.

Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes ünnepi avatója az új moziteremben

Tóth Dezső miniszterhelyettes avató beszédében egy új kezdeményezés nagyszerű iskolapéldájaként említette az intézményt.

– A kulturális élet újfajta vállalkozásának lehetünk szemtanúi, Zalában megértették az emberek, hogy a változó körülményekhez a kulturális életnek is alkalmazkodnia kell. A beruházás kezdetben csupán egy mozi építését célozta, de még időben dolgozni kezdett a fantázia, s a sok jó ötletből végülis alakot öltött az az intézménytípus, amelynek építését a tárca szorgalmazni fogja az országban másutt is – mondta Tóth Dezső, majd a következő szavakkal adta át rendeltetésének a Fontana Filmszínházat és Üdülőhelyi Klubot: – Kívánom, hogy az itt élő és üdülő emberek érezzék jól magukat ebben a kellemes környezetben, s mielőbb töltsék meg a tetszetős külsőt értékes tartalommal.”

A Fontana presszójában már gyűlnek a vendégek

Ezt követően a vendégek megtekintve a létesítményt meggyőződhettek arról, hogy a felavatott intézmény a hasznos időtöltés és a kellemes szórakozás számtalan formájával várja a látogatókat. A 28 millió forintos költséggel épült, közel 1100 négyzetméteres hasznos alapterületű épület mozirészében egy 130 néző befogadására alkalmas terem várja a látogatókat. Az emeleti stúdiómoziban főleg a művészfilmek kedvelői találnak majd programot, itt egyidejűleg hetvenen élvezhetik az előadást. A Fontana könyvesboltban elsősorban a magyar könyvkiadás ritkaságait kínálják magyar és idegen nyelven. A bowlingpálya és söröző az intézmény nyitásától zárásáig várja a vendégeket. Az épület egészét behálózó televíziós lánc központja a videóstúdió, amely alkalmas videóműsorok, filmek és információk közvetítésére. Mindkét moziterem légkondicionált, jó akusztikájú, alkalmasak előadói estek, koncertek rendezésére.

A Fontana Filmszínház és Üdülőhelyi Klub az avatás után filmvetítéssel nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.”

(Zalai Hírlap, 1985. augusztus 24.)

„Fontana – a latinban forrást, szökőkutat jelent. Találó, s egyben előremutató az elnevezés: Hévíz új ékességének, az elmúlt héten átadott művelődési és szórakoztató komplexumának a homlokzatára nem véletlenül került a felirat. A zalai nagyközség európai hírét hévíz forrásának köszönheti. Annak a víznek, amelynek gyógyító hatása miatt az év minden szakában tömegesen érkeznek kül- és belföldről a vendégek. Bármennyire is erőt adónak, enyhülést nyújtónak bizonyult a gyógyító fürdő, az idelátogató vendégeknek mégis hiányérzetük volt. Hiába kerestek igazán nívós szellemi felfrissülést, kikapcsolódást, szórakozást nyújtó helyet. Hévízen ilyet nem igen találtak. Hogy mennyire szükség volt a Fontana Filmszínház és Üdülőhelyi Klub felépítésére, arra az átadás óta eltelt egy hét tapasztalatai már bizonyságul szolgáltak.

Bowlingpályát ritkán lehetett üresen találni

– Minden várakozást felülmúlt az itt élő emberek és az üdülővendégek érdeklődése – mondja Derhán János, az intézmény vezetője. – Telt ház előtt folynak a vetítések, állandóan foglalt a bowlingpálya, a könyvesboltot pedig nem győzik áruval feltölteni. Nem panaszkodhatnak „kilométerhiányra” a presszó és a söröző pincérei. Rendkívül közkedvelt a fiatalok körében a videójáték, sorban állnak az üres helyért. Elismerően szólnak a vendégek az épületről, a berendezésekről, a szolgáltatásokról. Reméljük egy év múlva is hasonló lesz a véleményük.

A Fontana Filmszínház és Üdülőhelyi Klub elődje, az Alkotmány mozi 1979. január 1-én erősen leromlott állapotban került át a Zala Megyei Moziüzemi Vállalathoz.

– A szakértői vélemény megerősítette elképzelésünket: az egész épületet le kellett bontani, a statikai szakvélemény ugyanis a filmszínházat életveszélyessé nyilvánította. Hévíz nem maradhat közművelődési intézmény nélkül! A Zalaegerszegen létrehozott Ady Filmcentrum kedvező tapasztalatai sugallták azt az ötletet, hogy Hévízen is megpróbálkozzunk valami hasonlóval – idézi fel az ötlet születésének pillanatait Horváth Lajos, a moziüzemi vállalat igazgatója.

Korszerű berendezések a filmszínház vetítőtermeiben

A munka elkezdődött. Telt az idő, változtak az elképzelések, s közben a vállalat pénzügyi lehetőségei is. Időközben azonban segítőkész partnerekre leltek, akik szintén fantáziát láttak egy művelődési és szórakoztató centrum felépítésében. A számtalan közreműködő vállalat, intézmény mellett a megyében élő kisiparosok is részt vállaltak a munkában.

– Szinte naponta változtattunk a terveken – mondja a tervező és a kiviteli munkák irányítója, Pulai Sándor. – Tulajdonképpen e feladat miatt változtattam munkahelyet: vonzott, érdekelt ez a munka. Egy építésznek mindig különleges feladatot jelent, ha egy adott környezetbe kell valamit terveznie. Az ötlet megszületésénél sok mindent kellett figyelembe venni.

– Az épületre a reneszánszát élő fehér meszelés és az ősi építőanyag, a fa gazdag felhasználása a jellemző. Mindenki dicséri a belsőépítész, Szűcs Zsuzsa munkáját. Az idelátogatók véleménye szerint az egész ház nyugalmat áraszt, megfelelő környezetet biztosít tehát a művelődésre, a szórakozásra.”

(Zalai Hírlap, 1985. augusztus 31.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!