Hévíz

2015.09.25. 11:43

A hazai közigazgatást tanulmányozták

Hévíz – A Horvát Közigazgatási Minisztériumból 15 fős delegáció járt Magyarországon, hogy a területi közigazgatást tanulmányozza.

Szabó Judit

Csütörtökön Kaposváron ismerkedett a küldöttség az ottani kormányablak működésével, pénteken pedig Hévízre látogattak a horvát szakemberek, szintén a kormányablakba. A tanulmányút  célja az volt, hogy megnézzék, hogyan működik a gyakorlatban az ügyintézés,  megismerjék a  háttérszolgáltatásokat, az elektronikus ügyintézés szervezeti keretét,  az infrastrukturális és személyi   feltételeket.

A delegációt   Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott kalauzolta. Rigó Csaba lapunknak elmondta: a horvátok jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az elektronikus ügyintézés terén, más vonatkozásban azonban – úgy nyilatkoztak – a hazainál korszerűtlenebb  a közigazgatási rendszerük. Miután megtekintették a hévízi kormányablakot, előadást hallottak a Zala Megyei Kormányhivatalról, valamint a járási rendszerről. Rigó Csaba közölte, hogy a megyében még két kormányablak megnyitása van hátra, de hamarosan ezek – a letenyei és a nagykanizsai – is megkezdik működésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!