Hétvége

2016.01.08. 20:51

Vendégsarok - Van minek örülni

Vendégünk, Tantalics Béla nyugalmazott pedagógus, helytörténész.

Zalai Hírlap

Van minek örülni a karácsonyi hangulatba öltözött város ünnepén. Lenti szépül, gyarapodik, de persze a gondokból is kijut. Nagy utat tett meg itt a végeken, a Kerka partjára települt kis falu. Oklevéllel bizonyítható említése 1237-ből származik. Fontosabb történelmi szerepe a török hódoltság idején bontakozott ki. Végvárát a törökök nem tudták elfoglalni, pedig Kanizsa 1600-ban történt eleste után gyakran érte támadás. Várában többször járt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, és itt tartotta esküvőjét 1570-ben Bánffy Miklós Zrínyi Orsulával. Most pedig a lenti végvár eladását hirdetik. Jó volna megmenteni, hasznosítani, akár vadászati múzeumnak, mögötte vadasparkkal, hiszen két ízben is lőttek itt világtrófeát viselő szarvast, de lehetne benne turistaszálló is.

Lenti fejlődését az 1925-ben Zalabaksáról ide költözött járási székhely fellendítette, majd a várossá avatással új szakasz kezdődött. Igen jó gondolat volt, hogy városi rangot kapott, mert ebben a térségben csak Nagykanizsa, a „régi város” és Zalaegerszeg, a „csinált város” létezett.

1949-ben kerültem ide tanárként. Emlékszem Lenti akkori útviszonyaira, a poros vagy sáros utcákon nehéz volt kerékpározni. A villanyvilágítást egy kis áramfejlesztő gép szolgáltatta éjfélig, ezenkívül petróleumlámpával világítottunk. Az 1950-es évek kitelepítéseikor én is féltem, hogy az áldozatok közé kerülök. Emlékszem arra, hogyan hurcolták el drámai módon az iskola szomszédságából Horváth József cipészmestert.

Több mint fél évszázada élek itt, különböző iskolatípusokban tanítottam, népes osztályokban. Generációk nőttek fel a kezeim között. Kevesen voltunk nevelők, előfordult, hogy két osztályban is osztályfőnök voltam. Igyekeztem Lenti társadalmi és kulturális életében is részt venni. Fiatal pedagógusként több társadalmi megbízást kaptam, egyidőben úgynevezett szabad művelődési vezetője voltam a településnek. Pár évre a járási kultúrotthon vezetésével is megbíztak. Örömmel emlékszem arra az időszakra, amikor Katona József Bánk bán című drámáját betanulta az akkori kultúrcsoport, az előadás nagy sikert aratott, később eljutott Zalaegerszegre és Nagykanizsára is. De Lenti járás tanulmányi felelősének lenni is szép feladat volt, 1951-től 52 község iskoláit kellett látogatni, ellenőrizni, jegyzőkönyvezni. Egy ízben a TIT járási teendőit is rám bízták. Fiatal éveim igen aktívan teltek itt.1992-ben megszerveztük a Honismereti Egyesületet, amelynek titkára vagyok. Jelenleg 45 fővel működünk. Ez év tavaszán tervezzük többek között az 1956-os forradalom méltó megünneplését konferencia keretében, de szervezünk találkozót és emléktábla avatásra is készülünk. 

Lenti képe teljesen megváltozott az utóbbi évtizedekben, eltűntek az addig jellegzetes zsúptetős boronaházak, és emeletes utcasorok épültek. A fejlődés mellett jó volna, ha népesedne is a város, hiszen a lakosság itt is erősen fogyatkozik. A városi rang odaítélésekor - 1979-ben - közel 10 ezren éltek itt, ma alig 8200-an. Jó volna ezt megállítani, munkahelyeket teremteni és módot találni arra is, hogy Lenti ifjúsága ne távozzon el külföldre.

A város napja alkalmából kívánok Lenti minden polgárának hosszú, megelégedett, boldog életet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!