Hétvége

2017.04.28. 14:30

Színészálom: inkább kevesebb, de minőségi eladást szeretne a csesztregi színésznő

Az Átrium Filmszínházban mások mellett Alfödi Róberttel, míg a Karinthy Színházban Dányi Krisztiánnal, illetve Szirtes Gáborral is együtt játszik egy ifjú csesztregi színésznő.

Gyuricza Ferenc

Hajdú Csilla két éve végzett a Nemes Nagy Ágnes Színészképző Iskolában, azóta folyamatosan keresi a lehetőségeket.

- Az első előadás, amiben már nem a tanulmányaim miatt szerepeltem, a Játékszínben bemutatott Gombóc Artúr, a nagy utazó című zenés mesejáték volt - idézte fel Csilla. - Zsurzs Kati, a darab rendezője bejött az osztályba, s azt mondta, szüksége lenne néhány olyan lányra, akik elvállalnak egy kisebb szerepet. Madarakat játszunk, akik végigkísérik Gombóc Artúrt az útján. Énekelünk, táncolunk, végig aktívan ott kell lenni az előadás során.

A Gombóc Artúrnak olyan nagy sikere van, hogy harmadik éve folyamatosan játsszák a Játékszínben. Közben Csilla újabb lehetőségeket is kapott, a főváros egyik felkapott teátrumában, az Átrium Filmszínházban az Egy, kettő, három című vígjátékban van egy kisebb szerepe, illetve a Karinthy Színházba is hívták, ott egy zenés vígjátékban játszik.

Hajdú Csilla (a kép jobb oldalán), az Alföldi Róberttel közös előadáson
Fotó: Átrium Filmszínház

- Az iskola befejezése után éppen nyaraltam, amikor telefonon hívtak - mondja. - Azt kérdezték, ráérnék-e szeptembertől, mert lenne egy szerep. Rögtön elvállaltam, s amikor megtudtam, hogy az Átriumban, és Alföldi Róberttel fogok játszani, csak annyit tudtam kinyögni: Úristen! Belegondoltam, hogy hosszú évek során hányszor sétáltam el az Átrium előtt, s mindig az járt az eszemben, hogy milyen jó lenne majd egyszer itt játszani...

Csilla azt mondta, minden egyes előadás, aminek részese lehet, óriási ajándék a számára. Azokkal a színészekkel dolgozhat együtt, akiknek játékát négy-öt éve tátott szájjal bámulta. A szerepeit tanulási folyamatnak fogja fel, hiszen azzal, hogy kikerült az iskolapadból, még nem érzi magát képzett színésznek. Partnereinek többsége igen segítőkész, de így is akadnak kifejezetten izgalmas szituációk.

- Egyik nap kerestek a Karinthy Színházból azzal, hogy lebetegedett az egyik korábbi osztálytársam, s a helyére kellene beugrani - magyarázza. - Nem volt sok szövegem, de sok a kellék, s végig jelen vagyok a színpadon, így nagyon kell összpontosítani. Igen ám, de nem volt lehetőség próbára. Egy tenyérnyi cetlire írtam fel mindent magamnak, hogy mikor mit kell csinálni, illetve az előadás előtt bekopogtam Murányi Tünde öltözőjébe, azzal, hogy én lennék a beugró, összepróbálhatnánk a jelenetünket? Nagyon segítőkész volt ő is. A legnagyobb színészek ugyanúgy izgulnak előadások előtt, hiszen számukra is nagy pillanatok ezek az estek. A profizmusuk ott kezdődik, hogy ebből semmit nem észlel a közönség - szögezte le Csilla.

Azt mondja, ma Budapesten nagyon nehéz érvényesülni fiatal színészként. A szakma telített, rengeteg az ifjú tehetség, ezért az ismeretség sokat számít. Voltak lehetőségei, amiket visszautasított, úgy fogalmaz: limonádékat nem akar, inkább kevesebb, de minőségi eladást szeretne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!