Hétvége

2017.03.10. 19:47

Staféta Magyar Ferenccel

LOVKÓNÉ KISS KÁRMEN, a kanizsai Rozgonyi-iskola rajztanára azt kérdezte Magyar Ferenctől, a kanizsai tankerületi központ igazgatójától: - Mennyire tartja fontosnak, hogy megfelelő szakképzettségű pedagógusok lássák el a gyerekek művészeti nevelését?

Pásztor András

- NEMCSAK a művészeti nevelésben tartom fontosnak, hogy megfelelő szakképzettségű pedagógusok foglalkozzanak a gyermekekkel, hanem a nevelés-oktatás minden területén - hangsúlyozta Magyar Ferenc. - Ezért is szervezte meg a Nagykanizsai Tankerületi Központ az „utazó pedagógus" hálózatát. Az ebben dolgozó elhivatott tanárok segítségével a kisebb, vidéki iskolákban is biztosítani tudjuk a megfelelő szakos ellátottságot, főleg az alacsonyabb óraszámú tantárgyak esetén, mint például az ének, a rajz, a technika.

Fotó: Szakony Attila

A STAFÉTÁT Magyar Ferenc Hella Ferenc református lelkésznek adta tovább, azt kérdezve tőle: - Közismert, hogy a református egyház milyen sokat tesz a közösségek megerősítése terén. A közeljövőben milyen programokat, rendezvényeket szerveznek, amelyek a közösségformálást szolgálják?

A staféta következő vendége:

Hella Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!