Mikó István: "Nincsenek szerepálmaim"

Mikó István, a Jászai Mari- díjas színész-rendező mondta mindezt lapunknak a fővárosi Turay Ida Színház minap tartott lendvai vendégjátéka kapcsán. A népszerű színművész Kálmán operettjéről, a zenés színházakhoz fűződő kapcsolatáról beszélt, de egyéb, személyével kapcsolatos aktualitásokról is nyilatkozott.

- Gyakorlatilag szinte valamennyi híres Kálmán Imre darabban játszottam már ilyen vagy olyan szerepet - folytatta a színész. - Az egyedüli kivételt a Zsuzsi kisasszony jelentette, azt pedig rendezhettem, így azzal is volt személyes kapcsolatom. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy 2014-ben Siófok városa Kálmán Imre Emlékplakettel tüntetett ki. Talán közismert, hogy Kálmán Imre Siófokon született, ezt a kitüntetést pedig azok a személyek kaphatják meg, akik a munkájukkal hozzájárultak az életművének népszerűsítéséhez. A Cigány-prímás a hatodik Kálmán Imre operettem. Kerülgetett már korábban is, de most azt mondom, jó, hogy így történt, mivel bele kell érni ebbe a szerepbe.

Rácz Pali egy idősödő, világhírű, a saját fiával is nézeteltérésbe keveredő cigány-prímás, akit negyven- vagy ötvenéves korában egyszerűen még nem játszhat el az ember. Most, amikor a 67. évemet taposom, már úgy érzem, hogy alkalmassá váltam erre a karakterre. Az pedig külön öröm a számomra, hogy előkerül a színpadon egy hegedű is, amit meg is szólaltathatok, mert én mégiscsak zenészként, a Kaláka alapító tagjaként kezdtem a pályámat.

- Ezek szerint mondhatjuk azt, hogy Rácz Pali alakja egy szerepálom volt az Ön számára?

- Sosem voltak, és jelenleg sincsenek szerepálmaim. Az a típusú színész vagyok, aki elfogadta, amit a rendezők ráosztottak, vagy amire felkérte egy színház. Amikor rendeztem, akkor sem az járt elsődlegesen a fejemben, hogy abból a darabból éppen melyik szerepet osszam magamra. Az viszont többször is előfordult, hogy amikor felkért egy színház egy rendezésre, akkor azt is rögtön hozzátették: szeretnék, ha játszanék is az adott darabban.

- Évtizedeken keresztül a soproni Petőfi Színház tagjaként dolgozott, s volt az igazgatója is, ám Lendvára már a budapesti Turay Ida Színház társulatával érkezett...

- Két-három éve jöttem rá, hogy itt lenne az ideje annak, hogy ne mások irányítsák az életemet, hadd döntsem el én, hogy mivel foglalkozzak. Ez azt jelenti, hogy ma már én is szabadúszó vagyok, de rengeteg társulathoz kötődöm ezer szállal, gyakorlatilag mindenhol azt érzem, s az adott társulatok is azt éreztetik velem, hogy otthon vagyok. A Turay Ida Színház mellett továbbra is dolgozom Sopronban, s játszom Pécsett és Salgótarjánban is. Nyíregyházán, a Mandala Dalszínháznak pedig tavaly nyáron egy Rejtő-összeállítást rendeztem, amit azóta is nagy sikerrel játszanak. Ha van időm, még én is beugrom a darabba. A színésznek lételeme a színpad, az tartja kondícióban. Nem csak fizikailag, szellemileg is.

Ebből a szempontból érdekes hivatás a miénk, mert a szakmák egy igen jelentős részéről azt mondjuk, hogy azokba akár bele is rokkanhat az ember. A színészek esetében ez épp' ellenkezőleg adódik, arra mehet rá az ember egészsége, ha nem játszik. Én egyelőre bírom és élvezem is, s ha majd azt érzem, hogy valami már nem stimmel, akkor nyilván változtatok. Sopronban most éppen A dzsungel könyvében játszom, s már készülünk egy újabb bemutatóra, rövidesen kezdjük a My Fair Lady-t, abban Eliza édesapját, Alfred Doolitle-t alakítom majd. Ez szintén egy olyan szerep, amit eddig még sosem játszottam. Maga az előadás is érdekes, olyan produkció, amely több hazai színház összefogásával valósult meg. Szolnokon már bemutatták, Sopronban április elsején lesz a premier. A rendező mindenhol Radó Denise, illetve a díszlet és a jelmez szintén ugyanaz mindenütt, csak a szereposztás változik helyszínenként.

Mikó István a világhírű cigányprímás, Rácz Pali szerepében a lendvai színpadon Fotó: a szerző

- A Rejtő iránti érdeklődése esetleg fiatalkori olvasmányélményekhez kötődik?

- Szerettem Rejtőt olvasni, de azt nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott. Hála a jó Istennek, annyi remek magyar író van, akinek a munkássága színpadok után kiált. Szerintem Rejtő Jenő is közéjük tartozik, többek közt azért is, mert a regényei mellett kabarétréfákat, jeleneteket is írt. A Nyíregyházán bemutatott összeállítás azonban ennél tovább ment, olyan produkció, amit jórészt a regényeire építettünk. Kétrészes az előadás, amely két vendéglátóegységben játszódik. A második része egy kávéházban, ez kapcsolódik a kabarékhoz, az első része viszont egy tengerparti, kikötői kiskocsmában, közel a légióhoz, ami szintén gyakori Rejtő regényeiben.

- Akárcsak Rejtő karakterei, úgy Hasek regényalakja, Svejk is rendkívül jellegzetes figura. A derék katona történetének megelevenítése az Ön egyik legnagyobb sikere. Úgy tudjuk, már készül egy, a Mindörökké Svejkhez hasonló produkcióra, aminek majd Szekszárd ad helyet. Mi is lesz ez pontosan?

- Szintén egy monodráma jellegű darab, aminek az lesz a címe, hogy Háry vagyok, az angyalát. Tényleg szeretek kitalálni magamnak ezt-azt, s ez is ilyesmi produkciónak ígérkezik. Ugyebár Háry János figurája Szekszárdhoz kötődik, mivel ott született a megalkotója, Garay János. Még tavaly forgattunk ott egy filmet, ami a várost, annak történelmét s lakóit mutatta be. Ebben alakítottam az Obsitost, azaz Háry Jánost. Ott szerettem bele a karakterbe, és úgy gondoltam, hogy a Svejk mintájára ebből is lehetne akár egy önálló előadói estet összeállítani. A történet természetesen Háry János figurájára épít, de az Obsitoshoz mégsem kötődik szorosan.

A szerzője egy szintén szekszárdi származású író és költő, Kis Pál István, aki nagyon izgalmasan közelített az eredeti műhöz. A címszereplő gyakorlatilag a teljes történetet végigbeszéli, ám azt, hogy mi benne a valóság, s mennyi a hazugság, azt egyértelműen nem érzékelteti. Ez egy olyan önálló előadói est, borozgatós-beszélgetős produkció, ahol azért vannak társak is. Lesznek muzsikusok, s egy színésznő kollégám is közreműködik benne. Majd kiderül, hogy lesz-e olyan fergeteges siker, mint a Mindörökké Svejk, amit már közel harminc esztendeje játszom.

- Egyes pályatársaival ellentétben Ön kifejezetten kerüli a bulvárt. Szinte egyáltalán nem találkozunk a nevével ilyen jellegű újságokban. Idegenkedik tőle?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szeretem. Olvasni sem, és ezért nagyon szerepelni sem szeretnék a bulvársajtóban. S nem amiatt, mert titkolnivalóm lenne, vagy bármit is szégyellnék, amit életem során tettem, de vannak olyan fórumok, ahol ezekről sokkal szívesebben beszélek, beszélgetek. Teszem azt egy közönségtalálkozón, vagy egy olyan beszélgetős televíziós show-műsorban, amire a közelmúltban is meghívtak. Az egy nagyon életszerű műsor volt, régi fényképek segítségével tekintettünk vissza a múltba, ott nagyon szívesen beszéltem az emlékeimről. Azt például egy kifejezetten kedves, és vállalható szereplésnek tartottam.