Régi idők gyermekei

A mai szemmel kissé furcsa kérésnek az volt az oka, hogy a középkorban nem volt anyakönyvezés és így az emberek sokszor csak megközelítőleg tudták megmondani az életkorukat. A fiúgyermek életkorát pedig azért kellett tudni, hogy elérte-e a törvényes kort (14 év), amitől jogképes és perképes volt. A hiteleshely ránézéssel állapította meg a gyermek életkorát és erről oklevelet állított ki, ez volt az „időlátott levél.”

Dorottya születésének bejegyzése a Bánffy család naplójában 1581. Szombathely, Megyei Könyvtár

A régi korok gyermekeinek élete más érdekességeket is rejt. A gyerekre, mint témára csak a 20. századi történetírás figyelt fel. A társadalomtudományok művelői számára a gyerekek történetének kutatása alapvető fontosságú. Még néhány évtizeddel ezelőtt is hosszas vita zajlott a nemzetközi történetírásban a gyerekkor fogalmáról és értékeléséről. Egyes vélemények szerint a középkor nem ismerte fel a gyermeki életszakasz lényegét, azt, ami a felnőttől megkülönbözteti, a gyerekkort csak a kora-újkor fedezte fel a 16. században. A másik álláspont szerint a gyereket már a középkorban sem tekintették „kis felnőttnek” és életkori sajátosságainak megfelelően bántak vele.

Ebben az időben természetesen nem létezhetett családtervezés, mert a rossz egészségügyi viszonyok miatt nem lehetett tudni, hogy hányan maradnak életben. A középkorban a gyerekeknek kb. a fele 7 éves kora előtt meghalt.

Vesszőparipa P. Brueghel „Gyermekjátékok” c. festményén 1560. Bécs, Kunsthistorisches Museum

A népmesék gyakori fordulatát, hogy „a szegény parasztnak annyi gyereke volt, mint a rosta lika és eggyel több” a demográfiai kutatások nem igazolták: a középkorban és kora-újkorban a nemesi családokban született sok gyermek, mert ahhoz, hogy a nemesi család folytatódjon, legalább 6-8 fiúnak kellett születni, akik közül 3-4-nek meg kellett élni a felnőttkort. 23 árpádházi királyunk (1000 - 1301 között) közül 6 gyermektelenül halt meg, 3 királyfi gyerekkorban halt meg, 2 királyunknak „csak” lányai voltak, akik nem tudták továbbvinni a dinasztiát.

A középkori és a reneszánsz művészet gyakori témája volt a születés és a Madonnák ábrázolása, ezek a korabeli művészet legszebb emlékei.

A megszületett gyermeket megkeresztelték és nevet adtak neki, de rendszeresen vezetett anyakönyveket csak a 17. század végétől ismerünk. A főúri zalai család, az Alsólendvai Bánffyak két évszázadon keresztül folyamatosan jegyeztek fel családi eseményeket, köztük születéseket is egy 16. századi kalendáriumban. A család számára már fontos volt személyes történelmük.

Baba fából Nürnberg, 1530 körül

A magyar középkor gyerekeinek jogi helyzetét Werbőczy Hármaskönyvéből jól ismerjük. Az apa hatalma gyerekei fölött szinte korlátlan volt, de köteles volt gyermekeiről gondoskodni a fiúknak juttatott birtokadományokkal, a lányokat pedig ki kellett házasítania.

Az alacsony átlagéletkor miatt forrásainkban lépten-nyomon találkozunk árva gyermekekkel, akik mellé nagykorúságukig gyámokat jelöltek ki. Sokszor fordult elő, hogy a gyámok visszaéltek helyzetükkel, mint egy 1475. április 18.-i oklevélben olvasható: Laki Kaczor Borbála és Márta bepanaszolták a zalavári konvent hiteles helye előtt rokon gyámjaikat, Kaczor Pétert és Györgyöt, mert ők a lányok szüleinek halála után kiforgatták őket vagyonukból és nem nemesi helyzetüknek megfelelően nevelték őket.

A nevelés módszereiről a legtöbb adatunk a királyi gyermekek életéről van, akiknek egyáltalán nem adatott felhőtlen gyerekkor. A királyfiak nevelésének célja az uralkodásra való felkészítés volt. A kis hercegnők pedig a dinasztikus politika eszközei voltak, akiket már gyermekként eljegyeztek. Királynéként pedig az elsőrendű kötelességük a trónörökös biztosítása volt. Károly Róbert feleségét, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnőt már életében nagy tisztelet övezte, mert 4 fiúgyermeke érte meg a felnőttkort, közülük került ki a királyi utód is, akit Nagy Lajosként ismer a magyar történelem.

A nemesség gyerekeinek neveléséről a korai újkorban a családi leveleknek köszönhetően már egészen alapos ismereteink vannak, pl. Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya 20 év házasság után született és régen várt fiáról, Ferencről.

A polgárság és parasztság gyerekeiről már sokkal szűkszavúbban szólnak a források, őket szinte mindig arra szánták, hogy apjuk mesterségét vigyék tovább.

Minden kor minden gyermeke játszik. A középkor gyerekeinek játékairól a régészeti leleteken kívül a krónikák és a művészeti ábrázolások is szólnak. Ezekből látszik, hogy a gyerekek a maihoz hasonlóan utánzásos és eszközös játékokkal töltötték idejük egy részét, amik a felnőttek tevékenységeinek utánzásai voltak: a lányok babáztak, a fiúk katonásdit játszottak. A vesszőparipa a fiúk kedvenc játéka volt, a lányok valószínűleg rongy- és cserépbabákat dajkáltak, de a módosabbaknak lehetőségük volt játékszereket is venni. A korabeli Németföldön virágzó játékipar alakult ki, Nádasdy Ferencnek pl. Nürnbergből hozattak játék katonákat, de innen ismerjük az első játékbaba-készítő mestereket is. A budai, a visegrádi és a diósgyőri várak ásatásaiból cserép babák, kis edények, állatfigurák is kerültek elő.

A gyermekjátékok történetének érdekes forrása Pieter Brueghel németalföldi mester 1560-ban készített ismert festménye, amelyen 200 gyerek és 80 féle játék ábrázolása fordul elő. Ezek egyikén láthatjuk a vesszőparipát is, a mindenkori kisfiúk kedvenc játékát.