Rátóti Zoltánnal beszélgettünk, aki annak idején azért adta fel a polgármesterséget, mert színházigazgató lett

Rátóti Zoltán érdemes művész, Magyarföld volt polgármestere mondja mindezt arról a körülbelül hat esztendőről, amit igazgatóként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál töltött. A direktori megbízatásáról családi okokra hivatkozva, születendő gyermeke miatt tavaly nyáron mondott le. Azóta ismét tagja lett a Nemzeti Színház társulatának, ám egyelőre kevesebb feladatot vállal. A hét elején Lendván lépett fel, a Nemzeti és a Csiky Gergely Színház közös előadásában, az Árnyország című drámában, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

- Az életem bizonyos időszakai fontos döntések elé állítanak - foglalta össze a Jászai Mari-díjas színész. - Annak idején a polgármesterséget azért adtam fel, mert színházigazgató lettem, tavaly pedig a család, a két kisgyermekünk miatt álltam fel a színidirektori székből. Mint korábban is mondtam már, el akartam kerülni, hogy a gyerekeim úgy tekintsenek rám, mint egy kedvesen mosolygó idegenre. Öt gyermekünk van, ez persze, hogy nagyobb terhet ró rám, így egy ideig nem is vállaltam új szerepet, csak a már korábban is meglévőket játszottam. Az Árnyországban, aminek a lendvai az egyik utolsó előadása, illetve Pécsett, az Amadeus-ban, ami szintén kikopik lassacskán. Most kezdek újra a régi kerékvágásba kerülni, a Nemzeti Színházban március 10-én lesz a Vidnyánszky Attila által rendezett Csíksomlyói passió bemutatója, abban leszek Péter apostol.

Rátóti Zoltán hozzátette: a következő évadban még több feladata lesz. A Nemzeti mellett ismét játszani fog Pécsett - erről már meg is voltak az egyeztetések -, valamint Kaposvárra is visszahívják, ezúttal kifejezetten csak játszani. A színész azt mondja, Kaposvár fontos fejezet volt az életében, hiszen egy régi álmát valósíthatta meg ott.

- A színházcsinálás egyes részei mindig is nagyon ambicionáltak és izgattak - folytatta. - Az évadszervezés, az évad kitalálása és levezénylése, ez most nagyon hiányzik. Az adminisztratív ügyeket viszont sosem szerettem, s nem is értek hozzájuk, ezeket egyáltalán nem sajnálom. A munkaügyi tárgyalások, a munkaszervezési feladatok nem tartoznak a profilomhoz, de igazgatóként nyilván ezekkel is foglalkoznom kellett. Ha az a kérdés, mi hiányzik a legjobban Kaposvárról, akkor a válasz egyértelmű: a társulat azon része, amelyikkel szót értettem, azok, akik emberileg és az alkotómunkában is sokat jelentettek számomra.

Rátóti Zoltán elismeri, eleinte nyomasztotta az a szerinte túldimenzionált Kaposvár-jelenség, ami a Csiky Gergely Színházat körbelengte. A magyar színháztörténetben a kaposvári társulatot ma is kísérletező színházként tartja számon a tudat, holott már régóta egészen más az arculata.

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész a lendvai színpadon Fotó: Gyuricza Ferenc

- Igyekeztem a lehető legnagyobb tisztelettel fordulni a színház ezen nimbusza felé, de olyan vágyam vagy ambícióm nem volt, és még a hiúság sem vezérelt abban, hogy a Csiky Gergely Színház történetében egy korszakot nevezzenek el rólam - magyarázta. - Tudom, hogy a munkánkat jól végeztük, és nagyszerű előadásaink is voltak, még akkor is, ha akadtak olyan személyek, akik erről nem akartak tudomást venni. A színház nem tudja magát függetleníteni az országot sújtó nyomorult politikai kettéosztottságtól, és egy teátrum megítélésében kifejezetten meghatározó, hogy a liberálisnak nevezhető színházi sajtó mit tesz érvényessé s mit nem.

Rátóti Zoltán azt mondja, ahogy minden színházigazgatóban, úgy benne is megvolt a törekvés arra, hogy a saját ízlésének megfelelő és azt tükröző repertoárt állítson össze. Úgy fogalmazott: véleménye szerint egy vidéki teátrumnak elsősorban a népszínházi jelleget kell képviselnie, s a Csiky Gergely Színház abban a hat évben, amíg ő igazgatta a társulatot, ezen irányba mozdult el.

Kérdésünkre a Nemzeti Színháznál bekövetkezett változásokat is véleményezte. Szerinte, ahogy annak idején a Jordán-Alföldi, úgy a 2013-ban végbement Alföldi-Vidnyánszky váltás is szemléletbeli váltásokkal járt együtt, s az kétségtelen, hogy utóbbi sokkal markánsabban.

- Alapvető felfogásbeli különbségek vannak az említett személy között - szögezte le. - Így aztán az is nyilvánvaló, hogy egészen másképp fogalmazzák meg színházi üzenetüket, színházi mondanivalójukat. Más értékeket tartanak fontosnak, s másképp kezelik az iróniát, a cinizmust. Ezek a néző számára is tetten érhető jellegzetességei az általuk vezetett színháznak.

A színész a Magyarfölddel való kapcsolatáról ugyancsak beszélt. Azt mondta, a családja miatt az elmúlt egy esztendőben kevesebbet tartózkodott Zalában, emiatt a külső szemlélő számára akár úgy is tűnhetne, hogy lazább a kötelék, ám ez nem így van.

- Ha az ember létrehoz valamit, az szinte úgy pulzál és lüktet számára, mint egy élőlény - fogalmazta meg. - Így érzek Magyarföld iránt, bennem van a felelősségtudat, hogy a haranglábról, a fatemplomról és a saját házamról is gondoskodnom kell. A 2017-es fesztivált már készítjük elő, s próbálunk pályázni a fejlesztések érdekében, nem csak a templomot, a pajtaszínházat illetően is. Egyik legnagyobb tervünk, hogy megépüljön a faorgona, de közben olyan prózai fejlesztésekre is szükség lenne, mint egy illemhely és egy mosakodóhelyiség kialakítása, ami nemcsak a fesztivál ideje alatt szolgálná a vendégeket, hanem attól függetlenül, egyéb időpontokban is. A templom ugyanis egyre inkább betölti a funkcióját. A téli időszakban ugyan nem, a fűtetlensége miatt ugyanis akkor alkalmatlan rá, de tavasztól őszig istentiszteletek, misék, keresztelők és esküvők is vannak ott. Erről a minap, egy budapesti kiállítása kapcsán már egyeztettünk is Mujdricza Péterrel, a templom tervezőjével, aki hasonlóan szívügyének tekinti a magyarföldi fejlesztéseket.

Rátóti Zoltán azt is mondja, saját személyes viszonyulása sem változott a zalai kisközség iránt, így számára továbbra is Magyarföld jelenti az igazi feltöltődést. Legközelebb húsvétkor töltenek el a családdal néhány napot a településen, és azt is elhatározták már, hogy a nyár egy jelentős részében ugyancsak itt, ebben az idilli környezetben pihennek majd.

Elkötelezett templomépítő

Rátóti Zoltánnal akkor találkoztam először, amikor Magyarföldön elkezdődött a harangláb építése. Az ezredforduló évében jártunk, 2000 nyarát írtuk, ennél pontosabban nem tudom behatárolni az idejét. A település akkori polgármestere, Riederauer Andrea jelezte, hogy nagydolog van születőben, a kis községben, s olyan összefogás valósul meg a cél érdekében, amit ő még nem látott. Jól emlékszem a pillanatra, amikor kiszálltam az autóból, arra figyeltem fel, hogy tekintélyt parancsoló, magabiztos hang tölti be a teret. Ismerős volt a csengése, hiszen a televízióban többször is volt szerencsém látni-hallani Rátóti Zoltánt, a színészt. Ott állt a félkész harangláb ormán, meztelen felsőtesttel, haja tele forgácsokkal, s egy hatalmas gerendával küszködött. Rátóti Zoltán volt, de akkor mégsem a színész, hanem egy a kétkezi munkások közül. S ehhez a szerepéhez azóta is tartja magát. Ahogy a millennium tiszteletére állított harangláb, úgy a később felhúzott fatemplom építésében is végig tevékenyen részt vett. Elkötelezetten, alázattal szolgálta a közösséget, így próbált tenni polgármesterként is. Ha kellett gálát szervezett a Nemzeti Színházban, ha úgy látta jónak, színésztársaihoz, képzőművész barátaihoz fordult, hogy adományokkal, felajánlásokkal segítsék a templom ügyét. Lelkesedésének és szervezőkészségének az a korábban halálra ítélt, kihalóban lévő kis falu rengeteget köszönhetett, én pedig biztos voltam abban, hogy Rátóti örökre a polgármestere marad. Hogy a dolgok másként alakultak, abban nemcsak a kaposvári színházigazgatói megbízása játszott szerepet, ezt jól tudják a környéken élők. Magyarföld egy ideje már nem (vagy inkább nem csak) az összefogásról szól. A tenniakarás szimbólumai, a harangláb és a fatemplom azonban ma is állnak.