Magyarul a közigazgatásban

Zala vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyveiben már az 1590-es évektől előfordulnak hosszabb-rövidebb magyar nyelvű bejegyzések. A 18. század utolsó évtizedeiben az alsóbb szintű igazgatásban (a szolgabírói és a mezővárosi írásbeliségben), valamint a bíráskodásban is egyre nagyobb teret nyert a magyar nyelvű ügyintézés, a vármegyei közigazgatás nyelve azonban 1785-ig a latin maradt. Akkor II. József a német hivatali nyelv használatára kötelezte a vármegyéket, de halála előtt, 1790 januárjában ezt a rendeletét is visszavonta. Miközben 1790 tavaszától 1805 végéig ismét a latin volt a hivatalos nyelv, országszerte számos alkalommal kezdeményezték a magyar közigazgatási nyelv bevezetését.

A magyar nyelv elhanyagoltságára a felvilágosodás eszméinek terjedése irányította rá a figyelmet. A felismerést, hogy a hazai szellemi élet csak akkor lendülhet fel, ha azt a mindenki számára közérthető anyanyelven művelik, Bessenyei György így fogalmazta meg: Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem . Az anyanyelv ügye az 1790-es évektől egyre szorosabban kapcsolódott a megélénkülő nemzeti mozgalomhoz. A magyar nyelv fejlesztésének, széles körű használatának és hivatalossá tételének célja végső soron a függetlenségre, nemzeti önállóságra való törekvés volt. Haza, nemzet és nyelv három, egymástól elválaszthatatlan dolog - írta később Kölcsey Ferenc, a magyar nyelv fokozatos hatalomra jutásának reményében.

Zala vármegye mind a 18. század végén, mind a 19. század elején fontos, több esetben kifejezetten kezdeményező szerepet játszott abban a küzdelemben, melyet a magyar nyelv kiteljesítéséért, fejlesztéséért és a közigazgatásban való használatának elterjesztéséért folytattak. Az anyanyelv értékeinek óvására, fejlesztésének fontosságára tulajdonképpen II. József németesítési törekvése ébresztette rá a zalai nemességet is. Zala vármegye közgyűlése először 1790 májusában - Szabolcs kezdeményezéséhez csatlakozva - állt ki a magyar közigazgatási nyelv bevezetése mellett. Ez ügyben feliratot intéztek az uralkodóhoz, és utasításul adták a megye leendő országgyűlési követeinek, hogy a magyar nyelv érdekében tevékenykedjenek a pozsonyi diétán. Spissich János alispán és követtársa eleget tett az utasításnak, és a Magyarországi nagygyűlésnek folytáról tett jelentő tudósítása nemes Zala vármegye küldöttjeinek című országgyűlési beszámolójukat is magyar nyelven fogalmazták meg, illetve nyomtatták ki 1791-ben.

A bécsi udvar és a kormányzat ezután még közel másfél évtizedig ellenállt a nemzeti nyelv használatára irányuló kezdeményezéseknek, majd az 1805-ös országgyűlés meghozta az áttörést. Az 1805. évi 4. törvénycikk minden korábbinál nagyobb lehetőséget kínált a közigazgatásban a magyar nyelv terjedésének. A király és a kancellária elé ezután kétnyelvű, latinul és magyarul párhuzamosan szerkesztett feliratokat lehetett felterjeszteni, a vármegyék pedig jogot kaptak arra, hogy a helytartótanáccsal magyar nyelven levelezzenek és a törvényszékeik előtt folyó perekben a magyar nyelvet használják. Zala vármegye az elsők között ragadta meg a kínálkozó alkalmat. Az 1805. november 18-ai közgyűlésén elhatározták, hogy 1806. január elsejétől magyar nyelven vezetik a közgyűlési jegyzőkönyvet, továbbá magyarul írják a vármegye feliratait és más hivatalos leveleit.

E határozat életbe lépése után merült fel, hogy a megyei hivatali ügyintézésnek nincs egységes, kimunkált magyar szókincse, hiányoznak a közigazgatásban használható magyar szavak és kifejezések. A közigazgatási nyelv latin-magyar szótárát elsőként Pest vármegye készítette el, ennek példája ösztönözte Zalát is hasonló alkotásra. Zala vármegye 1806. június 9-ei közgyűlésén bizottságot neveztek ki a megyei tiszti szótár kidolgozására. A Nagy József szombathelyi prépost vezette bizottságnak tagja lett a Nagylengyelben élő Tuboly László, aki latin nyelvű műveket fordított magyarra, valamint a romantikus regék sümegi költője, Kisfaludy Sándor is. Zala vármegye közgyűlése 1807 januárjában hagyta jóvá az általuk kimunkált tervezetet. A Tiszti szótárt ezer példányban nyomtatták ki Bécsben, majd kiosztották a megye tisztségviselői között, s elküldték az összes vármegyének és szabad királyi városnak is.