Hétvége

2009.08.19. 05:24

Kenyérbe sütött gondolatok

ZH - Haza, magyarság, hagyományőrzés, felelősség. Beszélhetünk minderről pátosszal egy-egy ünnepen, vagy része lehet mindennapjainknak az, amit ezek a szavak jelentenek: a kemencében sült kenyér illata, a zamatos bor, a vers, a népzene, az érzés, hogy tartozunk egy közösséghez, egy helyhez.

Péter Gyöngyi

Önálló életre kelt a gondolat, ahogy leültünk az apró szobában. Az is meglehet persze, hogy jóval korábban, már akkor, amikor felhívtam telefonon leendő beszélgetőtársaimat. Egyikük éppen vakációzott: Zalaegerszegtől néhány kilométerre, Hagyárosra utazott családjával, ott élvezte a természet nyújtotta békét, harmóniát. Másikuk arról mesélt lelkesen, hogy cipót dagasztott és sütött - először életében. A társaság harmadik tagja jelezte, előfordulhat, hogy néhány percet késik a randevúról, mert el kell lássa az állatokat. De az is lehet, hogy előbb felkel: már ez sem jelent gondot.

Karáth Anita költő, az egerszegi Zrínyi-gimnázium pedagógusa csillogó szemekkel, széles mosollyal érkezett.

- Zalalövő közelében, Nagyfernekágon, vagy ahogy ott hívják, Dedesen jártam hét végén, rokonaink élnek ott. Kenyérsütés volt, merthogy Nagyboldogasszony napján ez így szokás - kezdte az élménybeszámolót. - Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy kipróbáljak valamiféle kétkezi munkát, mert túl civilizált vagyok, nem tudnék megélni a jég hátán. Ez néha bántó, különösen, ha arra gondolok, hogy bizonyos szempontból nagyanyám, az ő édesanyja, de az én édesanyám is jó hagyományőrző. Fejembe vettem, hogy próbára teszem magam. Kapóra jött a kenyérsütés lehetősége, bár lényegében határeset volt, amit készítettem: az egyik ugyanis túlkelt, így már nem volt langali, de még nem volt kenyér sem... Próbáltam gyúrni, dagasztani, ez eleinte nehéznek tűnt, aztán ahogy az ember átvette a ritmust, már lélekből dolgozott. Figyeltem, hogyan nyúlnak a tésztához az idősebbek, és lassanként élményt jelentett nekem is, nem mechanikus tevékenységet. Mondták, hogy a gondolatainkkal magunkat tesszük a kenyérbe. Csodálatos, hogy szellemisége is van az egésznek. Úgy fogják fel, hogy a természettől kapjuk, Istentől való a búza, az eső... Bizonyos dolgokért nem kell aggódni, a természet megadja. Ezen azoknak is érdemes elgondolkodni, akik nem vallásosak. Kaptunk valamit, amit őriznünk, szeretnünk kell, és továbbadnunk.

- Érdekes egybeesés, hogy amiről beszélsz, azt éppen a múlt héten tapasztaltam meg - fordult a beszélgetőtárs felé Lőrincz Kálmán zenész, pedagógus. Magyarázatképpen hozzátette, náluk nyaralt a Hétrét zenekarból jól ismert pár, Kardos Endre Bozi, illetve Hochrein Judit, aki többször sütött kenyeret. - Feleségem is szokott, de gépben, ám most elkértük a receptet...

- Juca évek óta rendszeresen süt. A gépet egy dolog miatt szoktuk használni: beprogramozható, például arra, hogy reggel hatra készüljön el a cipó. Olyankor nyitva hagyjuk az ajtókat, és finom kenyérillatra ébredünk... Hagyományőrzésről beszélünk, de meg kell említeni, hogy az internetről remek recepteket tölthetünk le, tehát hagyományőrzésre is jó - vette fel a beszélgetés fonalát Bozi, majd a nyaralás kapcsán megjegyezte: - A Dunakanyarba vagy Horvátországba készültünk, végül Hagyároson kötöttünk ki: úgy töltöttünk ott négy napot, hogy ki sem tettük a lábunkat a kerítésen túlra a két és fél éves gyerekkel. Volt ló, kecske, nyúl, kutya, macska. Ráadásul az udvaron, lakókocsiban aludtunk, nyitott ajtó mellett. Remek dolog volt.

Csodálkozom: vidékre költözött a koncerteken, más hangos rendezvényeken feltűnő Lőrincz Kálmán?

- Van különbség az egerszegi Rákóczi út és Hagyáros között, de könnyen megszoktuk a jót. Komfort, vagyis víz, villany, gáz ott is van, de amikor kilépsz az ajtón, csönd és jó levegő fogad - magyarázta. Most természetes számára ez az élet, de korábban nem gondolta volna, hogy egyszer lovak alól almol. - Turai vagyok, Egerszegen végeztem tanárképző főiskolát, aztán itt ragadtam. Tizenkilenc évesek voltunk, másodévesek, amikor összeházasodtunk a feleségemmel. Tanítottunk már, és úgy volt, a mozi fölött kapunk szolgálati lakást, de éppen akkor volt rendőrkapitány-váltás, és a megyei kapitánynak szüksége volt az apró garzonra. Mondták, hogy kapunk egy nagyobb lakást a Landorhegyen. Ettől teljesen rosszul lettem: Kiköltözzünk a városból? Ehhez képest most 14 kilométerrel távolabb élünk, és bár szerettünk a megyeszékhelyen lakni, jó volt a ház, jók voltak a szomszédok, már nem nagyon jönnénk vissza a csendből, a nyugalomból, a kis közösségből. Persze más volt, míg aktívan dolgoztunk, akkor jó volt, hogy mindenhez közel vagyunk, tehát szükség van a váltáshoz egy élethelyzetre. Fontos a természet közelsége, erre egyre többen jönnek rá, amiben nyilván szerepet játszanak a civilizációs fejlődés ártalmai is.

- Az, hogy többen rájöttek, milyen jó vidéken élni, halálra ítélt régiókat mentett meg és tett a nemzet legértékesebb helyeivé - hangsúlyozta Bozi. - Gondolok itt az Őrségre. Kercaszomoron és környékén, ahova tíz éve a Hétrét egyik tagját, Tóth Istvánt kísértem el, aki telket keresett, még minden második, harmadik ház, terület eladó volt. Most már nehéz ilyet találni.

Említette, nemcsak hazai művészek, de a hallstatti zeneiskola, illetve hangszerkészítő iskola igazgatója is az Őrség felé veszi az útját, ha teheti. Hívja a diákjait is, nekik köszönhetően mindig előkerülnek a hangszerek ott is.

- Nálunk a családban szintén zenei téren mutatkozik meg a hagyományőrzés - folytatta a zenész. - Ez nem azt jelenti, hogy csak folklórt hallgatunk, de a kisfiam dalkincse biztos száz körüli. Körül van véve instrumentumokkal, hol furulyát vesz a kezébe, hol triangulumot, szájharmonikát, máskor egyszerűen csak táncol. Sokat segít a szocializációjában, hogy gyakran tartjuk a zenekari próbát nálunk. Nemegyszer dolgozom otthon a Dobronaki Nótázóknak, énekelgetek, nyilván ezt is magába szívja. A dobronaki helyzet is különös, ragaszkodnak a magyar népdalokhoz. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy a hagyományőrzés pozitív értelemben vett időhúzás. A folyamat nem fordul meg, egyszer elkopnak a dalok, a kenyérsütések. De például hamarosan lesz szerencsénk eljutni Galántára, a Kárpát-medencei magyarok kulturális találkozójára...

Mintha mostanság a hagyományőrzés természetesebb, hitelesebb lenne, mint néhány éve, vetettem fel.

- A felülről, kampányjelleggel indított mozgalmak haszna az, hogy idővel, amikor már nem forszírozzák azokat, beáll az utazósebesség , önjáróvá válnak, alulról szerveződnek - fogalmazott Bozi.

- Az a jó, amikor már nem divat, hanem belülről érzi az ember, hogy inspirációt adna az adott dolog - vette át a szót Anita. - Dedesen van egy kis múzeumszerű porta régi mezőgazdasági eszközökkel, rokkával, bölcsővel, melyben tizenegy generációra visszamenőleg ringatták a gyerekeket... Az utcácskából mindenki azt hozta a kenyérsütésre, amit tudott. Nem volt szervező, mégis minden működött. A végén leültünk egy asztal mellé, melyen friss mezei virág volt, ott szegtük meg a kenyeret. Az ott tapasztalt szellemiség rezgett bennem, muszáj volt utána versbe foglalnom. Ha festő lennék, biztos festettem volna. Maga a folyamat volt a művészet.

Hagyároson is van példa ilyesmire, tudtam meg. Egy család játszóteret készített, illetve egy haranglábat - a harangra várnak az avatáshoz. A saját és környezetük boldogságára tették mindezt. Nem gyűjtöttek adományt, és természetesen lesznek, akik az ünnepi alkalommal - hasonló indíttatásból - gondoskodnak a muzsikáról.

Kálmán a közös szénagyűjtésről is mesélt, közös munkáról, összefogásról, melyet Bozi Dobronakon ugyancsak számtalanszor megtapasztalt.

- Ezt szeretném továbbvinni. Van egy osztályom, tizennégy éves kis palánták alkotják. Szeretném, ha túljutnának a fogyasztói berögződéseken, ha elgodolkodnának azon, mire képesek önállóan, hogyan kerülhetnének összhangba a természettel, ha megtudnák, milyen érzés, ha két kezével készít valamit az ember, nem csupán leemeli a boltban a polcról - magyarázta Anita. - Jártam velük erdei táborban, ahol beszélgettünk minderről. Jó lenne elhitetni velük, hogy jó érzés, ha segítenek másokon, ha szívből dolgoznak. Lehet, hogy nem az enyém lett a legszebb cipó hét végén, hiszen először készítettem, de aki evett belőle, biztosan mosolygott...

- Egyszer megkérdeztek a szeretet ünnepéről. Azt feleltem, kellenek az alkalmak, fontos, hogy időnként ünneplőbe öltözzünk, ünneplőbe öltöztessük a lelkünket, de én egész évben szeretem a családomat, a barátaimat - idézte fel Lőrincz Kálmán. - Néha azt gondolom, jó lenne, ha nem kellene kimozdulni otthonról, nem várna feladat, mégis rossz lenne, ha nem dolgozhatnék augusztus 20-án. Hiányozna, ha nem tudnám, hogy én hangosítom a szabadtéri misét az ország egyik legnagyobb rendezvényén.

- Nem lehet csak egy nap szeretni, hazaszeretni - jegyezte meg Anita.

- Azt olvastam, hogy hazaszeretetre biztatni valakit olyan, mintha azért korbácsolnám, hogy szeresse magát - összegzett Bozi. - Ahogy megszületünk, bennünk van a hazaszeretet érzése is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!