Hétvége

2013.12.13. 16:20

Egy új esély az életre

"Próbálok rendet rakni a fejemben. Ha állandóan azzal foglalkoznék, hogy más szervével élek, biztosan belezavarodnék."

Gyuricza Ferenc

Ezekkel a szavakkal fejezte ki érzelmeit a novai Kozma László, aki immár másfél hónapja él új szívvel. A 39 éves férfin október végén végezték el a transzplantációt, s bár azóta néhány napra hazaengedték az orvosai, jelenleg is kórházban van. Felesége közvetítése révén kerültünk vele kapcsolatba, hiszen állapota miatt egyelőre látogatókat sem nagyon fogadhat.

Kozma László egészséges, életerős fiatalembernek tűnt, aki a fizikai munkát sem vetette meg. Ausztriában motorfűrész-kezelőként dolgozott, éveken keresztül problémamentesen. Ezért is érte váratlanul mind őt, mind a családját az állapotában több mint hat évvel ezelőtt bekövetkezett változás, ami eleinte csak szimpla légúti megbetegedésnek tűnt.

-A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy mi történt - mondja felesége. - Lacinak korábban szinte soha semmilyen baja nem volt, ám 2007 húsvétjának tájékán lebetegedett. A munkából jött haza, amikor hirtelen fulladásszerű rohamok törtek rá. A háziorvos eleinte hörghuruttal kezelte, de nem javult az állapota, épp ellenkezőleg, rohamosan romlott. Egymás után jöttek a vizsgálatok, s a végén kiderült, hogy sokkal komolyabb a baj, mint azt bármelyikünk gondolta volna. A tüdeje és a szíve is feltelt vízzel, ennek szívnagyobbodás lett a következménye, ami pedig ritmuszavarokkal járt együtt. Egymást követték a gyógyszeres kezelések, ám nem használtak. Aztán pacemaker-t kapott, ez eleinte képes volt korrigálni a szívműködését, de egyre többször jelentkezett a szívleállás. Végül nem maradt más megoldási lehetőség, mint a transzplantáció.

Tünde meglepő őszinteséggel beszél férje betegségéről. Mint mondja, számos esetben kénytelenek voltak végignézni, ahogy a férfi szíve hirtelen leáll, majd a pacemaker újraindítja azt. Tünde úgy fogalmaz, ilyenkor Laci tulajdonképpen a szemük láttára halt meg, s sosem tudhatták, hogy életfunkciói a pacemaker ütésére újraindulnak-e. Ahogy az ütés hatására a teste görcsbe rándul és megemelkedik, azt sosem felejti el. Ezzel a tudattal éltek éveken át, ami rendkívül megviselte őket, különösen a most 15 éves, figyelemzavaros, hiperaktív lányukat.

-Talán neki volt a legnehezebb - folytatja a feleség. - Én végig Laci mellett voltam, s most is itt vagyok a kórházban, de a lányunk nem jöhetett el sem a transzplantáció előtt, sem a szívátültetés után. Ha kezelésre jövünk, kénytelenek vagyunk valahova elhelyezni. Hol anyukámhoz, hol a testvéremhez. Most is nála van, hiszen a jövő hét elejéig biztosan itt kell még maradnunk Budapesten.

Kozma László és felesége a Semmelweis Egyetem klinikáján. A férfinek a transzplantáció után steril körülmények közt kell lábadoznia

Kozma Lászlót február 14-én vették fel a transzplantációs listára. Nyolc hónap telt el reményteli várakozással, ám közben már a beültetett pacemaker sem volt elegendő ahhoz, hogy életben maradjon. Októberben műszívvel feküdt a budapesti Semmelweis Egyetem klinikáján, amikor jött a riasztás, hogy találtak donort. Mindössze annyit tudnak, hogy egy 40 éves debreceni személyé volt a szív. Elvileg még ezt sem lett volna szabad elmondani nekik.

-Akkor nem sokat gondolkodtam a dolgon, mert vagy a transzplantációt választom, vagy sok időm már nem maradt volna - jelenti ki Laci. -A szívátültetéssel kaptam egy újabb esélyt. A műtét előtt még arra is volt időm, hogy átgondoljam addigi életemet, hiszen 29-én este fél hétkor már tudtam, mi vár rám másnap. Örültem az új szív hírének, olyan mértékű megnyugvás lett rajtam úrra, hogy minden várakozás és izgalom ellenére még aludni is tudtam aznap éjjel.

A műtét több mint tíz órán keresztül tartott. A férfit október 30-án, reggel hatkor tolták be a műtőbe, s délután négy órára fejeződött be a veszélyes és komplikált eljárás. Tünde azt mondja, senkinek nem kívánja az érzést, amit akkor átélt. Öröm töltötte el, hogy újra reménykedhet férje felgyógyulásában, ám a donorszerv közel sem jelentette azt, hogy minden jól alakul. Aztán a tíz órás műtétet követően egy újabb megpróbáltatás várt rájuk, a férfit egy vérrög kialakulása miatt még aznap éjjel újra operálni kellett. Szerencsére ez is sikerült, ám még mindig ott a kilökődés veszélye, ami egész életén keresztül elkíséri Kozma Lászlót.

-Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl - folytatja a feleség. - Nemcsak lelkileg és idegileg kerültünk mélypontra, anyagilag is nagyon megszenvedtük ezt az időszakot. Rengeteget kellett kezelésekre járnunk, ezt saját erőből finanszíroztuk. Lacit ugyanis rögtön kijelentették az osztrák munkahelyéről, amint kiderült a betegsége, és sokáig itthon sem kapott tb-ellátást. Most már rokkantnyugdíjas, de el lehet képzeni, hogy mit jelent, amikor az addig megszokott 250 ezer forintos jövedelem helyett havi 60 ezer forintból kell megélni.

Tündének szintén fel kellett adnia állását, munkanélküli lett. Nemcsak azért, hogy több ideje jusson férje ápolására, hanem abból a megfontolásból is, hogy ne jelentsen állandó veszélyt Lacira. Az asszony ugyanis olyan munkahelyen dolgozott, ahol folytonosan megfázásveszélynek volt kitéve, márpedig ha náthásan ér haza, könnyen megfertőzhette volna a legyengült immunrendszerű párját. Lassan minden tartalékukat felélték, a megélhetés mellett a lakáshitel törlesztése, a betegséggel járó kiadások egyre reménytelenebb helyzet elé állították őket. Tünde valójában nem panaszkodik, a tényeket sorolja.

-Egy idő után kénytelen voltunk kölcsönt felvenni, abból éltünk, de ezzel bele is kerültünk egy olyan mókuskerékbe, amiből nagyon nehéz kiszállni - folytatja a feleség. - A kiadásunk mindig több volt, mint a bevételünk, egy idő után a törlesztőrészleteket sem tudtuk fedezni. Ahhoz, hogy Laci hazajöhessen, egy steril szobát kellett kialakítani. Ez ugyan megtörtént, de szintén csak hitelre, vagyis semmit nem fizettünk ki. Tartozásunk újabb négyszázezer forinttal nőtt, ha az egyéb kiadásokat is nézzük, rövid időn belül 500 ezer forintot kellene előteremtenünk. Hogy miből, nem tudjuk. Szerencsére van, aki mellénk állt, de így is nehéz időszak vár ránk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!