Derék fiú, kár, hogy pap lesz

Milyen szépen laktok, néz körül nálunk a szerkesztőségben. Ahova kicsit mint kollégát is hívtam. Elvégre rádiós volt, most meg Távlatok címmel hitéleti folyóiratot szerkeszt.

Zalába, születésnapra érkezett. Ő maga volt az ünnepelt, nyolcvan évével. Amit bárki vitathat, aki látta őt. (15 kiló a felesleg, ami 87-ben jött rám, amikor abbahagytam a napi 30 szál cigarettát. ) Fürge, gyors beszédű, viccelős, nevetős, életigenlő. Járt a Göcseji Múzeumban, a Zrínyi-gimnáziumban, Lentiben. Hogy egyre közelebb érjen szülőfalujához, Kálócfához, ahol 1931-ben látta meg a napvilágot. Elsőként a nagyon-nagyon szegény családban, őt még egy fiú követte. (Apja a Weinstinger nevű zsidó kisbirtokosnál szolgált, csak 1950-re sikerült saját házat felépítenie.) A páter látogatóba ma már csak meghalt öccse gyerekeihez érkezhet a Dunántúlra. Ha útra kel Budapestről, a Sodrás utcai jezsuita rendházból, ahova 1992-ben Rómából jött haza-vissza. De erről később. S ha már visszafele fejtjük az életutat, folytassuk. Róma előtt Belgium volt a lakhelye, azelőtt Párizs adott doktori diplomát a kezébe. (Szent Ambrusról írta doktorátusát.) Párizsból egyszer még gyalog is elzarándokolt a franciák misztikus, gótikus katedrálisához Chartres-ba.


- Nem volt más választásom, menni kellett, hiszen ott voltunk a Bem téren a tüntetők közt - válaszol a kérdésre, miért hagyta el hazáját 1956-ban. Akkor már Pesten élt, mint jezsuita szerzetesnek készülő, amiért kegyetlenül megküzdött. (Megfigyelési dossziéja, melyhez nemrég jutott hozzá, 280 oldalt tesz ki.)

- Élethivatási indíték?

- Már gyerekkoromban pap akartam lenni, aztán itt Zalaegerszegen gimnazistaként 1946-ban adták a kezembe Endrődy László Életet Krisztusért című könyvét, ami Kaszap Istvánról szólt. Hazamentem, mondtam anyámnak, jezsuita akarok lenni. Sírt, hiszen a regula szerint a felavatás után még a családtagokkal sem volt szabad többé találkozni. Ő szegény 1949-ben szenteste halt meg az egerszegi kórházban.

(Egyébként a példakép, a Székesfehérváron 1916-ban született Kaszap István szerzetes volt, aki 19 évesen, súlyos betegségben meghalt.)

Szabó páter meséli, a dedesi asszonyok is sajnálták a döntést, derék fiú, de kár, hogy papnak megy , mondták.

Szabó Ferenc éles eszű gyerek volt, s noha a szegénység miatt elvileg szóba sem jöhetett a továbbtanulás, a sümegi premontreiek segítették, majd az egerszegi és a pécsi gimnázium, aztán az idegen nyelvek főiskolája, s az ELTE tudhatta hallgatói közt. (Később a párizsi Sorbonne-on és a leuveni egyetemen is szerzett oklevelet.)

De korántsem volt ilyen egyenes az út. 1951-ben a rendek és a szeminárium feloszlatása után Zalaegerszegen volt ruhagyári munkás. 1953-ban jelentkezett a jezsuita rendbe, 1962-ben szentelték pappá Brüsszelben.

Teológus, filozófus, irodalomtörténész, műfordító, tanár, szerkesztő lett.

És költő. (Megjelöltél, megkötöztél,/ láthatatlan kötelékkel/ a jel a szívemig égett/ a sebsajgásban/ mindig gondolok Reád/ hiába minden lázongásom/ az irgalom szavában/ megbánt bűneim hamvában/ Veled találkozom./ Ne engedd, hogy elszakadjak tőled! - adja verses bizonyítékát elkötelezettségének.


- Véletlen folytán kerültem Rómába - folytatta az élettörténetét. - Egy fiatal barátom, aki a római vatikáni rádiónál dolgozott, szabadsága alatt az osztrák hegyekben lezuhant, meghalt. Ideiglenesen költöztem Olaszországba őt helyettesíteni a rádióban, ebből lett 25 év. Én a vatikáni magyar rádióval egyidős vagyok ám! Egy másik versében úgy írta: göcseji magyar mediterrán lettem...

1967-től 92-ig élt Rómában.

- Azt hiszem, onnan sokkal többet tudtam segíteni az itthoni egyháznak, mintha magam is itthon lettem volna. Könyveket adtunk ki, fordítottam, küldtük haza a kiadványokat, rengeteg levelet kaptam. Mondják ma is, az én adásaimból ismerték meg a II. Vatikáni Zsinat tanításait.

Feljegyzendő: a világ kihívásaira adott válaszok álltak az adások középpontjában. A magyar adások a kommunizmus évei alatt missziós jelentőséggel bírtak. Hangját jól ismerték, műsorait sok százan rendszeresen hallgatták.

- Amikor 1977-ben Kádár János VI. Pál pápánál járt, én voltam a tolmács - mutatja a képet életrajzi könyvében. - Úgy hallottam, a halála előtt meggyónt, tudjátok ti ezt? - néz fel szemüvege felett. - Nekem megvan az az utolsó zavaros beszéde, ahol nem mondja ki Nagy Imre nevét, csak annyit: az az ember.

Szabó Ferenc a rendszerváltás után, 1992-ben tért haza és a jezsuita rendben folytatta kulturális és hitbeli missziós munkáját. Több mint harminc kötet és számtalan tanulmány szerzője.

- A Távlatok folyóirattal most sajnos átköltöztünk az internetre, elég fájdalmas volt, hosszú történet.

- Majdnem húsz éve itthon van. Hogyan lát bennünket, milyennek ítéli az ország helyzetét?

- Nagy várakozásokkal érkeztünk többen több helyről haza, ez volt a természetes, hiszen nem akartunk mi elmenni, kényszerűség volt. Nem a dolce vitában akartunk lubickolni. Én ki akartam menni Vietnamba is misszióba, de megmondtam a belga elöljáróimnak, ha Magyarország szabad lesz, azonnal hazamegyek. Így nem küldtek. Kötelesség volt visszajönni. A hit és a hitetlenség kérdése örök teológiai témám volt, ilyen szemmel is figyeltem a változásokat. Most is tanítok a váci főiskolán.

- Kérem, ne térjen ki...

- Nem akartam, de nagy a kérdés. Reménykedtem a kibontakozásban, de a nemzetközi szorítások érezhetően meghatározóak. Fojtogatásnak érződik. Bizakodom azért...