Hétvége

2017.03.31. 14:40

Akinek az erdő a Minden: Szélessy György

Szélessy György nyugdíjas erdész azok közé tartozik, akik aktív életszakaszukban azt csinálták, amit szerettek. Esetében ez ma is így van, csak már inkább családi körben. Március 14-én az Életfa Emlékplakett bronz fokozatával tüntette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Hajdu Péter

Otthonában, ötödik emeleti lakásában találkoztunk, az apropót a nemrég átvett kitüntetés adta és egy beszélgetés az erdőről, a vadászatról. A szakma elsősorban a tartamos erdőgazdálkodás tervezésében és a vadgazdálkodásban végzett kiemelkedő munkáját ismerte el a 70. évét tavaly betöltött erdésznek. Egész élete az erdészet és a vadászat körül forgott, kézenfekvő a kérdés, mi inspirálta a pályaválasztásban.

- Apám is erdész és vadász volt, a bátyám erdőmérnök, a soproni egyetemen húsz évig tanította az erdőtervezést. Csodálatos gyermekkor kötött az erdőhöz, mert apámmal mindig a munkahelye szerinti lakóhelyén élt a családunk, azaz erdőkben. Utoljára Tolna megyében, a szálláspusztai erdész-vadászházban. Onnan mentem általános iskola után a soproni erdészeti technikumba. Ez volt az indíttatás, pályaválasztáskor nem is került szóba semmi más, mint az, hogy erdész leszek. Ezért mondhatom, hogy mindig azt csinálhattam, amit szerettem. Az erdőt, a tervezést, az ültetéstől a favágásig. Gyerekkoromban beletanultam az erdészet fizikai munkáiba is, édesapám és a kerületvezető erdész irányítása alatt. Erdésztechnikusként aztán végigjártam a szakmai ranglétra minden fokát. Voltam beosztott erdész, vágásvezető, majd kerületvezető erdész - emlékezik vissza pályafutására Szélessy György.

Szélessy György: - Az erdőt mindig évtizedekkel előre gondolva kell tervezni
Fotó: Katona Tibor

Később először a veszprémi erdőrendezőség keszthelyi kirendeltségén dolgozott, onnan került Zalaegerszegre, ahol több mint húsz évig az erdészeti szolgálatnál volt erdőtervező. Emellett a trófeabírálatban is közreműködött 32 évig, 1980-ban a megye 23 vadgazdálkodási tervének elkészítését is szervezte, vezette. Évekig a Nimród Vadásztársaság vadászmestere volt, és a vadászat szervezésében is tapasztalatokat szerzett, a MAVAD megyei képviselőjeként.

Mit jelent számára az erdő? Erre a kérdésre egy rövid szóval, és egy verssel válaszolt. A szó: Mindent. A vers pedig Áprily Lajos Szeret az erdő című műve, amit hallgatva az ember rájön, szóban ennél többet már nem kell elmondani.

Mivel az erdőtervezés, a tartamos erdőgazdálkodás magyarázatra szorult, így elmondta, előbbi az erdővel gazdálkodók számára készített átfogó terv, ami tíz évre meghatározza az elvégzendő feladatokat, köztük az erdő kezelésének módjait is egy adott területen.

- Jó úton halad az erdőgazdálkodás, erdőtervezés. Évtizedekkel ezelőtt voltak hibák, a 60-as, 70-es években például volt egy nyárasítási és egy fenyvesítési program. Abban az időben létezett egy "zöldkönyv", ami szerint különböző klimatikus állapotokban az erdők 70-80 százalékát fenyővel kellett felújítani. Megpróbáltunk a szakmában ez ellen fellépni, erdőtervezőként írtam is ezzel szemben cikket, amire akkor sok kritikát kaptam. De az élet igazolt. Sajnos mára sorra összedőlnek a lucosaink, mert nem ide való fafaj. A változó éghajlat, a felmelegedés hatására el fog tűnni a mi vidékünkről. A zalai erdők állapota egyébként jó, a lucosok kivételével. Ezek helyett általában kocsányos tölgyet kell ültetni, és ez folyamatban van. A tartamosság pedig leegyszerűsítve azt jelenti, hogy évtizedekkel előre gondolva kell tervezni. Úgy, hogy mindig lehessen kellő mennyiségű fát kitermelni, de helyette folyamatosan pótoljuk az erdőt.

Mint minden erdész, Szélessy György munkájával is együtt járt a vadászat. Megkérdeztük, melyik volt számára a legemlékezetesebb és a legnagyobb, kapitális vad elejtése.

- A vadászat, a vadgazdálkodás melléküzemága az erdőgazdálkodásnak, az iskolában elméleti-gyakorlati oktatásban ezt tanulják is az erdészek. Én gyerekként belenőttem. A legemlékezetesebb vadászkaland az első gímszarvasbikám elejtése volt. Tizennégy éves koromban lőttem a 3,5 kilós dárdás agancsú bikát, aminek a trófeáját egy budapesti kiállításon bemutatták. Ezüstérmet kapott a kiváló selejtezésért. Persze az én nevem még nem szerepelhetett alatta, fővadász apám nevét tüntettük fel. Voltak kapitális bikáim, de azokat nem én lőttem, hanem vadászmesterként a vendégvadászokkal lövettem. A legnagyobb ilyen gímszarvasbika trófeája 13,02 kilogrammos volt, azt egy osztrák építési vállalkozóval lövettem, egy 566 grammos őzbakot pedig egy tiroli vendéglátóssal. Ezek a Nimród Vadásztársaságnál történtek, ahol összesen 99 szarvasbikát és 291 őzbakot lövettem külföldi vendégekkel. Amire büszke vagyok, az a 497, lesvadászaton lőtt vaddisznó, amit eddig elejtettem. Az 500-at szeretném még elérni.

Szélessy Györgytől megkérdeztük azt is, mi a véleménye a zalai gímszarvasról, mint a megye büszkeségéről.

- A gímszarvasállomány túlszaporodott, és elfiatalodott. Kevés az öreg, kapitális bika, mert ez utóbbiakat idő előtt meglövik. Egy kapitális gímszarvasbika kedvező lelövési ideje 12-14 éves korában jön el. A statisztikák szerint azonban az elejtett kapitális bikáknak több mint a fele tíz év alatti, nyolc-kilenc, esetleg tízéves. Miért van ez így? A mindenáron való pénzszerzés miatt. A társaságoknál - tisztelet a kivételnek - a bevétel határozza meg a szarvasbikák kilövését. Pedig azon kellene elgondolkodni a vadgazdálkodóknak, hogy ha az idejekorán lelőtt szarvasbikákkal még várnának négy-öt évet, akkor a bevétel dupláját hoznák a trófeáik. Meg azon is el kellene gondolkodni, hogy a vadgazdálkodás kemény, összetett szakma, valójában nem lehetne pénzszerzési lehetőség. Bár akkor a vadászoknak a zsebükbe kellene nyúlni anyagi hozzájárulásért - adott betekintést az életműdíjas erdész szakmai hitvallásába, gondolataiba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!