Hétvége

2010.01.23. 05:27

Aki öreg, az biztosan volt fiatal is...

Ha megveszünk egy sokmilliós autócsodát, az már az első kilométerektől veszít az árából. Ha viszont világra jön egy újszülött, ő attól a pillanattól kezdve egyre gazdagítja értékeit. Valahogy így kellene viszonyulnunk az öregedéshez...

Magyar Hajnalka

 

- Az első sokk úgy tíz éve ért az öregedéssel kapcsolatban, amikor valaki nagyon kedvesen a magyar katolikus pedagógia nagy öregjének nevezett...Pedig akkor még 60 sem voltam. Igazából nem is lett volna okom meglepődni, hiszen emlékszem, hogy diákként a 40 éves tanárainkat is olyan öregnek láttuk, mint a postaút... Tény, egészen máshogy érzékeli a kort a fiatal és máshogy az idős - utal a múló idő viszonylagosságára a 69 éves Richárd atya.

A korosztályok közti kötődés fontosságára gyerekkorából hoz példát, amikor még megadatott, hogy egyszerre négy generáció ülje körül a családi asztalt. Ő, a négy gyerek egyike - akkor még civil nevén Miki - gyakorta látta, hogy nagyapja az elhasznált gyufaszálat takarékossági megfontolásból fogpiszkálóvá faragja. De nem a fogpiszkáló volt az érdekes, hanem a csillogó, kívánatos zsebkés, a bingyi.

- Sokszor kértem, adja nekem a bingyit, de nem állt rá. Aztán egyszer azt mondta: na jó, ha meghalok, a tied lesz. Mire én: mikor hal meg a nagypapa? Öreganyám sírni kezdett, mint a sebes eső. Nem értette, hogy nekem csak a bingyi kellene, hogyan is kívánnám nagyapám halálát, amikor ő mondott nekem esténként könyv nélkül verseket... Felnőtt lettem, egyetemista Budapesten, jött a távirat, nagyapa kórházba került, s látni szeretne. Rohantam haza, én szólhattam hozzá utoljára. Szüleim elmondták, előtte a lelkükre kötötte: A Mikit hívjátok haza, a bingyit pedig adjátok neki! Húsz éven át a zsebemben hordtam, mígnem egyszer Angliában elveszítettem. Akkor valami megszakadt bennem. Később ez a történet elhangzott a rádióban, s egy volt bencés diákom is hallotta. Felkeresett, s kárpótlásul a bingyiért megajándékozott egy svájci bicskával.

Zsebébe nyúl, felmutatja. Mindig magával hordja, hiszen ez a bicska - miként a bingyi is - jóval több, mint egyszerű zsebkés. A közösségi élmény, a valahova, valakihez tartozás szimbóluma.

- Furcsa érzés, ha egyre közelebb vagyunk az erdő széléhez... - folytatja. - Egyre több a betegség, a gyógyszer, de ennél is fájóbb, ha valaki úgy érzi, őt már leírták, ő egy mihaszna teher. Ha valaki folyton azt hallja, hogy a társadalomnak nem lesz pénze az ő nyugdíjára, hogy ő már nem hoz hasznot, hiszen csak egy eltartott, nem csoda, ha megkeseredik. A kirekesztettség, a feleslegesség érzése búskomorságot szül. S olyan torz gondolatokat, mint amit például a minap hallottam: az öregeknek azért adják ingyen az influenza elleni oltást, mert így akarják őket eltenni az útból...

- Furcsa érzés, ha egyre közelebb vagyunk az erdő széléhez... - folytatja. - Egyre több a betegség, a gyógyszer, de ennél is fájóbb, ha valaki úgy érzi, őt már leírták, ő egy mihaszna teher. Ha valaki folyton azt hallja, hogy a társadalomnak nem lesz pénze az ő nyugdíjára, hogy ő már nem hoz hasznot, hiszen csak egy eltartott, nem csoda, ha megkeseredik. A kirekesztettség, a feleslegesség érzése búskomorságot szül. S olyan torz gondolatokat, mint amit például a minap hallottam: az öregeknek azért adják ingyen az influenza elleni oltást, mert így akarják őket eltenni az útból...

Egy egészséges közösségben érték az öregek által képviselt élni tudás - vesz fel egy újabb fonalat. Nem véletlen, hogy a primitív társadalmakban - amelyek sok szempontból emberibbek mint a civilizációban tobzódók - a vének tanácsa döntött mindenről. A tapasztalat és a bölcsesség mellett felmutatták magát az élni tudást, amire érdemes volt odafigyelni. Hiszen aki öreg, az biztosan volt fiatal, a fiatal ellenben még nem volt öreg. Manapság az időseknek nincs meg az az élménye, hogy az ifjaknak szükségük van a puszta létükre. Arra, hogy legyen kinek azt mondani: dédi... Ma szinte csak a teljesítmény, a hasznosság számít, hiányzik az élet önmagáért való tisztelete.

- Pedig még az öntudatlan haldoklót sem lehet nullára leírni, hiszen bár látszólag tehetetlen, de haldoklásával képes összegyűjteni egy családot - kínál érdekes megközelítést. - Az ember értéke megfoghatatlan. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban, amikor érezzük, hogy kopik a tudás, tompulnak az érzékek, lassulnak a mozdulatok. Nehezebb ugyanis tudomásul venni a korlátainkat, ha folyton kilométerekben vagy másodpercekben mérjük önmagunkat. Így egy idő után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Gondoljunk inkább arra, hogy a fizikai teljesítmény helyett gyűlik bennünk valami egészen más.

Egy egészséges közösségben érték az öregek által képviselt élni tudás - vesz fel egy újabb fonalat. Nem véletlen, hogy a primitív társadalmakban - amelyek sok szempontból emberibbek mint a civilizációban tobzódók - a vének tanácsa döntött mindenről. A tapasztalat és a bölcsesség mellett felmutatták magát az élni tudást, amire érdemes volt odafigyelni. Hiszen aki öreg, az biztosan volt fiatal, a fiatal ellenben még nem volt öreg. Manapság az időseknek nincs meg az az élménye, hogy az ifjaknak szükségük van a puszta létükre. Arra, hogy legyen kinek azt mondani: dédi... Ma szinte csak a teljesítmény, a hasznosság számít, hiányzik az élet önmagáért való tisztelete.

- Pedig még az öntudatlan haldoklót sem lehet nullára leírni, hiszen bár látszólag tehetetlen, de haldoklásával képes összegyűjteni egy családot - kínál érdekes megközelítést. - Az ember értéke megfoghatatlan. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban, amikor érezzük, hogy kopik a tudás, tompulnak az érzékek, lassulnak a mozdulatok. Nehezebb ugyanis tudomásul venni a korlátainkat, ha folyton kilométerekben vagy másodpercekben mérjük önmagunkat. Így egy idő után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Gondoljunk inkább arra, hogy a fizikai teljesítmény helyett gyűlik bennünk valami egészen más.

Egy egészséges közösségben érték az öregek által képviselt élni tudás - vesz fel egy újabb fonalat. Nem véletlen, hogy a primitív társadalmakban - amelyek sok szempontból emberibbek mint a civilizációban tobzódók - a vének tanácsa döntött mindenről. A tapasztalat és a bölcsesség mellett felmutatták magát az élni tudást, amire érdemes volt odafigyelni. Hiszen aki öreg, az biztosan volt fiatal, a fiatal ellenben még nem volt öreg. Manapság az időseknek nincs meg az az élménye, hogy az ifjaknak szükségük van a puszta létükre. Arra, hogy legyen kinek azt mondani: dédi... Ma szinte csak a teljesítmény, a hasznosság számít, hiányzik az élet önmagáért való tisztelete.

- Pedig még az öntudatlan haldoklót sem lehet nullára leírni, hiszen bár látszólag tehetetlen, de haldoklásával képes összegyűjteni egy családot - kínál érdekes megközelítést. - Az ember értéke megfoghatatlan. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban, amikor érezzük, hogy kopik a tudás, tompulnak az érzékek, lassulnak a mozdulatok. Nehezebb ugyanis tudomásul venni a korlátainkat, ha folyton kilométerekben vagy másodpercekben mérjük önmagunkat. Így egy idő után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Gondoljunk inkább arra, hogy a fizikai teljesítmény helyett gyűlik bennünk valami egészen más.

- Pedig még az öntudatlan haldoklót sem lehet nullára leírni, hiszen bár látszólag tehetetlen, de haldoklásával képes összegyűjteni egy családot - kínál érdekes megközelítést. - Az ember értéke megfoghatatlan. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban, amikor érezzük, hogy kopik a tudás, tompulnak az érzékek, lassulnak a mozdulatok. Nehezebb ugyanis tudomásul venni a korlátainkat, ha folyton kilométerekben vagy másodpercekben mérjük önmagunkat. Így egy idő után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Gondoljunk inkább arra, hogy a fizikai teljesítmény helyett gyűlik bennünk valami egészen más.

- Pedig még az öntudatlan haldoklót sem lehet nullára leírni, hiszen bár látszólag tehetetlen, de haldoklásával képes összegyűjteni egy családot - kínál érdekes megközelítést. - Az ember értéke megfoghatatlan. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban, amikor érezzük, hogy kopik a tudás, tompulnak az érzékek, lassulnak a mozdulatok. Nehezebb ugyanis tudomásul venni a korlátainkat, ha folyton kilométerekben vagy másodpercekben mérjük önmagunkat. Így egy idő után elkerülhetetlen lesz a csalódás. Gondoljunk inkább arra, hogy a fizikai teljesítmény helyett gyűlik bennünk valami egészen más.

Az érettségi találkozók egymásutánja szinte leírja az ember egész életútját - veti fel. Az 5 évesen mindenki azt bizonygatja, nem változott semmi, ugyanazok vagyunk. A 10 évesen felvezetik a feleséget, férjet, a gyerekek fényképeit. A 15 évesen már fontossá válik, ki vitte többre (nem tudsz egy jó kőművest?); aztán újabb évfordulók múltán megszűnnek a régi ellentétek, mindenki örül, hogy még megvagyunk (nem tudsz egy jó orvost?). A 30 éves találkozón kiderül: képzeld, meghalt! Ő is? Aztán egyre fogyatkozik a csoportkép, s gyűlik a betegség, a fájdalom, s a vágyódás az ifjúkor iránt...

Kezdő tanár volt a győri bencés gimnáziumban, amikor a tanév végén összetalálkozott az iskola lépcsőházában egy hajlott hátú idős bácsival.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Az érettségi találkozók egymásutánja szinte leírja az ember egész életútját - veti fel. Az 5 évesen mindenki azt bizonygatja, nem változott semmi, ugyanazok vagyunk. A 10 évesen felvezetik a feleséget, férjet, a gyerekek fényképeit. A 15 évesen már fontossá válik, ki vitte többre (nem tudsz egy jó kőművest?); aztán újabb évfordulók múltán megszűnnek a régi ellentétek, mindenki örül, hogy még megvagyunk (nem tudsz egy jó orvost?). A 30 éves találkozón kiderül: képzeld, meghalt! Ő is? Aztán egyre fogyatkozik a csoportkép, s gyűlik a betegség, a fájdalom, s a vágyódás az ifjúkor iránt...

Kezdő tanár volt a győri bencés gimnáziumban, amikor a tanév végén összetalálkozott az iskola lépcsőházában egy hajlott hátú idős bácsival.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Kezdő tanár volt a győri bencés gimnáziumban, amikor a tanév végén összetalálkozott az iskola lépcsőházában egy hajlott hátú idős bácsival.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Kezdő tanár volt a győri bencés gimnáziumban, amikor a tanév végén összetalálkozott az iskola lépcsőházában egy hajlott hátú idős bácsival.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

- Botjával végigcsoszogott a folyosón, benézett az egyik üres osztályterembe, majd ment tovább, tekintete tűnődve futott végig a boltíveken. Megszólítottam, kit keres, segíthetek-e. Kiderült, hogy ismeri a járást, itt tanult, érettségi találkozóra jött. A többiek? Már mind meghaltak. Három éve egyedül jár el a találkozókra. Beül a padba, betér a templomba. Hogy miért teszi? Mert olyan jó együtt lenni velük...- felelte. Életem egyik legmegindítóbb pillanata volt ez, pedig a bácsi hangjában nem volt sem fájdalom sem szomorúság. Inkább valami csendes derű és szeretet. Egyedül maradt, mégsem keseredett meg, mert volt kire, mire gondolnia. Mindenki múltjában van, amit el lehet felejteni, de olyasmi is, amire rá lehet állni.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Fontos, hogy az ember képes legyen kibékülni önmagával, hiszen nem a másik embert a legnehezebb elviselni, hanem önmagunkat. Aki elől nem tudok elmenekülni, az én magam vagyok - mondja.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

- A saját fiatalságunkkal együtt kell látnunk a saját öregségünket. Hiszen attól, hogy elmúlt, még a részünk. S éppen ezáltal tudhatunk segíteni a fiataloknak abban, hogy ők is képesek legyenek megöregedni. Ez már elegendő ok arra, hogy érdemes legyen másnap is felkelni...

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Dr. Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán. Általános iskolába Kapuváron, gimnáziumba Pannonhalmán járt, ott érettségizett 1959-ben. Ekkor lépett be a bencés rendbe is. Az elkövetkező öt évben teológiát tanult Pannonhalmán, majd felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára, ahol 1969-ben vette át magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelét. Doktori dolgozatát a 17. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta, egy addig ismeretlen kéziratos énekgyűjteményt dolgozott fel. 1968-73 között diákotthoni nevelő- és gimnáziumi tanár Győrben. Majd Pannonhalmára került, ahol gimnáziumi és főiskolai tanár, valamint főapáti titkár (1973-1989), gimnáziumi és diákotthoni igazgató (1979-1989), majd főmonostori perjel lett (1989-1991). Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház iskolaügyekkel megbízott képviselője a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban, 1991-1994 között miniszteri biztos.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

1994 októberétől Tihanyban él, a Bencés Apátság vezetője (perjele). Számos cikk és könyv szerzője, kitűnő fotós, több kiállítása volt már. Egyéb kitüntetései mellett 2008-ban oktatás és köznevelés kategóriában elnyerte a Prima Primissima díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!