A villanyáram ára, avagy közvilágítási botrány Zalaegerszegen - a két világháború között

A városban a közvilágítás és az áramszolgáltatás 1905-ben kezdődött, ekkor épült fel ugyanis az a villanytelep, amely biztosította a szükséges energiát, egyenáram formájában. Ez az üzem az 1920-as évekre elavulttá vált, a fogyasztás növekedése miatt korszerűsíteni és bővíteni kellett. Ezért a város 1927-ben szakértői felmérést készíttetett, amely kimutatta, hogy a telep bővítése 350 - 400.000 pengő költségből megoldható lenne. Ez azonban nem elégítette ki a város képviselőtestületét, mivel a jelentős költségű beruházás csak ideiglenes megoldást jelenthetett, néhány év múlva - a feltételezhető folyamatos fogyasztás-növekedés miatt - újabb bővítést kellett volna végrehajtani. A közgyűlés ezért egy másik megoldás mellett kötelezte el magát, 1927. november 19-i ülésén úgy döntött, hogy 700.000 pengő költségvetéssel egy új, korszerűbb, már váltóárammal működő üzemet létesít „a város villamos árammal való ellátása, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges létesítmények” kialakítása érdekében. Ezért szerződést kötöttek a Vasvármegyei Elektromos Művek Rt-vel, melyben a város kötelezte magát, hogy a szükséges tőkét a cégtől veszi fel, cserébe hosszú távon tőle vásárolja az áramot, a hitelt pedig úgy törleszti, hogy minden elfogyasztott kilowattot felárral fizet meg.

Az új villamos telep 1930-ra készült el, s ekkor robbant a bomba. Kiderült ugyanis, hogy a kalkuláció alaposan melléfogott, az üzem ugyanis nem 700.000, hanem 1.500.000 pengőbe került! Czobor Mátyás polgármester ekkor rendkívüli közgyűlést hívott össze. Január 8-án a képviselők feszült hangulatú ülésen, heves vitában tárgyalták meg az ügyet. Természetesen azonnal bűnbakot kerestek, s meg is találták, mégpedig a villamos üzem vezetője, Mayer Kornél főmérnök személyében. Mind az időközben folytatott vizsgálat, mind a képviselők nagy része úgy látta, hogy a beruházás során jelentős túlköltekezés és indokolatlan hitel többletlehívás történt, s ezekben Mayernek valóban felelőssége volt. Több képviselő nem értett egyet ezzel az állásponttal, Kaszter Ödön gyógyszerész például közölte, hogy „nincs hozzászokva a kivégzésekhez” és ő volt az egyetlen, aki egyáltalán szóba hozta a minisztérium által kiküldött, s mind a tervezésben, mind a kivitelezésben szerepet játszó Jánosi Béla főmérnök 17.000 pengős (!) szakértői honoráriumát és felelősségét. A testület végül úgy határozott, hogy vizsgálóbizottságot állít fel, s annak véleményétől teszi függővé álláspontját. Ez meg is történt, s a képviselőtestület a júniusi ülésén tárgyalta újra az ügyet. Ekkor ismét heves vita zajlott, szinte valamennyi képviselő hozzászólt, s a testület végül döntött az azonnali felmondás mellett.

A zalaegerszegi villanytelep és munkásai az 1920-as években   A fotó a Göcseji Múzeum tulajdona

Ám hogy a bűnbak meglett, az még nem oldotta meg az anyagi problémát, a város ugyanis rendkívül nehéz anyagi helyzetbe, gyakorlatilag a csőd szélére került. Czobor Mátyás polgármester a kormányhoz fordult segítségért, s sikerült is elérnie a miniszter közbeavatkozását, melynek eredményeként a város pótmegállapodást kötött a Vasmegyei Elektromos Művekkel, melyben csökkentették az áram árát, kamatenyhítést és fizetési átütemezést kapott a város. Ezzel azonban a helyzet nem oldódott meg, a város számára egy sok éven át tartó rémálom vette kezdetét. 1933-ra Zalaegerszeg újra a fizetésképtelenség határára ért, ezért újra egyezkedni próbált a céggel, ám ahogy Czobor polgármester a kormányhoz írt ismételt segítségkérő levelében fogalmazott: „nyers elutasításban volt részünk”.

A következő éveket a város csak úgy tudta átvészelni, hogy minden lehetséges forrásból megpróbált pénzt szerezni, de 1938-ra minden lehetőséget kimerített. Ráadásul az adósság nemhogy csökkent volna, de még nőtt is, ekkor már 1.610.000 pengőt tett ki. Ezért a kormányzat közvetítésével újabb pótmegállapodást kötöttek a vasi céggel, amely ismét tartalmazott könnyítéseket, de a következő kitételeket is: „A Város a Vasvármegyeivel szemben fennálló tartozásának biztosítására leköti minden ingó és ingatlan vagyonát, összes jövedelmeit és javadalmait.” Vagyis Zalaegerszeg város valósággal „foglya lett” egy nagy cégnek az adósságai miatt, melyet a megállapodás szerint 1969-ig kellett (volna) fizetnie.

Végül ez a várospolitika, amely komoly beruházásokba és fejlesztésekbe kezdett, a város első emberének bukásához vezetett. 1936-ban az eladósodott város képviselő-testülete kezdeményezte a polgármester fegyelmi eljárás alá vonását. A javaslat heves vitát váltott ki, mert a polgármesternek támogatói is akadtak. A feszült hangulatú ülésen Czobor Mátyás végül nem engedett szavazást a fegyelmi eljárás megindításáról, de az ülés vezetését átadta a polgármester-helyettesnek és távozott. Végül a képviselő-testület júliusi ülésén maga vonva le a konzekvenciát, bejelentette, hogy kezdeményezi a nyugdíjazását.

A történet tanulságait talán Fridrik István iskolaigazgató, városi képviselő egyik vitában mondott szavai foglalják össze a legjobban: „A saját vagyonával mindenki azt tehet, amit akar, de a közvagyonnal nem.”