A szerelemnek múlnia kell

Bonyolult, sokszor ellentmondásos szerepelvárások és -vállalások szövik át jelenünket és párkapcsolatainkat.

A fentiekről is szó esett a szerdai Pszicho esten, aminek Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus volt a vendége. A zalaegerszegi Keresztury VMK-ban zajló programon Nagy Réka klinikai szakpszichológus kérdezte a szakembert párkapcsolati dilemmákról, különös tekintettel az idő múlására.

- Átmeneti időszakban élünk, a szüleink kapcsolati mintái nem illenek ránk, a családi élet régi modellje lebomlott, más stílus, ritmus szerint zajlik az élet - vezette fel a témát Kozma-Vízkeleti Dániel. - Az idővel való kapcsolatunk is átalakult, kettősséget mutat. Egyfelől gyorsan, azonnal akarunk mindent, másfelől a nagy életciklusok meglépésénél a halogatás érhető tetten. A komoly döntésekhez határköveket rendelünk, lehetőleg a jó távoli jövőbe. Elköteleződés? Gyerekvállalás? Majd később. Ha meglesz a diploma, a karrier, a ház, a két autó...

Kozma-Vízkeleti Dániel:  - Sokan keresik a Nagy Őt, úgy gondolják, majdcsak előkerül ebből a 7 milliárd földlakóból...

Bizonyos fokig érthető is a döntések elodázása, hiszen a szülői minták gyakran azt üzenték, a házasság pocsék dolog. Az anyák azt sugallták: édes lányom, szorítsd össze a fogad, ki milyen virágot szakított, azt szagolja. Az apák férfias üzenete mélyén pedig az lappangott, a házasság börtön. Ki vágyna hát erre?

Mára azonban kiszínesedett a paletta, a családi státusz nem csak a házas, elvált, egyedülálló fogalmával írható le, a szakemberek nem kevesebb, mint 15 féle kapcsolati mintát tartanak számon. Mint például a „részéletút kísérő", ami a 2-3 évente lecserélt társra utal, vagy a mingli, ami házas szinglit jelent. A minglinek van is párja meg nincs is, mindkét fél éli a saját életét. Vagy azért, mert ilyen laza kötelékre vágynak, vagy azért, mert például egyikük Londonban dolgozik... A kapcsolati minták sokszínűségének előnye, hogy könnyebb rátalálni a nekünk leginkább tetszőre, ugyanakkor zavart is kelthet a nagy választék. Ráadásul a korlátokkal együtt a kapaszkodók, támpontok nagyját is elvetettük.

- Sokan keresik a Nagy Őt, az igazit. Azt a társat, aki száz százalékig visszatükrözi az igényeiket, minden tulajdonsága, képessége tökéletesen passzol a vágyott képhez - folytatja Kozma-Vízkeleti Dániel. - Úgy gondolják, ha eleget várnak, majdcsak előkerül ebből a 7 milliárd földlakóból... Ha pedig megvan, csak kapaszkodni kell belé, hogy le ne fújjon róla a szél. Hát ez nagyon ritkán alakul így. Tapasztalatom szerint sokkal inkább Közép Őket sodor elénk az élet, akikkel sok munka és alkalmazkodás révén össze tudunk csiszolódni.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a megnyugtató hasonlóság vagy az izgató különbözőség ad-e stabilabb alapot egy kapcsolatnak. Mindkettő igazolására citálhatók ősi bölcsességek, de a szakember szerint a kapcsolat hosszú távú sikerességét leginkább az összeillés biztosítja. Amikor a zsák megtalálja a foltját, vagyis a két fél igazából kiegészíti egymást.

De miként változik a kapcsolat az idő múlásával? Ezt nagyban meghatározza, hogy milyen kultúrában élünk. Az európai ember avval akar élni, akit szeret. Más szellemiségű társadalmakban azonban, ahol a törzs vagy a szülők döntése rendeli egymáshoz a párokat azt vallják: szeresd meg, akivel élsz. Keresd és találd meg benne az értéket. Számunkra talán idegen ez a megközelítés, de azért tanulhatnánk belőle. Mi is tehetünk azért, hogy újra, meg újra, meg újra megszeressük azt, akivel élünk.

A vendéggel Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetett Fotó: Katona Tibor

Hiszen a szerelem 2-3 év után úgyis elmúlik, s más, komplexebb érzelmi kötődés váltja fel. Ettől persze ez még nagyon fontos szakasz a kapcsolatban, hiszen a szerelmes években töltjük fel az érzelmi raktárunkat, amiből aztán évtizedek múltán is meríthetünk. Az ekkor megélt vibrálás, lángolás a kapcsolat későbbi szakaszában is felidézhető: emlékszel, mennyire bolondultál értem...?

A kapcsolat első szakasza a szimbiózisról szól, amikor csak a nekünk tetszőt látjuk a másikban, s minden pillanatot vele akarunk eltölteni. Néhány év múltán azonban beköszönt a következő fázis, a differenciálódás időszaka. Ekkor fedezzük fel a másik hibáit, gyengeségeit. Az ekkor feltörő tisztázó vitákat nem lehet megúszni, hiszen ezek során munkáljuk ki a közös élet szabályrendszerét, amelyek később meghatározzák a mindennapok tartalmát. Eldől, hogy milyen célok kapnak prioritást, mire áldoznak pénzt, milyen lesz a rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartás.

- A harmadik szakasz a gyakorlás, önmeghatározás időszaka - lép tovább a szakember. - Ez a kapcsolat leghosszabb, akár több évtizedes fázisa. Ekkor valósítjuk meg azt a képet, amit a családi életről önmagunknak előrevetítettünk. A párok nyitnak a külvilág felé, építik a karrierjüket, előkerülnek a régi hobbik. Ebben a szakaszban is nagyon fontos az érzelmi hátország, hiszen az ad erőt a mindennapi helytálláshoz.

Ugyanakkor veszélyeket is tartogat ez az életszakasz, hiszen a nyitás során az is kiderül, a külvilágban más vonzó nők és férfiak is akadnak. A kapcsolat próbája lehet, amikor egy anyuka 4-5 otthon töltött év után kibújik a melegítőből, újból nőnek öltözik, s visszamegy dolgozni. Ha eddig otthon nem kapott megfelelő visszajelzést vonzerejéről, megeshet, hogy a külvilágból érkező elismerő gesztusok megingatják. A kapcsolati krízisek leggyakrabban ekkoriban bukkannak fel, a válságok megelőzése és kezelése erőfeszítéseket kíván.

A párkapcsolat 4. szakasza az újraközeledés jegyében telik. A gyerekek kirepültek (bár manapság ez egyre későbbre tolódik), az idősödő szülőknek újra módjukban áll egymással foglalkozni. Az élettartam növekedésével egyre fontosabbá válik ez a szakasz. Lényeges, hogy a párok ekkor is képesek legyenek feladatokat, célokat találni, új színekkel felfrissíteni az együtt eltöltött időt.

- Az egymáshoz való alkalmazkodásnak sosincs vége egy párkapcsolatban - vési eszünkbe a terapeuta. - Erről azonban sokan megfeledkeznek, az elköteleződést követően egy kicsit mindkét fél hátradől. Elvettelek, már nem kell udvarolnom, hozzádmentem, már nem keresem a kedved. Holott ha egy kapcsolatot egy életen át akarunk „használni", akkor egy életen át kell gondozni, ápolni is.

A te dödölléd a legjobb...

Nagy ajándéka egy kapcsolatnak, ha abban jónak élhetjük meg magunkat. Ha a párunk visszaigazolja, hogy mi főzzük a legjobb dödöllét, mi faragjuk be legügyesebben a karácsonyfát. Ezeket az elismerő gesztusokat azonban nem elég gondolni, érdemes kimondani is. Mint ahogy az elvárásainknak, kéréseinknek is ajánlatos hangot adni. A párunk ugyanis nem gondolatolvasó. Nagy dőreség arra alapozni, hogy ha a másik igazán szeret, majd kitalálja, mire vágyunk. Nem fogja. Inkább szóljunk, hogy idegesít a földre dobott zokni, hogy hiányzik egy jó sörözés a haverokkal, hogy régen voltunk moziban, vagy nyaralni. Ha elfojtjuk, elhallgatjuk ezeket a kéréseket, attól csak gyűlik a belső elégedetlenség, s a legközelebbi összezördülésnél már a számonkérés hangján, vádként vágjuk a másik fejéhez a „bűnlajstromot". Ő meg csak pislog, hogy mit is vétettem?

A párkapcsolat különös libikóka. Az egyik végén a biztonság, a kiszámíthatóság foglal helyet, annak az öröme, hogy odahaza mindig ugyanazok az arcok várnak. A másikon viszont az izgalmas pezsgés, az új élmények varázsa, az üdítő változatosság. Mindkettőre vágyunk, de egyszerre nem kaphatjuk meg. Mégis részünk lehet benne, hiszen a különböző életciklusok utat nyitnak mindkét irány felé. Amikor megérkezik a családba az első csemete, vele a biztonság, a stabilitás válik mindenekfölöttivé. Nincs helye kajlaságnak, ha hétkor fürdetünk, akkor az 7 óra 00 percet jelent. Cserébe viszont, amikor kamasszá cseperedik, alaposan próbára teszi a változásra, az újdonságok befogadására való hajlandóságunkat. A legtöbb pár ügyesen lavíroz a mérleghintán, begyűjtve mindkét pólus élményeit. S akik nem? Nos, belőlük lesznek Kozma-Vízkeleti Dániel és kollégái páciensei...