A hatalom működéséről üzen a párt archívuma

Káli Csaba főlevéltáros, a megyei intézmény igazgatóhelyettese foglalkozik a hatalmas mennyiségű iratanyag rendszerezésével. Mint elmondta, 1992- ben, már a dokumentumok államosítása után került a levéltárba az állampárt archívuma, ám az adatbázis-építő munkát csak két éve, a részletes szakmai feldolgozást pedig az idén sikerült elkezdeni.

– Jelenleg adatbázis készül a megyei pártbizottság testületi üléseinek napirendi pontjaiból, ezt a jegyzéket a levéltár honlapján is megjelenítjük és kutathatóvá tesszük majd. Emellett archontológiát állítunk össze a párt zalai tisztviselőinek névsorából, és zajlik az adatgyűjtés is egy későbbi tudományos, esszészerű feldolgozáshoz. Összességében nem azt várom a kutatásoktól, hogy alapvetően megváltoztassák ismereteinket az állampárt zalai működéséről, sokkal inkább azt, hogy árnyalják a képet és pontosítsák a részleteket. Pár izgalmas kérdés: ki volt a valódi döntnök, hol alakultak ki hatalmi centrumok, mennyit ért a lobbierő, mit számított a személyes tényező? Hogyan viszonyult egymáshoz a két fontos hatalmi ág, a tanácsrendszer és a párt, illetve miként alakult a különböző testületek tényleges hatalma? – sorolta Káli Csaba.

Ez utóbbival kapcsolatban megállapítható, hogy minél lejjebb helyezkedett el egy testület a párthierarchiában, annál nagyobb tényleges hatalmat gyakorolt. Megyei szinten a pártértekezlet volt a legfőbb fórum, de itt már csak rábólintottak a „lejjebb” meghozott döntésekre. A hierarchiában a pártbizottság következett, ez negyedévente ült össze, az operatív döntnök azonban az alsóbb szintű végrehajtó bizottság volt, amely hetente, kéthetente ülésezett.

S hogy pontosan milyen anyagot őriz e korszakból a levéltár?

Az 1948 és 1989 közötti állampárt – MDP, majd ´56 után MSZMP – megyei, városi, járási, községi, lakóterületi bizottságainak és vállalati szerveinek iratait. Továbbá az ifjúsági szervezetek, az úttörők, a KISZ, valamint a megyei lapkiadó vállalat, a pártiskola (a megyei bizottság oktatási igazgatósága) és a munkásőrség dokumentumait (a tanácsok iratai ugyanakkor nem tartoznak ebbe a körbe). Az anyagot külön e célra létesített pártlevéltár őrizte a megyei pártbizottság zalaegerszegi, Kossuth utcai épületében, innét került át a Zala Megyei Levéltárba.

A korábbi pártlevéltár egészen 1983-ig rendszerezte a dokumentumokat, a palliumokon (borítókon) minden lényeges információt feltüntettek, 1989 nyarán azonban véget ért ez a gyakorlat, így visszamenőleg az utolsó öt év anyaga feldolgozatlan maradt. Ám nem csak e „mulasztás” miatt vár nagy munka a kutatóra:

– Strukturális átalakításra is szükség lesz, hiszen a párt archívum a szovjet levéltári rendszer szerint működött. Ez azt jelenti, hogy nem időrendben, hanem tematikus alapon archiválták az iratokat; például egy helyen találhatók a téeszesítés dokumentumai. E rendszernek van egy nagy hátránya: az iratok csak ritkán szólnak egyetlen témáról, ezért bizonytalan, hogy a keresett dokumentumot hová is sorolták. Aki tehát konkrét témában kutat, annak meg kell vizsgálnia minden vonatkozó anyagot – jegyezte meg Káli Csaba.

Néhány érdekes témát is említett a szakember: a pártarchívumból kiderül, hogy jelentéktelennek tűnő ügyekért is róttak meg pártfunkcionáriusokat. Fegyelmi lett abból, ha valaki Sopronnál fél órával később lépte át a határt, és olyan cselekményeket is kriminalizáltak, mint például egy hűtőgép cseréje. De új információkkal szolgálhat a párt és a nyilvánosság kérdésének vagy a „pártgyerekek” ügyeinek vizsgálata is.

– Sok legenda tartja magát a korszakkal kapcsolatban, ezeket cáfolni, árnyalni, vagy éppen bizonyítani lehet majd a pártarchívum segítségével. Jó példa a keszthelyi járás 1979-es visszacsatolásának története: a legenda szerint a zalai származású Németh Károly KB és PB-tag, későbbi főtitkárhelyettes intézte el, hogy a terület újra a megyénkhez kerüljön, ráadásul az ellenérdekelt Pap János, Kádár hű fegyverhordozója, a párt veszprémi „erős embere” nem volt jelen a döntéshozatalkor. Ez a történet nem igaz: éppen Németh volt távol, Pap érvelése viszont lepergett Kádárról. Kádár személyesen döntött, sőt, önkritikát gyakorolt az 1950-es elcsatolás ügyében: a PB-ülésen kifejtette, hogy a balatoni fejlesztés szempontjából mégis célszerűbb, ha több megye osztozik a területen. Ez a történet is leszámol a semmiről sem tudó „jó király” legendájával; bár formálisan a politikai bizottság döntött, Kádár mindenről tudott, és az övé volt a végső szó.