Hétvége

2016.01.24. 20:20

558 éve koronázták meg Hunyadi Mátyást

1458. január 24-én választották királlyá Budán Hunyadi Mátyást. Tisztelegve egyik, hanem a legnagyobb királyunk ezen évfordulója előtt, összegyűjtöttem pár olyan információt, amik a tankönyvek kisbetűs részein, vagy még ott sem szerepelnek.

Mikó-Baráth György

- Az egyik legismertebb legenda vele kapcsolatban, hogy a Duna jegén koronázták meg. Ez az információ több sebből vérzik. Egyrészt, Mátyás nem volt a Duna jegén, hiszen a cseh kormányzó Podjebrád György fogja volt ekkor. Nagybátyja Szilágyi Mihály serege kelt át Pestről Budára, hogy „felügyeljék” az ott gyülekező nemesek királyválasztását. Több ezer fegyveres támogatásával, elég jó esélyekkel indult az akkor még mindössze 15 éves Mátyás Továbbá januárban a koronázás is csúszott, hisz a Szent Korona a német-római császárnál volt. Azt 1468-ban vásárolta vissza Mátyás 80000 aranyforintért.

- Második feleségének, Beatrixnek a névét elég jól eséllyel ismeri mindenki. Ugyanakkor a cseh fogságnak „köszönhetően” Mátyás már egyszer nős volt, hiszen szabadságáért cserébe elvette Podjebrád György lányát, Katalint. A királyné mindösszesen 15 évesen halt meg, gyerekszülésben.

- S, ha már megemlítettem Beatrice-t, koránt sem volt olyan pozitív figura, mint ahogy a reneszánsz hazánkba történő behozatala miatt lefesteni próbálják. A korban szinte egyedülálló módon már nem volt szűz, mikor hozzáment Mátyáshoz. További pletykák szerint a mi igazságos királyunk mellett is több szeretőt tartott, s az sem véletlen, hogy nem szült neki utódot, s így nem tudott kialakulni a Hunyadi uralkodóház.

-Mátyás álruhás országjárása egyértelműen mese, s az is, hogy az igazságos jelzőt az utókor ragasztotta rá. Hatalmas adóterheket vetett ki, ami érthető, hisz rengeteg háborút vezetett, s létrehozta a kor verhetetlen zsoldosaiból álló fekete sereget, aminek fenntartása, csakúgy, mint a reneszánsz életmódé, nem volt éppen olcsó mulatság. Ugyanakkor többször is felkarolt alacsony sorból származó embereket. Erre legjobb példa Bakócz Tamásé, aki azóta is az egyetlen magyar egyházi személy, akinek reális esélye volt, hogy pápává válasszák. Az őt követő gyengekezű uralkodók, majd az ország kálváriája is mind tovább táplálta legendáját, hisz az ő uralkodása alatt volt a Magyar Királyság utoljára Európa egyik legerősebb állama.

Végül pedig még két érdekesség maradt, melyek az utóbbi időkben is aktualitást nyertek, nyernek.

-Mátyás egyszer kijelentette, hogy ő a reneszánsz szokásokból mindent hajlandó meghonosítani szülőföldjén, kivéve a „szakállas asszonyokat”

 

- Mai napig nagy turistacsalogató ereje, s kiépített kultusza van Románia egyes területein Vlad Tepesnek, azaz Drakula grófnak. Minden vámpírtörténet atyját, Mátyás és a fekete sereg könnyedén igázta le, s mozdították el őt vajdai székéből.

· Az egyik legismertebb legenda vele kapcsolatban, hogy a Duna jegén koronázták meg. Ez az információ több sebből vérzik. Egyrészt, Mátyás nem volt a Duna jegén, hiszen a cseh kormányzó Podjebrád György fogja volt ekkor. Nagybátyja Szilágyi Mihály serege kelt át Pestről Budára, hogy „felügyeljék” az ott gyülekező nemesek királyválasztását. Több ezer fegyveres támogatásával, elég jó esélyekkel indult az akkor még mindössze 15 éves Mátyás Továbbá januárban a koronázás is csúszott, hisz a Szent Korona a német-római császárnál volt. Azt 1468-ban vásárolta vissza Mátyás 80000 aranyforintért.

· Második feleségének, Beatrixnek a névét elég jól eséllyel ismeri mindenki. Ugyanakkor a cseh fogságnak „köszönhetően” Mátyás már egyszer nős volt, hiszen szabadságáért cserébe elvette Podjebrád György lányát, Katalint. A királyné mindösszesen 15 évesen halt meg, gyerekszülésben.

· S, ha már megemlítettem Beatrice-t, koránt sem volt olyan pozitív figura, mint ahogy a reneszánsz hazánkba történő behozatala miatt lefesteni próbálják. A korban szinte egyedülálló módon már nem volt szűz, mikor hozzáment Mátyáshoz. További pletykák szerint a mi igazságos királyunk mellett is több szeretőt tartott, s az sem véletlen, hogy nem szült neki utódot, s így nem tudott kialakulni a Hunyadi uralkodóház.

· Mátyás álruhás országjárása egyértelműen mese, s az is, hogy az igazságos jelzőt az utókor ragasztotta rá. Hatalmas adóterheket vetett ki, ami érthető, hisz rengeteg háborút vezetett, s létrehozta a kor verhetetlen zsoldosaiból álló fekete sereget, aminek fenntartása, csakúgy, mint a reneszánsz életmódé, nem volt éppen olcsó mulatság. Ugyanakkor többször is felkarolt alacsony sorból származó embereket. Erre legjobb példa Bakócz Tamásé, aki azóta is az egyetlen magyar egyházi személy, akinek reális esélye volt, hogy pápává válasszák. Az őt követő gyengekezű uralkodók, majd az ország kálváriája is mind tovább táplálta legendáját, hisz az ő uralkodása alatt volt a Magyar Királyság utoljára Európa egyik legerősebb állama.

Végül pedig még két érdekesség maradt, melyek az utóbbi időkben is aktualitást nyertek, nyernek.

· Mátyás egyszer kijelentette, hogy ő a reneszánsz szokásokból mindent hajlandó meghonosítani szülőföldjén, kivéve a „szakállas asszonyokat”

· Mai napig nagy turistacsalogató ereje, s kiépített kultusza van Románia egyes területein Vlad Tepesnek, azaz Drakula grófnak. Minden vámpírtörténet atyját, Mátyás és a fekete sereg könnyedén igázta le, s mozdították el őt vajdai székéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!