Hatásvadász hőstörténet Gibsontól

Tíz évvel az Apocalypto után ismét rendezésre adta a fejét, és úgy tűnik, az álomgyárnak is van szíve. Ebben persze az is közrejátszott, hogy nagyon szeretik a pátoszos hőstörténeteket, pláne ha igazak. Megszületett tehát a Fegyvertelen katona.

Desmond Doss (Andrew Garfield) önkéntesként jelentkezik a seregbe a második világháborúban, viszont lelkiismereti és vallási okok miatt megtagadja a fegyverviselést. Emiatt őrültnek tartják, bántalmazzák, sőt hadbíróság elé is kerül, ő mégis kitart az elvei mellett és szanitécként akarja kivenni a részét a haza szolgálatából.

Aki non-stop akciót vár, csalódni fog, a frontra csak bő egy óra után jutunk el. Ám addig sem unalmas a film: fel kell építeni a karaktert, a cselekmény pedig hagy elég időt erre. Az első harmad egy lazább romantikus családi dráma, a főhős és későbbi felesége bimbózó románcáról szól, némi visszatekintéssel a gyermekkorba. Aztán érkezik a bevonulás, a kiképzőtábor, ahol ki lehet következtetni, mi történik, mégis megfog a film. Az összes karakter az üvöltöző őrmestertől kezdve az agresszív bajtárson át mind lerágott csont, de Gibson remek érzékkel nyúl a sablonokhoz, Desmond története pedig önmagában elég különleges ahhoz, hogy felkavarja az állóvizet.

Desmond Doss 75 társa életét mentette meg, az ő hihetetlen történetét dolgozza fel Mel Gibson új filmje, A fegyvertelen katona

Az okinawai csatát a 2. világháború egyik legvéresebb ütközetének tartják, a rendező pedig tett róla, hogy ez a néző tudomására jusson. Nincs finomkodás, a csatajelenetekhez kell gyomor, mert lépten-nyomon testrészekbe, kifordult belekbe, megcsonkított katonákba botlunk. Az akciók naturalisták, intenzívek és nyersek. Gibson jól ért az erőszak ábrázolásához, itt is olyan háborús atmoszférát teremt, hogy a néző a frontvonalon érezheti magát.

Desmond külön akciója nem kevésbé feszült, noha messziről lerí róla, hogy a valóságban ez nem feltétlenül így zajlott. Az amerikai háborús filmek gyermekbetegsége itt is jelen van: igen, ez egy hihetetlen sztori. Kvázi szentté avatják és szó szerint mennybe emelik a főhőst, ami nemes gesztus, de a túláradó giccs példája.

A vallásos töltet is kissé egyoldalú. Desmond példaértékű bátorságról tett tanúbizonyságot, de hiányzott a megingása - az a fél perc, amíg tartott, borzasztó csekély. Ezenkívül Gibson lélekbúvár énje is jobban kiütközhetett volna, feltéve a kérdést: a túlzott büszkeség biztos, hogy mindig célravezető? Mert bizony a makacsság és önfejűség nem mindig a legjobb játszótársak.

Doss egyébként Okinawán kívül két másik csatában is részt vett, hetvenöt társát mentette meg és négyszer sebesült meg. A film ennek csak egy szeletét mutatja be, igaz, pont a lényeget.

A fegyvertelen katona kifejezetten hatásvadász, ami néha nagyon zavaró. Gibson szerencsére nem ma kezdte a szakmát, és tudja, hogy kell rendezni. A film minden része más miatt működik, de nyilván a fronton zajló jelenetek a legemlékezetesebbek, a csatákat pedig egyhamar nem felejtjük el. Sokszor látott történetet kapunk, mégis különleges köntösben egy olyan emberről, aki egy kicsit össze akarta foltozni ezt a széteső világot.