Nagykorú lett a zalai jurta

A munkálatok már tavaly megkezdődtek, s az elmúlt héten folytatódtak a gébárti Kézművesek Háza oltalmában, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében. Az előző nyár a fa és bőr szerkezeti elemek, valamint az agyagból és gyékényből készült használati tárgyak megújításáról szólt, az elmúlt napok pedig jobbára nemezgyúrással teltek. A nagymérető nemeztakarók átforrázása és újragyúrása mellett új berendezési, használati tárgyak is születtek, nemezpárnák, illetve nemez lábbelik, csizmák. A szükséges alapanyag beszerzését és a résztvevők ellátását a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából tudta fedezni az egyesület.

– A jurta sokaknak szívügye, megalkotásában közel száz népművész és ki tudja hány önkéntes vett részt – tudjuk meg Dala Hajnalkától, a népművészeti egyesület projektkoordinátorától. – Idén egyesületünk több középiskolával szerződést kötött, így a diákok az ötvenórányi kötelező közösségi munka egy részét e táborban is eltölthetik.

Tormássy Laura és unokatestvére, Kardos Benita

– Ismerősöktől hallottunk a táborról, gondoltuk jó volna megismerni a jurtát, s kipróbálni magunkat ebben a munkában, hiszen soha életünkben nem csináltunk még ilyesmit – mondja a Csányba járó Kardos Benita és unokatestvére, Tormássy Laura, valamint a zrínyis Bedő Donát. – A jurtát láttuk már kiállítva, de testközelből azért mégiscsak más...

A diákok beavatást nyernek a nemezkészítés fázisaiba. A gyapjút első lépésben válogatják és tépkedik, hogy a sok toklász, szennyeződés kihulljon, ezt követően botokkal lazítják. A harmadik fázis a mosás, majd a szálakat egy irányba állító kártolás, ezt követi a mintakészítés, s végül a fáradságos gyúrás. A fiatalok már ezt is megtanulták, mindkét alkarjukat bevetve hengergetik, gyúrják a nemezlapot, amiből párna készül majd.

A náluk csak kicsit idősebb, 18 éves „ünnepelt" méltóságteljesen fürdik a napsütésben. Most végre átjárhatja a szél ollós szerkezetű, összecsukható fa vázát, a keregét, a fény pedig bekukkanthat a tetőnyílást koronázó füstkarikán, amit a szép tündük névvel illetnek. A nemeztakarók azonban még nem sütkérezhetnek, kemény, ám építő célzatú gyötretés vár rájuk. A lapok átgyúrása nehéz fizikai munka, a vízzel átitatott textilek megemeléséhez erős férfikarokra van szükség. De miért is kell átgyúrni őket?

Garán Brigitta, Czigány Tamás és Horváth Éva az egyik nagyméretű nemezlapot csomagolja a gyúráshoz Fotók: Pezzetta Umberto

– Annak idején, amikor a lapok, takarók készültek, időhiánnyal küzdött a csapat – avat be a műhelytitkokba Horváth Éva nemezkészítő, a tábor vezetője. – Néhány napnyi gyúrás még ráfért volna a gyapjúra, ami annál keményebb, ellenállóbb, minél többet gyömöszölik. A gyapjú finom szálai ugyanis a gyúrás során tömörödnek, s kapaszkodnak újra egymásba, ha az elmúlt években a használat során meglazultak volna. Mindezt forró vízzel leöntve, nedves állapotban kell elvégezni, mivel a víz, a meleg és a mozgatás megnyitja a gyapjúszálakon lévő kis pikkelyeket – olyanok, mint a fenyőtoboz felülete – , amelyek aztán apró kampókként kapaszkodnak össze.

A műveletet kézzel-lábbal, mángorlóval űzik, de Közép-Ázsiában az is gyakorlat, hogy a bőrbe bugyolált nemeztakarót lovakkal húzatják, hengergetik. Az átgyúrás további erénye, hogy a molyokat s egyéb galád kártevőket is kiűzi, a felvitt mintában azonban nem tesz kárt. A nemeztárgyak motívumkincse – eredeti leletek híján – honfoglalás kori tarsolylemezekről, s egyéb tárgyakról öröklődött a mába.

– A Kárpát-medencében a nemez nem bírja ki az évszázadok múlását, kizárólag hidegebb vagy szárazabb éghajlatú területeken maradtak fenn több ezer éves nemezleletek. Ezek léte bizonyítja, hogy milyen ősi textilkészítési technikával van dolgunk – fejti ki a táborvezető. – A mintakincs tekintetében tehát az időt állóbb anyagok örökségére kell alapoznunk, nekünk ebben Huszka József A magyar turáni ornamentika története című könyve van segítségünkre. Arról is tudomásunk van, hogy a díszítés nem öncélú volt, minden takaró mesélt, elmondta készítője történetét. A régi emberek, akik együtt éltek ezekkel a tárgyakkal, olvasni tudtak belőlük. Egy kirgiz nemezkészítő asszony, Kendzse pontosan meg is mutogatta nekünk, hogy a takarón mi utal arra, hogy hány gyereke van az illetőnek, milyen a sorsa. Számunkra ez a tudás, a szimbólumok összefüggései iránti fogékonyság már elveszett, de Kendzse még birtokában van. Elmesélte, hogy amikor gyerekként, ösztöneire hagyatkozva elkészítette az első takaróját, édesanyja kiolvasta belőle, hogy öt férj kíséri majd az életét. Így is lett, ötször özvegyült meg.

Két önkéntes, Bertók Attila és Szalay László

S hogy milyen tárgyaknak van helye egy jurtában? Mindennek, ami a család hétköznapi életét szolgálta.

– A konyhai eszközök, az élelmiszerek, a ruhákat tartalmazó ládák, zsákok, a fekhelyül szolgáló takarók, a párnákat tartó fa fejtámaszok, s persze a fegyverek – sorolja Horváth Éva. – Sőt, a pár napos kis jószágot is a jurta védelmében tartották, a bejárat mellett.

A jurtában mindennek megvolt a helye, a férfiak a kör alakú tér jobb oldalát foglalták el, baloldalon rendezkedtek be a nők, az oltár pedig a bejárattal szemközt kapott helyet. A jurta az egyik legősibb emberi lakhely, amely egyben a népi építészet csúcsteljesítményei közé sorolható. A nomád állattartó, vándorló életmódhoz kitűnően alkalmazkodott, hiszen a könnyű szerkezetű kupolasátor viszonylag gyorsan szétszedhető s felállítható, lóra, kocsira málházható. A gébárti példány is hamarosan útra kel, hiszen augusztusban a budai várba költözik, a Mesterségek ünnepe már szinte elképzelhetetlen nélküle.