Hétvége

2014.02.28. 12:50

Önámítás, hazugság, csőd

Woody Allen az egyik legtermékenyebb filmrendező, régóta nincs év, amelyben ne jelentkezett volna új alkotással.

Szente Ottó

Ezeknek talán nem mindegyike remekmű némely (sznob) körökben kifejezetten sikk leszólni Allen filmjeit , ám időről időre letesz egy-egy olyat is az asztalra, amely emlékezetes moziélményt nyújt nézőinek. A legutóbbi, a Blue Jasmine is ezek sorába tartozik, amelynek kvalitásairól talán az is mond valamit, hogy vasárnap éjszaka az Oscar-gálán akár háromszor is szólíthatják a film készítőinek valamelyikét. Cate Blanchett a legjobb női alakítás, Sally Hawkins a legjobb női mellékszereplő, maga Woody Allen pedig a legjobb eredeti forgatókönyv díjára esélyes. Utóbbit persze akkor is hiába szólítják, ha elnyeri a trófeát, mint közismert, Woody Allen rendre távol tartja magát a puccos hollywoodi partitól.

No de essen szó a filmről magáról is, a Blue Jasmine-t Tennessee Williams klasszikusa, A vágy villamosa ihlethette felfoghatjuk ezt egyfajta tisztelgésnek is a nagy drámaíró előtt , két nő sorsát mutatja be ez is, válságba jutott élet elől menekül az egyik testvér a másikhoz itt is. Ebből aztán már következik is, hogy a Blue Jasmine nem vígjáték, noha az iróniát, a Woody Allen féle fanyar humort nem nélkülözi, végignézve Jasmine vergődését, szomorúan állunk fel a székünkből.

Cate Blanchettnek Oscar-díjat hozhat a Blue Jasmine címszerepe

Két idősíkon fut a film, látjuk a jelen történéseit egyfelől, s visszajátszásokban a ide vezető utat másfelől. A nagyravágyó Jasmine azért hívatja magát így, mert az eredeti neve, Janette, nem volt elég előkelő a saját útja helyett a gazdag férjet, s vele a fényűző, ám képmutató, álságos életet választja, Hal (Alec Baldvin) azonban másokat kihasználva, kétes befektetésekkel, adócsalással tesz szert a mesés luxust biztosító jövedelemre a nagy amerikai pénzügyi válság kipattanása előtt vagyunk , törvényszerű a bukás. Mellesleg pont Jasmine révén, akinek a csalárd gazdagodás csak akkor szúr szemet, amikor kiderül, hogy férje fűvel-fával csalja...

Ekkor kezdődik Jasmine vesszőfutása. Új életet szeretne, értékessé válni, de ahogy a költekezést, úgy az önámító hazugságokat sem képes abbahagyni, útja a totális csőd felé vezet.

A lenézett (mostoha)testvér, Ginger (Sally Hawkins) éli a maga egyszerű életét, két gyerekkel, férjétől elvált ebben szerepe lehetett annak is, hogy az ő lottón nyert, vállalkozásra szánt pénzük is a csalárd befektető Hal kezei között enyészett el , a film jelen idejében egy bunkó macsóval tervez jövőt, de akad egy igéretes közbenső kapcsolata is, aki persze átveri. Talán jobb az élete mint Jasmine-é, nincs benne annyi hazugság, de nem éppen szívderítő sors az övé sem. Happy endről szó sem lehet.

Woody Allen az egyik legtermékenyebb filmrendező, régóta nincs év, amelyben ne jelentkezett volna új alkotással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!