Hétvége

2011.10.22. 11:28

22 éve kiáltotta ki Szűrös Mátyás a köztársaságot

Huszonkét évvel ezelőtt, 1989. október 23-án Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök Budapesten kikiáltotta a Magyar Köztársaságot.

Zalai Hírlap

A rendszerváltás folyamatában igen fontos események készítették elő ezt a napot: az MSZMP szétesése, illetve az MSZP megalakulása, az új, ellenzéki politikai pártok megerősödése, az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte, majd a nemzeti kerekasztal-tárgyalások az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a társadalmi szervezetek alkotta úgynevezett harmadik oldal részvételével. Az itt elfogadott, majd 1989. szeptember 18-án aláírt, a többpárti, demokratikus jogállam kialakítását megalapozó megállapodás egyik sarokköve az alkotmány módosítása volt. A nemzeti kerekasztal résztvevői megállapodtak az alaptörvény preambulumának elhagyásában, az 1946. évi 1. törvénycikkben foglalt Magyar Köztársaság koncepció alkalmazásában, az Állami Számvevőszék és az Alkotmánybíróság felállításában, s rögzítették Magyarország új államformáját.

A még többségében MSZMP-képviselőkből álló Országgyűlés a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében 1989. október 17-én megszavazta az alkotmánymódosítást. Az így megváltoztatott alaptörvény jogi-formai szempontból az 1949-es alkotmány (1949. XX. törvény) módosított változata volt, ám tartalmát tekintve szinte teljesen, csaknem 80 százalékban megújított dokumentum.


A rendszerváltó dokumentumként is emlegetett törvény jóváhagyta a parlamentáris kormányformát, rendezte a központi állami szervek alapvető feladatait és hatáskörét, s meghatározta egymáshoz való viszonyukat a hatalommegosztás alkotmányos elvének megfelelően. Létrehozta az alkotmányvédelem legfőbb szervét, a nemzetközi összehasonlításban is egyedülállóan széles hatáskörrel bíró Alkotmánybíróságot, az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervét, az Állami Számvevőszéket és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának új tisztségét. Biztosította továbbá a többpártrendszer kiépítéséhez szükséges jogi eszközöket, lehetővé téve az alkotmányos kereteket betartó pártok megalakulását és működését. Törölte a korábbi alkotmányban leírtakat a munkásosztály marxista-leninista pártjának vezető szerepéről , s külön szabályt alkotott arról, hogy politikai párt közvetlenül ne gyakorolhasson közhatalmi funkciót. A gazdasági rendszerrel foglalkozó paragrafusok egyenlő védelemben részesítették a köz- és magántulajdont. Az alapokmány rögzítette: az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogai csak minősített többséggel érinthetők.

A törvényi alapok megteremtését követően kerülhetett sor az alkotmányban megfogalmazottak érvényesítésére, így a köztársaság kikiáltására is. 1989. október 23-án több tízezer ember gyűlt össze Budapesten, az Országház előtti Kossuth téren. Katonai díszegység sorakozott fel, ünnepélyesen felvonták az állami zászlót, s a magyar nép sorsfordulóihoz kötődő történelmi zászlókat az állami zászlóhoz vitték. Déli 12 órakor, a harangszót követően megjelent országházi dolgozószobájának erkélyén Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök. Üdvözölte az ország polgárait, a magyarokat a nagyvilágban, hazánk külföldi barátait, majd így folytatta: Most, a XX. század vége felé közeledvén, a szabad demokratikus Magyarország megteremtésében Kossuth Lajos, Károlyi Mihály és Tildy Zoltán nevével összekapcsolódó előző magyar köztársaságok nyomdokain haladunk, amikor azok demokratikus és nemzeti hagyományainak szellemében, s az utóbbi 40 esztendő - különösen az 1956-os októberi népfelkelés és nemzeti függetlenségi megmozdulás - történelmi tanulságaitól is indíttatva megalkottuk az új köztársaság törvényes alapjait... A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek. Az ország új államformájáról és nevéről szóló bejelentést hatalmas ováció köszöntötte. Aznap első ízben emlékeztek meg legálisan a fővárosban és az országbanaz 1956-os forradalomról,este tízezrek gyűltek egybe a rendezvénysorozat központi eseményén a Kossuth téren.


Magyarország államformája az őszirózsás forradalmat követően, 1918. november 16-án lett először köztársaság, ezt 1919. március 21-én váltotta fel a Tanácsköztársaság. 1920. március 18-án kormányrendelet helyezte hatályon kívül a forradalmak intézkedéseit. A két világháború között, Horthy Miklós kormányzósága idején az ország király nélküli királyság volt. 1946. január 31-én a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét, s Magyarországot köztársasággá nyilvánította, a törvényt február 1-jén hirdették ki. Magyarország államformája 1949. augusztus 20., a kommunista alkotmány életbelépése után népköztársaság lett. A harmadik köztársaság kikiáltására negyven évvel később, 1989. október 23-án került sor, a magyar történelem e sorsfordító napja az alkotmányos rendszerváltási folyamat kiemelkedő eseménye lett.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!