Hétvége

2011.08.19. 09:15

Vitorlás a sufniból: munka, szétesés és házasság három év alatt

Hajót építeni nem könnyű. Pláne, ha nem ért hozzá az ember. De aki elég kitartó és van egy jó társa is, három év minden szabadidejének feláldozásával végezhet azért. Balatongyörökön ma délután egy ilyen, sufniban épült vitorlást helyeznek vízre.

zaol.hu

- Balaton körüli biciklitúrán vetődöt fel az ötlet - mesélik, s kicsit lihegve hallgatom őket, mert a még lakkozás alatt lévő hajótestet a fotózás kedvéért ki kellett cipelnünk a szabad ég alá. A kezdetekről Zsófi verziója így szól: - Beszélgettünk, milyen jó lenne kipróbálni a vitorlázást és megegyeztünk, hogy hajót venni semmi esélyünk. Gergő vetette fel, hogy építsünk, ami elsőre elég ijesztőnek hangzott, de megnyugtattam magam, mert ő hosszabb időre külföldre ment, s gondoltam ez alatt elfelejti.

De nem. Gergő belevetette magát a szakirodalomba, s rövidesen kiderítette: Angliában egy sikeres sufniban hajóépítés abszolút nem lehet téma az ottani lapoknak, legalább annyira hétköznapi hobbiról van ugyanis szó, mint nálunk a szőlőhegy művelése.

- Nagyon gyorsan rátaláltunk álmaink hajójára is - folytatta Gergő. - Új-Zélandról vettük a tervet, aztán...

De itt még nem a hajóépítés jött, előbb a család györöki birtokát a szenvedélyhez kellett alakítani. Zsófi Gergő-napi meglepetésnek lebetonoztatta, sufnivá alakíttatta a melléképület egy zugát, amiben anno még az építő dédszülők kezdtek halmozni mindenféle értékesnek tűnő dolgokat.

- A munkások még döglött kutya maradványait is megtalálták - mesélte Zsófi, de a kirámolás nem csak emiatt marad emlékezetes. - Nem kis feszültségek alakultak ki a családban, egyre másra kerültek elő elfeledett holmik, melyekhez valakit erős érzelmi szálak fűztek. Nekünk viszont tiszta terep kellett, s végül ez az érdek kerekedett felül.

És még az előkészületeknél maradva: a zsúpfedeles parasztházba a vizet is bevezették, hogy a rendszeres, egész hétvégés barkácsolás után a budapesti munkahelyekre szalonképes külsővel tudjanak bezuhanni hétfő reggel.

De most már beszéljünk valóban az építésről, aminek buktatóit, mély- és holtpontjait megszépíti a végeredmény, az udvart uraló, nagyjából négy méter hosszú hajó. Villanásnyi történetekből áll össze az egész:

- Nem csak a hajóépítéshez nem konyítottunk, korábban fával sem dolgoztunk soha. Menet közben a legtöbbet a saját kárunkon tanultunk.

- Még a legelején történt, épp csak elkezdtük az építést az első elemekkel, úgy éreztük, jól állunk, aztán levettük a kapcsokat és az egész két darabra esett. Akkor majdnem abbahagytuk.

- Volt ilyen később az orr-résszel is. De akkor már rendesen benne jártunk az időben, több tapasztalattal a hátunk mögött, csak vállat vontunk és megcsináltuk újra.

- Rengeteget szenvedtünk a fa hajlításával. Ugye hajótestről lévén szó vannak benne ívek, amik sehogy sem akartak sikerülni. Szerencsére találtunk a faluban egy idős asztalosmestert, neki is rengeteget köszönhetünk.

- Az új-zélandi tervezővel is kapcsolatban voltunk. Amikor az az ominózus szétesés történt is, kétségbeesett ímélt küldtünk neki. A válasza így kezdődött: A legfontosabb, hogy ne essenek pánikba! .

- A hajónk kicsi, nem is tőkesúlyos, hanem úgynevezett shrenk van benne. Ez egy kormánylapátszerű fa lap, amit oldalszélben kell leereszteni a hajó hasából, hogy stabilizálja a járművet. Nehezéknek van benne egy ólom pogácsa, ez is házilag készült: porszívót és grillsütőt használtunk a hevítéshez (a menet közben elvásott serpenyőket nem számolva), s földbe vájt lyukban öntöttük ki a forró fémet.

- A keszthelyi hajós boltban eleinte furcsán néztek ránk: tulajdonképpen nem beszéltünk egy nyelvet. Mutogatással értettem meg magam, hogy két ilyet kérek, meg három olyat, meg még egy marékkal abból. Ma ott tartunk, hogy a múltkor egy szaküzletben én segítettem ki tanácsokkal egy kezdő hajóst.

- Párkapcsolati tréningnek is jó volt ez a három év, teljesen összecsiszolódtunk, töviről hegyire kiismertük egymást. Gergő nagyon precíz ember, én hajlamos vagyok dolgokat elnagyolni, ebből voltak konfliktusaink is, de... Nemrég összeházasodtunk.

- A vitorlázásról nem véletlenül gondolják sokan, hogy a felső tízezer szenvedélye. Csak az volt igazán drága az építés során, amit szakboltban, mint vitorlás cuccot kellett megvenni. Ilyen helyen egy egyszerű póló is négyszer annyiba kerül, csak azért, mert tengerészes . A mi hajónk hatodába van, mint ha készen vettük volna.

- Egy ilyen vízi jármű esetében a vitorla alapterülete az a szám, ami autóknál a hengerűrtartalom. Nagy szerencsével választottunk típust: a vitorla 9,95 négyzetméter - tíztől kell engedély a tavon.

- Azzal a nulla tudással, mi három éve megvolt , nem vágnánk bele újra az építésbe, mert most már tudjuk, mekkora a kihívás. Fejenként nagyjából 600 munkaóra fekszik a műben. Viszont a megszerzett tapasztalatokkal egy új hajó építése szerintem már nem lehetne több egy nyárnál.

- Menet közben vitorlázó vizsgát tettünk. Az első úton Szigligeten kötünk majd ki, születésnapi buliba megyünk.

- Nagyon örülök, hogy kijövünk kicsit a sufniból. Végre ledobhatom a ragasztós, kitérdesített, faforgácsos göncöket és visszanyerhetem a női mivoltomat.

A hajó neve ma délutánig babonás elővigyázatosságból titok. Aki jó szívvel van a fiatalok iránt, hajós szokás szerint jó szelet kívánjon nekik.

Olvasson róluk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!