Hétvége

2011.08.13. 13:24

Az Ormánság ormait hódította meg a rozgonyis biciklis különítmény

Kisasszonyfa, Sellye, Teklafalva és Magyarmecske. Ez a 32 ormánsági település közül csak néhány, ahol a többségében rozgonyisok alkotta kerékpáros csapat megfordult. A gyerekek lendületét a szakadó eső, sőt, a tengelyig érő sár sem törte meg.

Benedek Bálint

Az Ormánság vagy Ormányság tájegység Baranya megye csücskében találha-tó, melyet a Dráva folyó szel ketté.

- Bár nem szerepel a turistalátványosságok között az országnak ez a területe, én mégis úgy éreztem, hogy a diákoknak használ, ha megismerik az aprófalvas vidéket is - mesélte Jeszenői Csaba, a Rozgonyi-iskola igazgatója, a túra szervezője. - A lakosság egy része horvát nemzetiségű, ám néhol német ajkúakkal is lehet találkozni. A hely másik sajátossága, hogy az ott élők református nevelést kaptak.

A tanár úr szavait hallgatva a gyerekek lelkesen bólogattak, s mint azt elárulták, jól felkészültek a túrára. A csapat tagjai: Kardos Réka, Farkas Abigél, Geiger Luca, Balázs Andrea, Jeszenői Réka, Horváth Boglárka, Péter Gergely, Szegletes Dávid, Kovács Dániel, Benedek Tamás és Sajni Mátyás is teljesítették az összesen 260 kilométeres távot. Ottjártunkkor nem tudott mindenki eljönni, így a kalandos út részleteiről a megbízott négy szóvivő, Kozma Blanka, Péter Gergely Kristóf, Tóth Kata és Bagarus András beszélt.


- Megint nagyon jó kis társaság rázódott össze - eztmár a nyolcadikos Kristóftól hallottuk, aki harmadik éve indul a rozgonyis biciklisekkel. - Aki nem jött velünk, az el se tudja képzelni, miből maradt ki.

A csipet-csapat Nagykanizsáról vonattal utazott Darányba. Ott lepakolták a kerékpárjaikat, és egészen Drávafokig pedáloztak, ahol a szállásuk, a Fodor-kúria várta őket. A névadó Fodor Józsefet egyébként a hazai közegészségtan alapítójaként tartják számon. Már meg sem lepődtünk azon, amikor a gyerekek ezzel is tisztában voltak.

- Szinte mindenki a terepen is könnyen vezethető mountain bike-kal jött, de voltak olyanok, akik a városi kerékpárt választották - avatott be a részletekbe a szintén nyolcadikos Bagarus András. - De ez nem segített rajtunk, amikor az egyik kitáblázott bicikliúton hét kilométeren keresztül szinte térdig érő sárban kellett tolnunk a bicajt.

- A végére teljesen kimerültünk, alig bírtunk megállni a lábunkon, de felfrissített a barcsi strandolás - mondta a hetedikes Blanka és Kata. - Ha Csaba bácsi jövőre megint megszervezi, ott akarunk lenni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!