Hétvége

2009.07.18. 02:29

Hazatérő fényvázlatok

Zalaegerszeg - Zsuzsa a falovával, Zsuzsa a korsóval, Zsuzsa az ajtóban. Festmények, amelyeken kislányát örökítette meg 1927-31 között Szőnyi István. És Zsuzsa ma, az egerszegi Göcseji Múzeumban, édesapja emlékkiállításán...

Magyar Hajnalka

Nem mindennapi pillanat szembetalálkozni avval a hölggyel, akit a művészettörténet órákon láttunk már nem egyszer, csak éppen festményeken, kislányként, fehér galléros rózsaszín ruhácskában. Most pedig, jó pár évtized múltán apja, Szőnyi István (1894-1960) festőművész mintegy félszáz alkotását kísérve érkezett Zalába.

Derűs, nyugalmat sugárzó egyéniség, valami eleven nyitottság árad belőle. Csak sajnálhatjuk, hogy mindezen adottságait ötven évig Rómában volt kénytelen kamatoztatni. Igaz, ott is a humánumot, a műveltséget, a magyar értelmiséget szolgálta.


Szőnyi Zsuzsa Fekete György társaságában, az otthont idéző mű előtt
Fotó: Ohr Tibor

Férjével, Triznya Mátyással, aki maga is festőművész volt, 1949-ben hagyta el az országot. A fiatal pár egy szabadabb világban akarta elkezdeni az életet. Ám Sopron környékén elfogták, előbb a várbörtönben, majd a szombathelyi ÁVO börtönben tartották őket fogva. Hír azonban nem szivárgott ki a történtekről, a szülők csak annyit tudtak, a gyerekeknek nyoma veszett...- elevenítette fel a megnyitón dr. Kostyál László művészettörténész a hatvan évvel ezelőtti izgalmakat, amelyek zalai vonatkozást is hordoznak. A pár hollétéről, s arról, hogy egyáltalán életben vannak, ugyanis az alsórajki születésű Kisfaludi Strobl Zsigmond vitt hírt a szülőknek. A jeles zalai szobrásznak nagy tisztelője volt Vorosilov, s a marsall sofőrje szivárogtatta ki a kincset érő információt.

A pár végül is Rómában telepedett le, lakásuk a vasfüggöny mögül kiszabadulók zarándokhelyévé lett. A legendás Triznya-kocsma nyitva állt a Rómában tartózkodó írók, tudósok, művészek, diákok előtt, a magyar értelmiség és emigráció kedvelt találkozóhelyévé vált. Megfordult itt Pilinszky János, Esterházy Péter, Huszárik Zoltán, Mensáros László s még sorolhatnánk. Szőnyi Zsuzsa A Triznya-kocsma, magyar sziget Rómában címmel hazatérésekor, 1999-ben könyvet is írt emlékeiről.

De most térjünk vissza édesapjához, s ahhoz a mintegy félszáz fényvázlathoz , ami augusztus végéig a Göcseji Múzeumban látható. 


Szőnyi István: Zebegényi temetés

- Óriási nagy öröm számomra, hogy ezeket a képeket, amelyek 50 évig velem voltak Rómában, most végre idehaza is bemutathatom - futtatja körbe tekintetét Szőnyi Zsuzsa. - A kint töltött öt évtized alatt nagyon megszerettük az olaszokat, de mindig azon járt az eszünk, hogy mikor térhetünk vissza Magyarországra. A férjemet sajnos 1991-ben elveszítettem, így csak nekem adatott meg, hogy hazajöhessek.

- Ha az édesapjára gondol, mi az első kép, ami beugrik?

- Hogy milyen derűs ember volt... Az volt számomra a legnagyobb tanítása, hogy mindig elfogadta, amit az élet hozott, legyen az nehézség vagy öröm. Ez volt számára az alkotás ára. Neki megadatott ez a képesség. 


Szőnyi István: Este

- Önnek pedig, hogy magához vonzotta az embereket.

- Valóban, rengeteg embert ismertünk Rómában, nagyon élveztük azt a szellemi pezsgést, ami a Triznya-kocsmában kialakult. Az is valamiféle alkotás, hogy az ember szeretettel és megértéssel közeledik a többiekhez, s meghallgatja a bajaikat. Nálunk mindig rátalált egy falatnyi meleg otthonra, aki szükségét érezte.

- Szigorú apa volt Szőnyi István? - kanyarodunk vissza a gyerekkorba.

- Igen, eléggé. Neki ugyanis mindig modellre volt szüksége a festéshez, én meg amolyan 4-5 éves kislányként kéznél voltam. Egyszerűen csak szólt, hogy vedd föl a kék pöttyös ruhádat, amit ráadásul nem is szerettem. De muszáj volt fölvenni és odaülni egy kis székre, és nem volt szabad mozogni, mert mindjárt hallottam: maradj ott! Ebből a szempontból tehát szigorú volt, de azért nagyon szeretett bennünket Péter öcsémmel együtt. Ő sajnos, a szüleim legnagyobb fájdalmára meghalt 18 évesen. 


Szőnyi István: Kerti pad

- Édesapja köreiben bizonyára találkozott más neves festőművészekkel is. Említene néhányat?

- Úgyszólván mindenkivel találkoztam a kortársai közül, ugyanis az István-nap Zebegényben óriási ünnepség volt, sokan eljöttek a Szőnyi-házba. Aba Novák Vilmos, Borsos Miklós, Kisfaludi Strobl Zsigmond egyaránt a köreihez tartozott. Sokakat ismert a képzőművészeti főiskoláról, ahol tanított és a Szinyei Merse Pál Társaságból, amelynek tagjaival havonta összejöttek.

- Akad-e a most kiállított képek között kedvence?

- Igen, például az a szobabelső, ami a gyerekkor, az otthon hangulatát hordozza számomra. A zöld cserépkályha, a hajlított támlájú szék, a kredenc pontosan így látható ma is a zebegényi emlékmúzeumban, s ilyen volt akkor is, amikor köztük szaladgáltam...

A tárlatot megnyitó Fekete György belsőépítész, Zalaegerszeg díszpolgára szerint isteni rendelés, hogy a művész Zebegénybe került, ahol karaktere kibomlott, s képei szőnyissé váltak.

- Akad a magyar festészetben fényfestő, nem egy, mint például Egry József. Csak éppen az ő képeiken az fénylik, ami egyébként is, tehát a víz, a nap, a hullám. Szőnyi képeiben azonban a szín fénylik, a sárga, a fehér, az okker, a halványzöld - méltatja festői egyéniségét. - Stílusa lágy, mégis rendkívül határozott. Van benne valami elmosott, folytatható. Olyan, amihez magunkból is hozzátehetünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!