Kígyótestű fibula

Nagy szívességet tettek a rómaiak Tokai Zita Máriának, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészének, hogy néhány méterrel távolabb telepedtek meg a Páhoki patak mentén, mint a korábban ott tanyázó vaskori népcsoport. A két korszak leletanyaga ugyanis ennek köszönhetően nem egymásra rétegezve, hanem jól áttekinthető szellős szomszédságban bontható ki a földből. Az ásatási terület 300 méter hosszúságú sárga szőnyegként virít a környék zöldjében. 



Molnár Ákos régésztechnikus egy objektum adatait rögzíti

Mozgalmas nap a mai, a szokásos stábon túl itt van Horváth László nagykanizsai régész, aki konzulensi minőségben segíti Zita munkáját, és Ilon Gábor, a KÖSZ nyugat-dunántúli regionális bázisának vezetője is épp most tart szemlét. S meg ne feledkezzünk Sándor Lajosról, aki fémkeresőjével pásztázza a terepet, s a készülék jelzése nyomán nyílhegyeket, pénzérméket emel ki a földből. No és még a sajtó is befutott...

- Kora vaskori település és római kori temető feltárása zajlik - mutat körbe a mozgalmas helyszínen Tokai Zita régész. - A lelőhely jóval nagyobb, de csak a leendő út nyomvonalán van módunk dolgozni, így észak-déli irányú metszetet kapunk e korok emlékeiből.

Mint megtudjuk, a kora vaskorban sokkal szárazabb volt a klíma e vidéken a mainál, így érthető, hogy a patak barátságos közelében bukkannak elő a házak, műhelyek, munkagödrök nyomai. Időszámításunk előtt 600 körül járunk, ekkor még a Kárpát-medencében nem léteztek írott források, ezért a régészet nem népekhez, hanem kulturális egységekhez köti a megtelepedőket. 

Esetünkben a hallstatti kultúra képviselőiről van szó, a gyökerek ugyanis a sóbányászatáról neves kis osztrák településhez, Hallstatthoz vezetnek. A leletek közt elsősorban kerámiák, csont és kőeszközök akadnak, továbbá bronz- és vastárgyak. A fémeszközök, ékszerek egy része helyben készült, bizonyítja ezt az itt lelt több öntőforma, közülük az egyik félkész darab. A terület vaskiválásokban gazdag, így akár az is megeshet, hogy helyi alapanyagból dolgoztak, erre majd a talajminták természettudományos vizsgálata deríthet fényt. A kicsi, faluszerű településből négy különböző szerkezetű ház nyomait tárták fel a szakemberek. 



A kígyótestű fibula
Fotók: Pezzetta Umberto

- A vaskori házak persze nem hasonlítottak a maiakra, félig földbe mélyített, mintegy 20-25 négyzetméteres, egy légterű, tapasztott, azaz paticsfalu lakhelyeket képzeljünk ide, melyek nádtetejét cölöpök tartották - fejtegeti Tokai Zita.

Kút, tüzelőhely, tárolóverem, kenyér- és hússütő kemence nyomait vizslatjuk, majd egy palakővel akkurátusan kirakott mélyedéshez érünk.

- Elképzelhető, hogy textilfestéshez használták, nem véletlen, hogy vízzáró, agyagos talajba ásták... - szemlélődik nagy érdeklődéssel Ilon Gábor is. - A festéket különféle növényekből nyerték ki, avval színezték a kelmét. A szélén látható cölöphely arra utal, hogy tetetje is volt a munkagödörnek.

Továbblépdelve máris a római temetőben járunk. A korai időkből, az 1-2. századból való, amikor még hamvasztással temetkeztek. A halottakat ünnepi viseletben, textilbe tekerve máglyán elégették ékszereikkel és személyes tárgyaikkal egyetemben, s a hamvakat, valamint az összeégett fémmaradványokat temették el urnába helyezve vagy pusztán a sírgödörbe szórva.

- Nem egyszerű temetővel van dolgunk, sírkerteket is találtunk. Ez azt jelenti, hogy tágas halotti házat emeltek a sír fölé, amiben minden bizonnyal a legfőbb helyi hatalmasság nyugszik - mutatja a központi sírt övező, 6-7 méteres építményre utaló nyomokat Horváth László. A homokkővel keretelt sírból bronz edények kandikálnak ki, remélik, hogy ékszer- s fegyvermaradványokat is találnak a feltárás során.

- Arra is van példa, hogy a hamvakat faládikába teszik, melléhelyezve a következő váltás ruhát a halott számára, hiszen amit viselt, az a máglyán elégett - folytatja a kanizsai múzeum nyugalmazott igazgatója, akinek szakterülete mindkét szóban forgó kor, így az anyagról születendő tanulmány az ő tollára vár majd.

Bepillantunk még egy sírba, ami minden bizonnyal nőé lehetett, hiszen épp most tűnik elő két szép, csepp alakú illatszeres üvegcse egy összeroppant amfora közelében.

Míg a sírokat nézegetjük, elhúz mellettünk fémkeresőjével Sándor Lajos. Szaharai simléderes sapkájában mintha csak egy Rejtő-regényből csöppent volna közénk. A tatabányai fiatalember azonban a jó fiúk csapatában játszik, ő a tudomány szolgálatába állította fémkeresőjét.

- Nagy álmom volt, hogy régész legyek, ennyi meg is valósult belőle - mosolyog. - A keresés a szenvedélyem, s most már szerencsére a munkám is.

Végigsétálva a lelőhelyen, elérünk a régészek bázisához, következhet a leletmustra. Elsőként a kora vaskori kő öntőmintákat mutatja Zita. A fenyőágszerűen elágazó csatornákban csorgott az olvadt bronz, hogy végül elérjen az apró lyukhoz, s ott ruhadísznek szánt gömböcske szilárduljon belőle. A minta félkészen maradt, hiszen nincs kifaragva minden kis lyuk.

Vas olló a következő lelet, ami az egyik római sírból bukkant elő. Mivel tű is volt mellette, bizonyára asszonyé lehetett. (Az ollót egyébként a kelták találták fel az i. e. 4. században, s a harcba is magukkal vitték, mert a skalpolással ért fel a legyőzött ellenfél hajának levágása - tudjuk meg Horváth Lászlótól.)

A kora vaskori ruhatűző kapocs vagy fibula ugyancsak becses darab. Egészen pontosan keltezhető (i. e. 6. század vége, 5. eleje), ezt, az úgynevezett kígyótestű típust ugyanis csak akkor készítették, valahol a mai Ljubljana környékén.