Hétvége

2008.06.28. 02:28

Ötven éve léptek a katedrára

A csillogó szemű, mosolygó, a világra rácsodálkozó és taná- rára példaképként tekintő kisiskolások mellett annyi szeretetet és bizalmat kaptunk, amely minden nehézségért kárpótolt bennünket - vallják a tanítók, akik fél évszázaddal ezelőtt tettek képesítővizsgát.

Tódor Tamás

Zalaegerszegi Állami Teleki Blanka Tanító-Tanítónőképző utolsó fiúosztályának tanulói az érettségit követően, egy éves gyakorlat után 1958. július 9-én kapták kézhez általános iskolai tanítói oklevelüket. Az egykori diákok az esemény 50. évfordulója kapcsán ma átveszik a régi okmány alapján kiállított aranyoklevelüket, s egyúttal osztálytalálkozó keretén belül idézik fel a régi emlékeket - mindezt abban az épületben, ahol fél évszázaddal ezelőtt a tanítás gyakorlati útjára bocsátották őket: a régen Notre-Dame zárdaként ismert Mindszenty József tanintézményben.

Az 1953-57-es évfolyam B. osztályának négy tanulójával beszélgettünk a tanulóévekről és a pályán eltöltött időszak tapasztalatairól a kanizsai városi könyvtárban.

- Sokat megélt csapat a mienk: emlékszünk a Horty-rendszerre, megtapasztaltuk a II. világháború utáni újjáépítés mámorát, serdülőként csöppentünk az 1956-os forradalom zűrzavaros eseményeibe, a Kádár-rendszerben indultunk a pályán, s még aktív dolgozóként ért bennünket a rendszerváltás - foglalja össze kezdésképpen az elmúlt évtizedek történéseit Csabai Béla, aki a galamboki általános iskola igazgatójaként vonult nyugdíjba. - Együtt és külön-külön is megéltük az eseményeket, de az osztály nevében nyugodtan kijelenthetem: a tanítóképzőben eltöltött éveket életünk legszebb és legmozgalmasabb időszakaként tartjuk számon.

Az egykori diákok egymás után hadarják a számokat, melyek egy régvolt, számukra nosztalgiával vegyes korra utalnak: 1953-ban 13 ezren lakták Zalaegerszeget; de megtudjuk, hogy akkoriban egy forintba került a teljes ellátást biztosító kollégiumi napidíj; míg a zsemle darabjáért 40 fillért fizettek - s mint mesélik, olykor-olykor előfordult, hogy a 42 fős osztály 150-et vásárolt a pékáruból, a korgó gyomrot csillapítandó.

- Emlékeztek Mária nénire, a konyhafőnökre? - kérdezi társaitól az osztály mókamestere, a pályáját Miklósfán kezdő és Nagykanizsán befejező Kertész Tamás. - Az éhesen maradt diáknak még ebéd után is adott kenyeret és lekvárt - még ma is érzem az ízét a számban! De Galambos János bácsi, kollégiumi nevelőnk is igazi karakter volt: nem átallott hajnal a Kelj fel Janikám, kelj fel című slágerrel ébreszteni a tanulókat.

Interjúalanyaink mély tisztelettel említik oktatóikat is, kiváltképpen Szerencsés Rudolf osztályfőnöküket, aki a rábízott csoportból igazi közösséget kovácsolt azáltal, hogy bizalmat adott tanítványainak. Mint mesélik: osztályfőnökük a forradalmi tanács elnökeként tevékeny szerepelt játszott 1956. őszén - míg ő a Nemzeti dalt szavalta a Csány-szobornál, addig tanítványai szovjetellenes dalokat énekelve várták a jobb jövőt. Egyesek nemzetőrnek álltak, s voltak, akik versben fogalmazták meg gondolataikat - az akkor 17 éves Csabai Béla például költeményei miatt három napig a rendőrség vendégszeretetét élvezte. A tanítók teret engednek a könnyedebb témáknak is, terítékre kerülnek a diákcsínyek és az emlékezetes pillanatok is: előbbire példa a félbevágott citrom facsarása társaik orrán; utóbbira egy Bánk bán előadás, amely alatt az osztály nevetőgörcsöt kapott, ugyanis a címszereplőt alakító színész véletlenül gumicsizmában jelent meg a színpadon.

- Valóban izgalmas időszakot éltünk át, de tudtuk: feladataink vannak, melyeket teljesítenünk kell - veszi át a szót a Billege István, aki négy évtizedes tanítás után még tíz évet a letenyei önkormányzat művelődési osztályán dolgozott. - Már 15 évesen hospitáltunk, vagyis tanórákon vettünk részt, jegyzeteltünk, majd beszámoltunk észrevételeinkről. A következő tanévben mi magunk is tartottunk órákat, tanáraink felügyelete mellett. Párban készültünk fel és csak reggel derült ki, hogy melyikünk áll ki az általános iskolások elé, a másik pedig társa szereplését kísérte figyelemmel.

A képesítővizsgára egy évvel az érettségi után került sor, miután a végzősök letöltötték gyakorlati idejüket abban az általános iskolában, ahová kivezényelték őket. A megyeszékhelyi Nagy László Gutorföldén kezdte pályafutását 48 nebulóval, s csak idővel került Egerszegre, az Ady iskolába.

- Igazából nem pedagógusként képzeltem el az életem, zongorista akartam lenni, de származásom miatt - apámnak fafeldolgozója volt - nem tudtam bejutni a konzervatóriumba. Egy évtizedet a közművelődésügyben is eltöltöttem, mégis visszamentem tanítani: a tanári pálya biztos megélhetést jelentett akkoriban, a diákok szeretete is visszavonzott. Amúgy az 1953-58-as évfolyamból nagyon sokan megmaradtak a pályán, többen elvégeztük a főiskolát, hogy felső tagozatban is taníthassunk.

Az egykori diákok ma azt vallják, ha újra kezdhetnék az életüket, akkor sem választanának más szakmát. Az idő múlásával csupán akkor szembesültek, amikor első nebulóik gyermekeit (később pedig unokáit) látták viszont az iskolapadban. Legnagyobb elismerésnek azt tartják, hogy ma már felnőtt tanítványaik még az utca túloldaláról is átköszönnek és szívesen emlékeznek vissza hajdanvolt általános iskolai korszakukra.

A beszélgetés végén egy titokba is beavatnak bennünket a tanítók: sikerük záloga nem más, mint némi művészet - adottságaikat erősítve formálják a gyermekeket, hogy képesek legyenek önmagukat megvalósítani az életben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!