Hétvége

2008.06.28. 02:27

Az elhallgatott magyar Szibéria

Árkus, Borsós, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Erzsébet-tanya, Kócspuszta, Kónya, Kormópuszta, Lászlómajor, Lenintanya, Tedej. Kényszermunkatáborok a Hortobágyon, melyekben tízezren raboskodtak a Rákosi-érában családostól, bűntelenül.

zaol.hu

Említést sem tettek évtizedeken át az iskolákban a magyar történelem eme sötét időszakáról, a szörnyűségeket átélőket pedig hallgatásra kényszerítette a hatalom. Ezért még ma sem sokan tudják, hogy 1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert bírósági ítélet nélkül, bűntelenül, családostól elhurcoltak a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba. A cél a terror, a megfélemlítés volt, a kommunista hatalom háborús hisztériát keltett, aminek áldozatai főként a déli és nyugati határsávban lakók, valamint nagyobb települések polgárai, az osztályellenségek , a politikailag veszélyes elemek lettek. Szabadulásuk után a megfélemlített áldozatok még évtizedeken át hallgattak a történtekről, hiszen soha nem tudták meg, ki volt az a jóakarójuk, akinek köszönhették a szenvedéssel teli éveket. A rendszerváltás hozta el számukra a valódi szabadságot: ma már csak a sebek feltépése, az emlékezés fájdalma akadályozhatja őket abban, hogy elmeséljék mindenkinek, mi történt velük a Hortobágyon, amelyről többségünknek csak idilli képek jutnak eszébe. Élnek még tanúságtevők, ám sajnos, egyre kevesebben, a múló idő sokakat elragadott közülük.

A még élő elhurcoltak közül Takács Jánost, Tislér Jolánt és Varga Albertet kértük arra, hogy idézzék fel életük eme sötét darabját.

- 1950-ben érettségiztem, s éppen a fáradalmakat akartam kipihenni még az egyetem előtt, amikor 10 nappal később, hajnali 3 órakor dörömböltek a házunk ajtaján - idézte fel elhurcolásuk első lépcsőfokát Takács János, aki 40 hónapot töltött a fogságban. - Két ávós volt az, akik közölték velünk, hogy el kell hagynunk az otthonunkat, s kényszer-lakóhelyként Kócspusztát jelölték ki számunkra. Nem engedték azt sem, hogy az értékeinket magunkkal vigyük, csak annyit, amennyi három kisebbfajta zsákba belefért. Új életet kellett kezdenünk egy olyan helyen, ahol embertelen körülmények vártak minket. Egy birkahodályba raktak be minket, amiben fél méter vastag trágya volt, s előbb fel kellett csákányoznunk és kihordanunk, hogy be tudjunk költözni. Így kezdődött az a negyven hónap, amiről józan ésszel soha nem gondoltuk volna, hogy valóban megteszik emberekkel. Ártatlanok voltunk, bűntelenül kerültünk oda, még kreált bűnöket sem tudtak felmutatni velünk szemben. A házunkból - a többiek ingatlanjaival is ez történt általában - tsz-iroda lett.

A tótszerdahelyi Tislér Jolánt és családját Tedére telepítették ki. Ugyancsak éjszaka törték rá a családra a ház ajtaját, az ávósok fegyvert fogtak a 3 és fél éves Jolánra és egy évvel idősebb nővérére.

- A mi kitelepítésünk 1951. december 6. éjszakáján történt - meséli Tislér Jolán, aki évekig a helyi általános iskola igazgatójaként tevékenykedett. - Édesanyám 23 éves volt akkor, 15 hetes terhes az öcsémmel. Mindannyiunknak menni kellett, nekem és a 4 és fél éves nővéremnek, illetve a 70 éves nagymamának is. Apám éppen a pécsi bányában dolgozott, így nem volt itthon, amikor éjszaka ránk törték az ajtót az ávósok. Amikor bejöttek, elemlámpával az arcunkba világítottak és ránk fogták a fegyvereiket, pedig semmit nem csináltunk. Mukkanni sem mertünk. Aztán felolvasták a kitelepítésünkről szóló határozatot, persze, én és a nővérem elsírtuk magunkat. Egy ávós a karjára emelt - soha nem felejtem el az arcát. Azt mondták, két óránk van az összepakolásra, ám ebből végül csak 15 perc lett. Édesanyám amit tudott, gyorsan összekapkodott, egyik zsákba ruhákat tett, egy másikba a kenyeret bújtatta. A nagymamám figyelmeztette anyánkat, hogy a gerenda mögött van néhány szem kockacukor, rakja el azt is nekünk, gyerekeknek. Az csak a vonaton derült ki, hogy anyám tévedésből nem a cukrot kapta le a gerendáról, hanem a kék festéket, amivel a meszet szokták színezni. Amikor pedig előkerült a zsák mélyéről a kenyér is, ijedten konstatáltuk, hogy a szétszóródó festéktől az is kék lett... Ez azonban egyáltalán nem zavart minket. A táborról viszont kevés dolog maradt meg bennünk. Arra emlékszem, hogy 160-an voltunk a barakkban, vaságyakon aludtunk, fűteni pedig nem lehetett, hiszen egyetlen kályha volt csupán. Ezekben a barakkokban, istállókban előzőleg állatok éltek, talán nyilvánvaló, hogy embertelen körülmények között kellett laknunk, s mondhatom, millió könnyet hullajtottunk. A nagymama keveset tudott magyarul, de amíg élt, mindig azt kérdezgette, mit ártottam ezeknek az embereknek?

A család csak 1953 augusztusában szabadulhatott, ám nem mehettek vissza Tótszerdahelyre, egészen 1956-ig Balatonmárián éltek. A szerdahelyi házból tsz-raktár lett, illetve a hatalom egy idegen embert költöztetett bele. Amíg ő nem távozott, addig nem jöhettek vissza otthonukba Tislérék.

A somogyi-zalai határhoz közeli Zákányfaluból vitték el Varga Albertet, aki egy könyvben is megírta az átélt borzalmakat - okulásul az utókornak.

- Soha nem felejtem el, egy hosszú-hosszú szerelvényre raktak minket, s elindultunk a Hortobágyra - idézte fel elhurcolásának éjszakáját Varga Albert. - Amikor megérkeztünk, a vonat nem gördült be az állomásra, hanem megállt a nyílt pályán, s ekkor olyan kép tárult elém, amire míg élek, emlékezni fogok, annyira borzasztó volt. A vagonokban öregek, gyerekek sírtak, jajgattak, kint, a pálya mellett pedig rengeteg lovaskocsi állt, a kocsisok - lévén, hideg pusztai éjszaka volt - kis tábortüzeket raktak, s kegyetlenül káromkodtak, miközben a rendőrök futkoztak a kocsik között. Megkezdődött a kirakodás. Még most is előttem van: a hold óriásinak tűnt és vörösnek, soha nem láttam ilyennek. A kísérteties vörös fény, a síró, jajveszékelő emberek és az ordító rendőrök olyan benyomást tettek rám, mintha a pokolba kerültem volna. Később kiderült, bizony, nem sokban különbözött ez a hely attól...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!