Hétvége

2008.05.24. 02:25

Világot hódított a favágó nadrágja

1870 decemberében a Nevadában élő Jacob Davis szabómesterhez betért egyik különösen szekánt vevője. Az asszony favágó férje számára rendelt nadrágot. Jacob a ruhadarabhoz erős fehér pamutanyagot vásárolt Levi Strauss San Franciscó-i méteráru-kereskedőtől.

Magyar Hajnalka

Éppen összetűzte a nadrágot, amikor megakadt a szeme egy halom szegecsen, amivel a szíjakat szokta a lópokróchoz rögzíteni. Fogta hát a favágó nadrágját, s a szegecseket a zsebek sarkába kalapálta, hogy igazán tartós legyen. Néhány hónap múlva a szabómester elküldött mutatóba két újfajta nadrágot Levi Straussnak. A kereskedő ügyvédei hamarosan már a varrás erősítésére vonatkozó szabadalmat fogalmazták...

Valahogy így kezdődött az a szédületes karrier, amihez foghatót ruhanemű még nem futott be a világon, s ami előtt most kiállítás tiszteleg a Göcseji Múzeumban. Az örökéletű farmer című tárlat a pápai Kékfestő Múzeum, s kisebb részben az egerszegi intézmény gyűjtéséből áll.

Kemény rock dübörög a kiállítótérben, ahol a közönség illő módon többnyire farmerben nézelődik. Hammer Ferenc (45) szociológussal egy csendes sarokba telepszünk.

- Két-három évvel ezelőtt keltette fel az érdeklődésemet, hogy a mai negyvenes-ötvenes korosztály milyen jól emlékszik az első farmerja megszerzésének történetére, milyen átéléssel meséli ezt a cizellált, jól karbantartott epizódot - mondja a médiakutató, aki az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében adjunktus. - Elkezdtem kutatni, gyűjteni a történeteket, hamarosan összeáll egy könyv, amiből néhány fejezet már meg is jelent.

- Mi kell ahhoz, hogy egy ruhadarab ilyen kultikus karriert fusson be?

- Divat mindig volt és lesz, de a farmer más, az egy cucc. Nem tapasztaltam például, hogy a nők hasonló módon kötődnének az első tűsarkúhoz. A farmer különlegességét az adja, hogy míg a kortárs nyugati tömegkultúrában nagy erővel jelen volt, addig itthon, a hivatalos kereskedelemben nem lehetett hozzájutni. Ez a kettősség azt a különös, mitikus hangulatot szülte, hogy egyrészt valami nagyon van, a fiatalok vágyainak netovábbja, másrészt viszont nincs, a hivatalos nyilvánosság kizárta magából. A tévé képernyőjén például a 70-es évek elejéig nem tűnt fel farmert viselő ember.

Ahhoz, hogy a farmer ekkora durranás legyen, kellett a szocializmus hiánygazdasága, a tiltott gyümölcs varázsa is, ám mint a szociológus elmondja, a brit kultúrában szintén tiltás övezte. Az iskola, a felnőtt világ rosszallását fejezte ki, a szülők morogtak: miért öltözöl úgy fiam, mint egy kőműves... A tiltás hőfoka azonban különbözött, nálunk a 60-as években simán előfordult, hogy a rendőr pusztán azért igazoltatott valakit, mert farmert viselt.

A Hammer Ferenc által összegyűjtött történetekből kitűnik, a farmer megszerzése kész kaland volt, hónapokig tartó előkészületeket igényelt. A vágyakozó gyakorta nyári munkára adta a fejét, elment kukoricát törni, hogy előteremtse a pénzt. Többször kilátogatott az Ecserire szemrevéletelezni a kínálatot, majd hosszas spekulálás következett a döntés előtt. Mások külföldre utazó ismerőseiknek rimánkodtak, csempésszenek számukra igazi farmert.

- Állandó téma volt az is, hogy a nadrág eredeti-e...

- Igen, kétségbeejtő volt a mardosó kétely. Különféle módszerek léteztek a hitelesítésre, például el kellett rajta nyomni egy csikket, vagy az övtartó fülecseknél fogva felemelni a viselőjével együtt.

A farmer a 70-es, 80-as években nem csak ruhadarab volt, életérzést képviselt. A testünkhöz nőtt, az énünk meghosszabbítása volt, a másokkal való azonosulást és a megint másoktól való elhatárolódást képviselte. Aki egyszer felvette, attól kezdve nem igazán hordott mást, ez lett a második bőre.

- A friss farmer még nem volt az igazi. Vágni kellett a szárából, netán szűkíteni. Aztán fürdőkádba ülve be kellett avatni, hogy felvegye a test alakját, s dörzsölgetni, koptatni. Utána pedig nagyon vigyázni, nehogy édesanya élt vasaljon bele. Ahogy a farmer a miénk lett, mi magunk is mások lettünk. Kinyitotta, átértelmezte a teret, másnak tűnt ebben a világ. Az ember farmerban leülhet a földre közterületen, míg ha öltönyben teszi ugyanezt, azt hiszik, hogy részeg vagy rosszul van. A farmer olyannyira eggyé vált a viselőjével, hogy például egy amerikai bűnesetben a nadrág kopásráncai alapján azonosították az elkövetőt.

- Mi az Ön első farmer története?

- Hát az, hogy meg sem lett. Még csak 9-10 éves voltam, de irgalmatlanul vágytam egy farmerra. A szüleim Norvégiába utaztak, felcsillant a remény. Mi nem mehettünk a húgommal, akkoriban az egész család nem kaphatott útlevelet, hátha kintmaradunk. Végre hazaértek, ott pöfögött a Wartburg a ház előtt, első kérdésem volt: van farmer? Van! Röpködtem a boldogságtól. Amíg ki nem derült, hogy nem nadrágot - igen drágállották - , hanem anyagot vettek. Hogy majd abból szab anyukám nekem is, apámnak is nadrágot. Na, összeomlottam. A vége az lett, hogy mivel az anyag vásárlásánál is spóroltak - svábok vagyunk ugye - , nekem már nem jutott belőle...

Az első farmert persze kidobni sem lehet. Akkor sem, ha már pókháló vékonyságúra kopott, ha folt hátán folt. Akkor lesz belőle sort, gitártok, kalap, táska, pénztárca. Vagy egy emlék a szekrény mélyén.

Ezek is érdekelhetik