Hétvége

2008.05.03. 02:26

Kié a negyedik megvilágosodás?

Felmászik, lemászik. Robbanótöltetet tesz a kövek közé, de a szerszámai elakadnak, bezuhan a lyukba. Törött lábbal, háton csúszva jut az átvevőhelyig: pár uncia arany van a markában szorongatott kavicsban.

Zalai Hírlap

Upton Sinclair 1927-ben írta Petróleum című ezeroldalas regényét, melyből most a Magnólia rendezője, Paul Thomas Andreson készített a főszereplő Daniel Day-Lewisnak Oscar-díjat hozó - az ezer oldalhoz legalábbis időben felnövő, 150 perces - filmet.

Hogy miért Vérző olaj? Mert van benne mindkettőből bőven. Az eredeti cím (Vér fog folyni) kicsit ugyan jobban fedi a megcélzott tartalmat, de az olaj is hangsúlyos valóban. Az amerikai pionír-időkben járunk. Daniel Plainview-ről, nem tudunk meg sokat, de a fent vázolt nyitóképből is leveszünk annyit, roppant elszánt, magának való, megtörhetetlen fickóval állunk szemben. De hát milyen is lehetne egy vadnyugati túlélő, aki a sivatag szélén keresi az aranyat, majd az olajat. Utóbbit később túlontúl nagy sikerrel. Az olajkutató kutak sorban fúródnak, hősünk mellé pedig kerül egy angyalarcú kisfiú, akit a fiaként mutat be - csak a végén dönti romba egyetlen jól irányzottan kegyetlen mondattal a saját maga által gondosan felépített családképet.

Mogorva emberünk korábbi életútja még csak foszlányokban sem dereng, a temérdeken és meredeken felszökő olajár hírére felbukkanó testvérről is hamar kiderül, hamis. Meg sem lepődünk, hogy pisztolygolyóval a fejében végzi, addigra oly mértékig elfogadjuk a megszállott főhős játékszabályait. Amik lefegyverzően egyszerűek: csak saját magában bízik, csak magának hisz, mindenki más gyanús, de legalábbis kihasználandó ostoba. Csak az egyik gázfeltörés miatt megsüketülő, tőle ezért eltávolodó fiát emeli ki a gonosznak alapértelmezett világból, miközben szívós munkával ő lesz a leggonoszabb mind közül.

Illetve nem. A kaliforniai földfelszín alatt bőven bugyogó fekete vér - olaj - birtoklása okán hamar meggyűlik a baja a vallási révületnek álcázott kisegyházi üzleti ambíciókkal. Szemmel láthatóan komoly fenntartásai vannak olajos barátunknak - pontosabban tán a rendezőnek - a hitbéli dolgokkal. Szó ami szó, furcsa szerzet a Harmadik Megvilágosodás Gyülekezet pásztora, Eli Sundayen (Paul Dano). Pap létére kicsit sámánosra sikerül minden hevült démonűzése, puritán létére meg kicsit nagyon-nagyon szereti a pénzt - amit persze az energiavállalkozó kell, hogy a rendelkezésére bocsásson, ha bírni akarja a jó pásztor által kézben tartott s manipulált, de leginkább eladásra váró földekkel rendelkező közösség szimpátiáját.

Danielben emberére talál Eli, mindenketten képesek mindenre: az egyik megkeresztelkedik az olajvezetéke miatt, a másik a remélt apanázs miatt bevallja, hamis próféta. E tragikus, nagyon erős hatású párbeszéd végén szivárog szét a sűrű vér a tükörsima padlón. Régi sérelem feszült új érdeknek.

Daniel Day-Lewis minden kétséget kizáróan nagyot alakít. Keveset játszik, állítólag nehéz kirobbantani egy-egy szerepre, ezt a borostás rémet tehát olyannak érezte, amiért érdemes. Robert Elswit - szintén oscaros - operatőr sötétbarna tónusban tartott, olajosan fénylő, elnyújtott képei alatt izgága zene hullámzik, a látvány és a hang közös háborgása a gyomrunkig ér. Feliratos film, ez a mai generációt inkább elriasztja a mozitól. De. A kevés, fojtott párbeszéd engedi, hogy a képeket nézzük. Kősivatag, iszamos olajár, kosztól zsíros kabát, szűk tekintet, soknapos borosta.

Még a szaga is igen hosszan érzik.

Ezek is érdekelhetik