Hétvége

2007.12.15. 03:27

Romteher ellen

Már több mint hatvan év telt el úgy, hogy nem volt igazán szükségünk rájuk. Akkor óvtak életeket utoljára, amikor a második világháború utolsó két évében szövetséges repülőgépek bombázták Zalaegerszeget. Ennek ellenére huszonhét közülük még ma is óvóhelyként szerepel a városvédelmi nyilvántartásokban.

Virrasztó Zsolt

legifjabbak aligha égzengésre és földindulásra gondolnak akkor, ha a nagymama vagy a nagypapa légó -ról beszél. LEGO lesz az, gondolják, s valószínűleg akkor sem gyanakodnak, ha a nagyi légoltalmat emlegetve próbálja elterelni a figyelmüket az egymásba illeszthető műanyag mütyürökről.

Azt az időközben már bezárt óvóhelyet, amelyet a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziummal szemben, az út másik oldalán rejt egy zöldellő dombocska, például ma is légópinceként emlegeti Kiss Sándorné. A most 67 esztendős asszony aprócska gyermek volt még a háború utolsó évében, szüleivel a közeli Arany János utcában élt.

- Onnét szaladtunk át a légópincébe, ha jöttek a bombázók. Csak arra emlékszem, hogy mindig sok ember zsúfolódott össze, rossz volt a levegő, és sokan sírtak vagy jajgattak. Emlékszem arra is, hogy egyszer éppen az édesanyám testvérénél vendégeskedtünk az Ady utcában, amikor hirtelen a vasútállomást kezdték bombázni. Nem volt időnk arra, hogy elfussunk, én pedig annyire megijedtem a robbanásoktól, hogy leestem a székről, és eltört a karom.

Jóllehet Zalaegerszegen 1936. március 26-án alakult meg a légóbizottság, egy évvel azután tehát, hogy megszületett a légvédelemről szóló 12. törvénycikk, a városvezetést mégis csak 1938-tól foglalkoztatta igazán az óvóhelyek ügye, igaz, akkortól viszont egyre fontosabbá vált ez a kérdés.

- Mivel a magánlakások légoltalmi felszerelésére egyelőre nem lehetett gondolni, 1938. szeptember 17-én például csak arról született döntés, hogy háború esetén a várost ölelő szőlőhegyeken kell elhelyezni a lakosságot - idézte fel a már puskaporszagú időket Káli Csaba, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese.

Egy hónap múlva azonban a képviselő-testület kimondta: meg kell szervezni a város működőképes légvédelmét, azaz fel kell állítani a jelző-, a riadó-, az elsötétítő szolgálatot, a hatósági légoltalmi segédosztagokat, s ezzel párhuzamosan megkezdődöt a légvédelmi tanfolyamok szervezése, a különböző tájékoztató brosúrák nyomtatása is. Szerencsére ezidőtájt csak a védelmi berendezések, felszerelések gyártására szakosodott cégek bombázták ajánlataikkal a várost. Olykor sikerrel, 1938. szeptember 27-én példáult 200 darab Pirelli típusú, T33-as jelű gázálarc sürgős vásárlásáról döntött az önkormányzat. Egy ilyen eszköz egyébként 23 pengőbe került akkoriban.

A háborús években - részben államkölcsönből, részben a lakosság pénzéből - megkezdődött aztán az óvóhelyek kiépítése, illetve az e célra alkalmas építmények megerősítése is, és a rendszer a szövetséges légitámadások időszakában, 1944-45-ben vált teljessé.

- Zalaegerszegen 2171 lakóházat tartottak nyilván, ezeket 259 házcsoportba sorolták - folytatta Káli Csaba. - Óvóhelyet házcsoportonként kellett kialakítani, arról pedig, hogy ezekben legyen ivóvíz, kötszer, gyógyszer, a lakosságnak kellett gondoskodnia. A várost mellesleg három légvédelmi alkörzetre osztották; az egyik a tűzoltólaktanya, a másik a Kölcsey úti Kummer Kávéház (a későbbi Zala vendéglő épülete), a harmadik a Pázmány utcai Gazdakör épülete volt.

A felszín alatti zugok afféle háborús örökségként maradtak aztán a hidegháborús 50-es évekre, és a hálózat már csak néhány üzemi óvóhellyel, például a ruhagyár alattival, illetve néhány lakóházi pincével bővült. Különösen az évtized elején mutatkozott figyelemre méltó óvóhelyügyi buzgólkodás, hiszen - mint tudjuk - a nemzetközi helyzet ekkortájt éppen fokozódik. Ráadásul a város a nyugati és a déli határtól mintegy 40-50 km-re van, tehát közvetlen szomszédságunkban van az állig felfegyverzett titó-banda, amely a város veszélyeztetettségét jelentősen megnöveli. Ez abban a Káli Csaba által rendelkezésünkre bocsátott, Josip Broz Titótól még a névkezdő nagybetűt is sajnáló, 1951. december 8-án keltezett bizalmas levélben olvasható, amelyben a városi tanács végrehajtóbizottságának akkori elnöke kért belügyminiszteri jóváhagyást egy újabb légoltalmi előadó hadrendbe állításához.

- A szervezések, átszervezések időszaka ez - vélekedett Káli Csaba -, de semmi sem működött igazán.

Ma már mosolyt fakasztó bizonyíték erre az a szintén 1951-es keltezésű és ugyancsak bizalmas levél, amelyben a városi tanács végrehajtóbizottságának elnöke a légoltalmi szirénák javítására adott utasítást, kiemelve, hogy a kijavíttatást feltűnés mellőzésével kell elvégezni, és a kijavított szirénákat hanggal kipróbálni nem szabad , nehogy megzavarja a munka frontján küzdő dolgozó népet. Így viszont az sem derülhetett ki persze, hogy a javítás után vajon működtek-e a berendezések.

Légvédelmi szirénák egyébként most is vannak a városban, ráadásul ezek működőképesek is, ám az óvóhelyek száma megcsappant az utóbbi években.

- Egészen 2003-ig ötven ilyen helyiség szerepelt a nyilvántartásunkban, azóta viszont fokozatosan 27-re csökkent a számuk - válaszolta dr. Babos István, a polgármesteri hivatal munkatársa. - Azokat a rossz műszaki állapotú óvóhelyeket szüntettük meg, amelyeket már nem lehet felújítani.

A megmaradtak állagát egyébként éves ütemterv szerint ellenőrzik; legutóbb például 200-250 ezer forintot költöttek a zárak egységesítésére illetve a nyilászárók javítására. Ha úgy adódna, legfeljebb 2000-2500 embernek nyújthatnának védelmet a romterheléssel szemben, bár igaz az is, hogy a nyilvántartásokban további 32 olyan létesítmény szerepel, amit szükség esetén szintén használni lehetne.

A 27 klasszikus óvóhely mellesleg Kosztolányi téri, Kosztolányi úti és Platán sori lakóházak alatt található, s a Kosztolányi útiak közül kettőbe - a zalaegerszegi polgári védelmi kirendeltség vezetője, Molnár Csaba illetve Hochrein Lászlóné lakosságvédelmi főelőadó segítségével - mi is bekukkanthattunk a minap. Az egyikben máladozó falak fogadtak bennünket, a másikban ellenben akár patika is működhetne. Baj esetén viszont aligha válogatnánk. Ilyenkor - legalábbis a két szakember ajánlása szerint - célszerű lenne háromnapi hidegélelemmel, az évszaknak megfelelő ruhával, tisztálkodó eszközökkel, gyógyszerrel, okmányokkal és három liter folyadékkal felszerelkezve érkeznünk, hogy aztán meghúzhassuk magunkat egy ideig a számunkra kimért 0,8 négyzetméteren.

Ezektől az óvóhelyektől legfeljebb 100 méterre lehetett egyébként az a légópince, ahova a Kossuth utcai szalagház helyén álló egykori varrodából szaladt le Pálos Kálmánné 1945-ben, a szövetségesek bombatámadásai idején.

- Muszáj volt, mert a légósok ellenőrízték. Ha tehettük, mégis inkább az akkor még közeli városszél mezőgazdasági területeire menekültünk, mert ott nagyobb biztonságban éreztük magunkat - mesélte a Csány téren lakó, most 80 éves asszony. - Fizikailag és lelkileg is megszenvedtük a háborút, s remélem, hogy a négy unokámnak és négy dédunokámnak már nem kell ilyesmit átélnie.

Ezek is érdekelhetik