Hétvége

2007.02.17. 03:23

Aranyos házaspár

A történet egy hirtelen ötlettel, egy lapáttal és egy pohár vízzel kezdődött. Prózainak tűnő dolgok ahhoz képest, hogy Dobos Mária Magdolna és László Ferenc idén ötvenesztendős, boldog házasságát alapozták meg.

Varga Andor

- Kultúrosként tevékenykedtem a határőrségnél már abban az időben is, az én reszortom volt például, hogy autóval filmeket vittem körbe az őrsökön, s vetítettem a fiúknak - mesélte a későbbi férj, aki két héttel ezelőtt, az ötvenedik házassági évfordulóra rendezett meglepetés-aranylakodalmon párjával együtt boldogan erősítette meg újabbal az annak idején kimondott igent. - Egy ilyen alkalommal az Istenkútnak nevezett forrás közelében álltam a domboldalon, voltak ott sokan helybeliek is, én meg elkiáltottam magam: lányok, aki elsőként ad nekem egy pohár vizet, azt elveszem feleségül! Szaladtak többen, de a mama volt a leggyorsabb, egy lapátra rakta az italt, úgy nyújtotta fel, s ezzel el is dőlt minden.

Hihetetlennek tűnik, hogy hosszas udvarlást, megfontolt mérlegelést, alapos ismerkedést mellőzve szinte napokon belül megtartották a kézfogót is, de ők váltig állítják, így történt, s ugyan mi okunk lenne kételkedni az igazságban. Különösen, hogy az elkövetkező évtizedek bizonyították: a választás gyors volt, de semmiképp nem elkapkodott.

Szép nagy rokonságot örökítettek egymásnak: öt-öt testvér (a feleség fűzi hozzá: A papáéknál ráadásul mind fiú!) és azok családjai alkották a sógor-komaságot. A lakodalom után Feri bácsi haza kérte magát, s előbb a tótszerdahelyi őrsön, aztán a nagykanizsai központban, míg zárásként a testület zalakarosi pihenőházában szolgált egyaránt évtizedben mérhető időszakokat. S utóbbi állomáshelyen már feleségével együtt várta a vendégeket.

- Miután Kanizsára kerültünk, dolgoztam végig, az Andrejka-iskolában, majd a kórházban - mesélte Mária néni. - Egyébként pedig éltem a katonafeleségek sanyarú mindennapjait, rengeteg egyedülléttel. Borzasztó nehezen szoktam hozzá, hogy a férjem állandóan úton volt, rám maradt minden itthoni döntés, legfeljebb a gyerekekkel tudtam megbeszélni a dolgokat. Még szerencse, hogy talpraesett voltam (akinek az a lapátos trükk eszébe jutott, nem is lehetett más), utólag nem nagyon kellett megbánnunk, amibe az ember megkérdezése nélkül belevágtam.

S bár szeretett volna a család többet együtt lenni, az apa példája öröklődött így is: lányuk, aki az ötvenedik évfordulóra a meglepetés-aranylakodalmat szervezte, szintén katonai pályára lépett. Édesanyja meséli: nem örült lánya e vonzalmának, de nagyon büszke volt, amikor rendre férfitársakat megszégyenítő lövésztudománnyal rukkolt ki például az aktuális laktanyában. Ma Veszprémben szolgál.

Rátérek lassan jövetelünk fő céljára: a hosszú és boldog házasság titkáról kérdezek.S habozás nélkül vágják rá: Egyszerűen nem volt időnk veszekedni!.

- A kultúrmunkában sokszor közösen vettünk részt, főleg még Tótszerdahelyen volt jellemző, hogy a tánccsoporttól az énekkarig minden megmozdulásban benne voltunk - sorolta büszkén az egykori határőr. - Állandóan rohantunk, szervezni, próbára, fellépésre, versenyre, s egyikünknek sem maradt ideje felesleges gondolatokra. Boldoggá tett minket, ami volt, elégedettek voltunk a lehetőségekkel és ki is használtuk őket. Azt szoktam mondani, Szegények vagyunk, de jól élünk! Ez a mentalitás határozta meg a mindennapjainkat, s ezt mondogatjuk ma is, ha nehezebb napok jönnek.

- Az én páromnak van egy áldott jó tulajdonsága: hallgatós ember - fűzte tovább a gondolatot Mária néni. - Az unokák (hála Istennek van négy, valamennyien lányok) is őt imádják, ő a jóságos nagypapi: a vitákból kihúzza magát, sosem szól semmiért, vele csupa békesség az élet. Én vagyok, aki számonkérek dolgokat, mindig is én voltam, aki szóvá tett ezt-azt. Persze akadtak nehéz pillanatok a mi életünkben is, de meg nem fordult a fejünkben, hogy különválhatnánk.

Feri bácsi meggyőződéssel állítja: felesége nélkül már rég nem élne. Nem az eltéphetetlen érzelmi köteléket említi okként, hanem a legalábbis hiányos háztartási jártasságot (Egy tojást sem tudnék főzni magamnak), illetve azt a figyelmet, amivel Mária néni az apró, de alapvetően fontos részletekre ügyelt. (Elejtett kérdéseivel, hogy rendben van-e az egyenruha, vagy felhívtam-e ezt vagy azt a kollégát, sokszor megmentett a lebőgéstől.) S a feleség persze boldogan hallgatja a gondolatmenetet.

- Gyönyörű volt ez az ötven év, de olyan gyorsan elrohant, mint egy pillanat - teszi aztán hozzá egy sóhaj kíséretében. - Egy ideje azt mondogatjuk, hogy még egy tíz hasonló esztendő jó lenne.

Veszekedni pedig (amellett, hogy okot sem nagyon találnának rá) továbbra sincs idejük. Mária nénié a háztartás azóta is, Feri bácsi pedig két társasház közös képviselőjeként talált nyugdíjasként új értelmet életének.

- Szeretem a lakókat - vonja meg a vállát, amikor azt említem: nem lehet könnyű a százfelé húzó közösségekkel. - Az egész életem a nyüzsgésről, az intézkedésről szólt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!