Aranyos házaspár

- Kultúrosként tevékenykedtem a határőrségnél már abban az időben is, az én reszortom volt például, hogy autóval filmeket vittem körbe az őrsökön, s vetítettem a fiúknak - mesélte a későbbi férj, aki két héttel ezelőtt, az ötvenedik házassági évfordulóra rendezett meglepetés-aranylakodalmon párjával együtt boldogan erősítette meg újabbal az annak idején kimondott igent. - Egy ilyen alkalommal az Istenkútnak nevezett forrás közelében álltam a domboldalon, voltak ott sokan helybeliek is, én meg elkiáltottam magam: lányok, aki elsőként ad nekem egy pohár vizet, azt elveszem feleségül! Szaladtak többen, de a mama volt a leggyorsabb, egy lapátra rakta az italt, úgy nyújtotta fel, s ezzel el is dőlt minden.

Hihetetlennek tűnik, hogy hosszas udvarlást, megfontolt mérlegelést, alapos ismerkedést mellőzve szinte napokon belül megtartották a kézfogót is, de ők váltig állítják, így történt, s ugyan mi okunk lenne kételkedni az igazságban. Különösen, hogy az elkövetkező évtizedek bizonyították: a választás gyors volt, de semmiképp nem elkapkodott.

Szép nagy rokonságot örökítettek egymásnak: öt-öt testvér (a feleség fűzi hozzá: A papáéknál ráadásul mind fiú!) és azok családjai alkották a sógor-komaságot. A lakodalom után Feri bácsi haza kérte magát, s előbb a tótszerdahelyi őrsön, aztán a nagykanizsai központban, míg zárásként a testület zalakarosi pihenőházában szolgált egyaránt évtizedben mérhető időszakokat. S utóbbi állomáshelyen már feleségével együtt várta a vendégeket.

- Miután Kanizsára kerültünk, dolgoztam végig, az Andrejka-iskolában, majd a kórházban - mesélte Mária néni. - Egyébként pedig éltem a katonafeleségek sanyarú mindennapjait, rengeteg egyedülléttel. Borzasztó nehezen szoktam hozzá, hogy a férjem állandóan úton volt, rám maradt minden itthoni döntés, legfeljebb a gyerekekkel tudtam megbeszélni a dolgokat. Még szerencse, hogy talpraesett voltam (akinek az a lapátos trükk eszébe jutott, nem is lehetett más), utólag nem nagyon kellett megbánnunk, amibe az ember megkérdezése nélkül belevágtam.

S bár szeretett volna a család többet együtt lenni, az apa példája öröklődött így is: lányuk, aki az ötvenedik évfordulóra a meglepetés-aranylakodalmat szervezte, szintén katonai pályára lépett. Édesanyja meséli: nem örült lánya e vonzalmának, de nagyon büszke volt, amikor rendre férfitársakat megszégyenítő lövésztudománnyal rukkolt ki például az aktuális laktanyában. Ma Veszprémben szolgál.

Rátérek lassan jövetelünk fő céljára: a hosszú és boldog házasság titkáról kérdezek.S habozás nélkül vágják rá: Egyszerűen nem volt időnk veszekedni!.

- A kultúrmunkában sokszor közösen vettünk részt, főleg még Tótszerdahelyen volt jellemző, hogy a tánccsoporttól az énekkarig minden megmozdulásban benne voltunk - sorolta büszkén az egykori határőr. - Állandóan rohantunk, szervezni, próbára, fellépésre, versenyre, s egyikünknek sem maradt ideje felesleges gondolatokra. Boldoggá tett minket, ami volt, elégedettek voltunk a lehetőségekkel és ki is használtuk őket. Azt szoktam mondani, Szegények vagyunk, de jól élünk! Ez a mentalitás határozta meg a mindennapjainkat, s ezt mondogatjuk ma is, ha nehezebb napok jönnek.

- Az én páromnak van egy áldott jó tulajdonsága: hallgatós ember - fűzte tovább a gondolatot Mária néni. - Az unokák (hála Istennek van négy, valamennyien lányok) is őt imádják, ő a jóságos nagypapi: a vitákból kihúzza magát, sosem szól semmiért, vele csupa békesség az élet. Én vagyok, aki számonkérek dolgokat, mindig is én voltam, aki szóvá tett ezt-azt. Persze akadtak nehéz pillanatok a mi életünkben is, de meg nem fordult a fejünkben, hogy különválhatnánk.

Feri bácsi meggyőződéssel állítja: felesége nélkül már rég nem élne. Nem az eltéphetetlen érzelmi köteléket említi okként, hanem a legalábbis hiányos háztartási jártasságot (Egy tojást sem tudnék főzni magamnak), illetve azt a figyelmet, amivel Mária néni az apró, de alapvetően fontos részletekre ügyelt. (Elejtett kérdéseivel, hogy rendben van-e az egyenruha, vagy felhívtam-e ezt vagy azt a kollégát, sokszor megmentett a lebőgéstől.) S a feleség persze boldogan hallgatja a gondolatmenetet.

- Gyönyörű volt ez az ötven év, de olyan gyorsan elrohant, mint egy pillanat - teszi aztán hozzá egy sóhaj kíséretében. - Egy ideje azt mondogatjuk, hogy még egy tíz hasonló esztendő jó lenne.

Veszekedni pedig (amellett, hogy okot sem nagyon találnának rá) továbbra sincs idejük. Mária nénié a háztartás azóta is, Feri bácsi pedig két társasház közös képviselőjeként talált nyugdíjasként új értelmet életének.

- Szeretem a lakókat - vonja meg a vállát, amikor azt említem: nem lehet könnyű a százfelé húzó közösségekkel. - Az egész életem a nyüzsgésről, az intézkedésről szólt.