Foci

2018.07.20. 19:54

ZTE FC: szombaton nyílt nap – főpróbával egybekötve

Mint korábban jeleztük, a ZTE FC szombaton, egy héttel az NB II-es bajnoki rajt előtt nyílt napot rendez a ZTE Arénában. A csapat is ekkor tartja meg főpróbáját, ellenfele a katari Al-Arabi együttese lesz.

Kerkai Attila

A ZTE új igazolásai, így Madarász Márk (jobbról, kékben) is bemutatkozhat hazai pályán Fotó: Szekeres

Egy hét már nem nagy idő a bajnoki nyitányig, így Nagy Tamás vezetőedzőt a szombati klubesemény előtt kérdeztük egyrészt arról, hogy együttese – úgymond – mennyire van „készen”, másrészt, kikre számíthat a szombati találkozón.

– A keret erre a napra el lesz osztva, így a katari csapat elleni felkészülési mérkőzésen három-négy cserém lesz, hiszen a többiek, főleg a fiatalok, a Vasvár ellen játszanak – mondta Nagy Tamás. – Sérüléssel bajlódik Devecseri Szilárd és Aljosa Vojnovics, Novák Csanád pedig talán a jövő héten kezdhet el együtt edzeni a többiekkel. Horváth Krisztofer betegséggel küzdött korábban, de Kulcsár Kornél is kezd visszatérni a csapatba, hiszen ő is kihagyott.

A ZTE új igazolásai, így Madarász Márk (jobbról, kékben) is bemutatkozhat hazai pályán Fotó: Szekeres

Ami pedig a jövő vasárnapi, NB II-es nyitányig tartó időt illeti, a szakvezető elmondta, hogy szeretné még, ha erősödne a keret. Amelynek viszont még kell idő hogy összeálljon.

– A keret összetétele nagyjából kialakult, de még módosulhat, hiszen szélső játékost szeretnénk igazolni – mondta Nagy Tamás. – A csapatépítésre, értelemszerűen enynyi idő nem volt még elég, hiszen ez egy hosszabb folyamat mindig, ugyanis sok új futballista érkezett. Ráadásul nem is mindenki ugyanolyan edzettségi állapotban jött, tehát, hogy teljesen összeálljunk, kell még pár hét, de utol fogjuk érni magunkat. A ZTE FC és a katari első ligás Al-Arabi találkozója a tervek szerint 18.45 órakor kezdődik, ám addig már sok minden lezajlik a ZTE Arénában. Ahogy korábban jeleztük, a főbejárat 16 órakor nyit és a stadion gyepén folyamatosak lesznek a programok. Kezdve a szurkolók és a ZTE vezetőinek barátságos mérkőzésével, továbbá utánpótlás csapatok bemutatójával. A 18 órakor kezdődő ZTE FC–Ferencváros öregfiúk mérkőzésen a két klub korábbi kedvencei közül egy sor volt labdarúgó pályára lép. Sallói István, a ZTE FC nyár elején kinevezett sportigazgatója még a szerdai tájékoztatójukon elmondta: a szombati nyílt, vagy családi nappal azt is szeretnék elérni, hogy a szurkolók és a csapat egymásra találjon. Ahogy a sportigazgató fogalmazott, nagy álom, hogy a ZTE FC visszakerüljön a méltó helyére, ami az NB I-et jelentené. Ehhez egy irányba kell haladni mindenkinek, s ők is ezt szeretnék elérni a klubnál.

Jövő szerdán az Arany Bárány Hotelben szurkolói ankétot is tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában