Vendég a Békéscsaba

2018.08.17. 18:57

Vasárnap folytatódik a labdarúgó NB II. a ZTE számára is

Vasárnap 18 órától, a labdarúgó NB II. 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre lesz a ZTE FC vendége.

Varga Andor

Két hete, a Csákvár ellen még nem jött össze a hazai győzelem a Zetének Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Egy hete Győrben jártak az egerszegiek (0–0), most pedig újabb patinás, gazdag élvonalbeli múlttal is rendelkező párharc vár rájuk. Nagy Tamás vezetőedzőtől először azt kérdeztük: hogyan készülnek a találkozóra.

– A héten a fizikai felkészítés mellett a játékosok taktikai és mentális képességének fejlesztésén volt a hangsúly – kezdte. – Ez azt segítené, hogy bátrabban és határozottabban tudjunk fellépni, amikor nálunk a labda. Ehhez kell, hogy a játékosok bízzanak az elvégzett munkában, magukban, a képességeikben.

Két hete, a Csákvár ellen még nem jött össze a hazai győzelem a Zetének Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Az ellenfél is jól kezdte a szezont: két sima hazai siker mellett van egy döntetlenje Budaörsről. Nagy Tamás szerint mindkét fél számára nehéz lesz a vasárnapi meccs, két agilis csapat találkozik. A tréner úgy érzi: a pillanatnyi jobb állapot és a helyzetkihasználás dönthet. Közben a ZTE még nem szerezte meg első hazai győzelmét a szezonban – vajon nem rak-e ez külön terhet a játékosokra? – Minden, ami a tétről szól, jelenthet terhet – reagált Nagy Tamás. – De ezt tudni kell kezelni. Pontosan ez volt a heti munka fontos célja.

Megtudtuk még a trénertől: a héten betegségek és kisebb sérülések is nehezítették a munkát, ezért a kezdőcsapat kijelölése az utolsó edzés végére marad. A fiatalszabály miatt nem könnyű a ZTE helyzete, a heti nehézségek ugyanis éppen az ifjú kerettagok körében jelentkeztek.

A forduló további programja, vasárnap: Monor–Győri ETO, Cegléd–Nyíregyháza, Budaörs–Kaposvári Rákóczi, Mosonmagyaróvár–Tiszakécske, Kazincbarcika–Balmazújváros, Soroksár–Dorog (mind 17.30), Siófok–Budafok, Vasas– Csákvár, Gyirmót–Vác (mind 19.00).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában