Három megye legjobbjaival

2018.09.25. 19:31

Tizenegyedik alkalommal rendeztek fogathajtó versenyt Szentgyörgyváron

Szombaton tizenegyedik alkalommal rendeztek C kategóriás fogathajtó versenyt a faluban.

Varga Andor

A verseny egyik indulója, Török Gyula az érdeklődők figyelmének középpontjában Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Reggel ráijesztett az időjárás a szervezőkre, az is kérdésessé vált, hogy lesz-e verseny, a viharos szél ugyanis kárt tett a pályában is. Aztán a kezdésre abbamaradt a légmozgás – a benevezett 20 fogat közül azonban négy végül is a reggeli veszélyek miatt nem volt ott a rajtnál.

– Korábban mindig júliusban rendeztük meg ezt a versenyt, ám idén, egyéb helyi programok miatt változtatnunk kellett ezen – mondta el a házigazda Forgács Zoltán, megyei fogathajtó referens. – Így esett, hogy a zalai bajnokság lenti döntője utánra csúszott ez az erőpróba, vagyis annak végeredményébe a mostani sorrend már nem számított bele. Bár úgy tartjuk számon, hogy ezzel a viadallal zárult le a szezon a megyében. Ugyanakkor a szombat kiváló felkészülést kínált a fogatoknak két közelgő eseményre. Egyrészt a dunántúli megyék bajnoki döntőjére, amelyet szombaton rendeznek meg Sárkeresztúron, valamint az országos fináléra, amelyre Szabolcs me­gyébe utaznak majd a legjobbak. Ennek köszönhetően Szentgyörgyváron köszönthettük szombaton Vas, Somogy és Zala megyék legjobb fogatait is, melyek kvalifikálták magukat a dunántúli fináléra.

A verseny egyik indulója, Török Gyula az érdeklődők figyelmének
középpontjában Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Győztesek és zalai dobogósok. Kettesfogat, C kategória: 1. Varga Szilárd László (Uriújfalu SE), …3. Szalár Róbert (Zalalövő és Környéke LSE). D kategória: 1. Bogyó József (Marcali VSZSE), 2. Kiss Viktor (Zala-völgye LE). Vadászhajtás: 1. Lebics István (Zalalövő KLSE).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában