Foci

2018.02.20. 20:36

Szünet után tudott szépíteni az UFC

Ellentétes félidők mérkőzésén az NB II-es Békéscsaba hozta a papírformát a Zala megyei I. osztályban listavezető UFC Nagykanizsa ellen, mely azonban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a szünet után bizonyította, hogy igenis van benne tartás.

Khüne László

UFC Nagykanizsa-

Békéscsaba 1912 Előre

1-3 (0-3)

Nagykanizsa, 700 néző. Jv.: Zierkelbach (Iványi, Aradi).

Nagykanizsa: Szabó Á. – Kulcsár O. (Szalai, 46.), Csáki, Szabó B., Hóbor – Hetesi, Gerencsér A. (Zsirai P., 84.), Kovács Gy. (Kulcsár R., 81.) – Horváth D., Péntek, Horváth P. Vezetőedző: Gombos Zsolt.

Békéscsaba: Máthé – Mészáros M., Szélpál, Kiss L., – Nagy S. (Lustyik, 55.), Viczián, Gránicz (Nagy I., 67.), Király, Szatmári – Urbin (Kálmán, 85.), Tóth D. Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Péntek (56. – 11-esből), illetve Urbin (7.), Szatmári István (26.), Gránicz Patrik (32.).

Alaposan ráijesztett az éjszaka kezdődött havazás a futballdrukkerekre a Nagykanizsa-Békéscsaba MK-nyolcaddöntő kapcsán, de nem úgy a kanizsai klubvezetésre. Hiszen ahogy azt Németh Ferenc tegnap délelőtt ecsetelte, nem is volt más lehetőségük, mint az Olajbányász-stadion gyepszőnyegét a hótakarótól megszabadítani.

- Szövetségi szinten kérték, hogy a találkozót mindenféleképpen le kell játszani, mi pedig ennek igyekeztünk is eleget tenni – mondta a kanizsaiak technikai vezetője. – Több tucat embert irányítottak hozzánk a délelőtti órákban, akik nem kis fáradság árán le is tolták a havat a pályáról, vagyis mi mindent megtettünk, hogy játszani lehessen.

 

Az összecsapást pedig meg is rendezték, hiszen a játékvezetői „egység” is meccsre alkalmasnak tartotta a játékteret. A vendégek a 7. percben büntetőhöz jutottak, és bár Urbin tizenegyesét Szabó Ádám védte, a kipattanót a vendégek támadója a hálóba juttatta. Ez meg is fogta a hazaiakat, a Csaba pedig az első félidő középső harmadában még két olyan gólt szerzett, melyek előtt a hazai hátvédek egyszerűen elcsúsztak.

Nehéznek ígérkezett visszajönni a meccsbe a Kanizsának, hiszen az Előre két osztállyal magasabb szinten szerepel, ugyanakkor a második 45 percre mégis változott a játék képe. Kovács Györgyék mentek előre becsülettel, mi több, Péntek Adrián tizenegyesből szépített is. A szurkolók soraiban elhangzott: ha nincs az első félidő „befékezése”, szorosabb eredmény is születhetett volna... A dél-zalaiak nem álltak le, s bár többször már nem sikerült betalálniuk, felnőttek a feladathoz, a kicsit talán már tartalékoló békéscsabaiak ellen.

Visszavágó jövő szerdán a Viharsarokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában