Szekeres Zoltán edzővel, a Nova SE elnökével a futball varázsáról

A doboznyi öltöző füstös dobkályháját ők maguk rakták fával, mellette melegedtek, ha átfagytak, a pálya füvét az edző maga nyírta a saját gépével. Imádtak odajárni a gyerekek. Domján Józsi bácsi nagyon tudott valamit. Szekeres Zoltánt mindenesetre egy életre megbabonázta.

- Itt szívtam magamba a futball szeretetét, a járási bajnokságban a felnőttek közt játszhattam a kilencvenes években. Józsi bácsi olyan miliőt teremtett, haza se akartunk menni – az ADA-Nova csapatát működtető Novai Sport Egyesület friss illatú, aprócska irodájában ülünk az egyesület 36 éves elnökével. Még nagyon új minden, de a folyosói falakon látható régi fotók mutatják, a múltra büszke, a néhány évre megakadt folytonosságot újrateremtő társasággal van dolgunk. Apropó múlt: könnyű helyzetben vannak Nován, az avatási ünnepségen Bekő Tamás, a Zala Megyei Levéltár munkatársa engedett bepillantást a csapat és a község sportéletének történetébe, a prezentáció képein szereplő focisták ott ültek a nézőtéren, újraélve a régi szép napoknak járó elismerést. (Megjegyzendő, a szálak mindig összeérnek: a levéltáros családjának férfitagjai is Nován rúgták a bőrt annak idején.)

Szekeres Zoltán lecsúszott a novai születésről:

- A születésem előtt egy évvel szűnt meg a novai szülőotthon, én sajnos már Egerszegen láttam meg a napvilágot – kell ennél beszédesebb ragaszkodás?

Miután kinőtte a novai csapatot, a ZTE-ben folytatta a pályafutását középpályásként, de mint mondja, nem tartja magát túlzottan nagy tehetségnek. Az edzősködés jobban is sikerült, a 2007-ben szerzett UEFA A-licenc birtokában a lenti utánpótlás-nevelés, a Vasas Akadémia, a PMFC, az Illés Akadémia után ma éppen a fővárosban dolgozik, az Újpest FC utánpótlásában sportolókkal foglalkozik. Koller Zoltánnal együtt készített angol és magyar nyelvű, szakmai internetes oldalt.

- Tébláboltam az életben, de be kellett látnom, engem a foci érdekel, mindenféle szinten, ez a non plus ultra. Középiskolában a pad alatt a Nemzeti Sportot olvastam. Volt motiváció: itt Nován sokszor negyvenen tolongtunk a pályán, néha oda se fértünk a labdához. A profi futball ellenben másképp van jelen az életemben, mint ahogy a laikus hiszi.

Pedig... Két-három mondat után benne vagyunk a közepében. Mennyire tér el a spanyol és a német játékstílus, milyen az analizáló vagy szintetizáló futballfilozófia, miért használják nyugaton a társtudományok kutatásainak eredményeit, s nálunk miért nem. Honnan tudja? Szekeres Zoltán évekig átjárt Ausztriába, Szlovéniába edzéseket figyelni. Tudni kell, az osztrák, szlovén edzőpályákon a legnagyobb mestereket lehet látni, edz itt az Arsenal, a Borussia Dortmund, a Werden Bremen, a Paris Saint-Germain, sokan mások. (Tegyük hozzá, ott olykor egy edzésen is van vagy ezer néző.) Láthatta, hogy dolgozik Carlo Ancelotti, Jürgen Klopp, Arsene Wenger, Thomas Schaaf. Hajnalban kiment, figyelt, jegyzetelt, raktározott. Megjegyzi, túl sok magyar edzővel nem találkozott ilyenkor. Nem szeretné leszólni a hazaiakat, „mi együtt vagyunk a felelősek azért, hogy a magyar futball ott tart, ahol”. Miért kap gellert a gyerekek lelkesedése, rajongása? Miért alulmotiváltak?

- Az, hogy ennyi pénz áramlik a fociba, úgy tűnik, nem megoldás, sőt, szinte az utolsó koporsószeg...

Más motiváció mozgatja a sikeres játékost. Például az, hogy „én akarok a világ legjobbja lenni”. A fejlődő világban kiemelkedési lehetőség, míg a fejlett gazdaságú országokban önmegvalósítás lehet a sport. Hogy mi melyikbe tartozunk? Költői kérdés...

- Nován még csak szaladtunk, rohantunk, ami természetes, a játékstílus azonban szinte művészet. Minden nagy csapatnak van egyéni stílusa, ezt a nézők is észrevehetik. Ahogy azt is, hogy a sztárok valószínűleg nem a nagyobb keresetért csúsznak-másznak, tepernek, hiszen eléggé meg vannak fizetve. És mégis ezer százalékon teljesítenek. És nem csak azokról beszélek, akik örömfutballt játszanak.

Hogy lesz ebből a lelkesedésből, s persze a támogatóknak, köztük a novai önkormányzatnak köszönhetően a nullából nyolc év szünet után három szezon alatt négy novai csapat?

- Nincsenek észérvek. Harmadik munkaként, ellenszolgáltatás nélkül csinálom. Itthon voltam, lejöttem a pályára futni. Derékig érő gazban, körös-körül minden pusztult. Haláltusáját vívta a múlt. A fejembe vettem, ez nem maradhat így, Domján Józsi bácsi emléke nem ezt érdemli. És akkor nekiálltam. Szerencsém volt, az ADA azonnal mellém állt, a polgármester asszony, Lendvai Jenőné Klári szintén. Farkas Istvánt és Lábodi Tamást kerestem meg először, nélkülük nem itt tartanánk. Visszahívtuk a környék csapataiban játszókat, megye háromból, kettőből, azonnal hazajöttek. Kiálltunk, mindjárt az első szezonban bronzérmesek lettünk a Zala megyei III. osztály Nyugati-csoportjában.

És a novaiak szerették. Mentek a csapat után idegenbe, odahaza 100-250 néző előtt játszottak. Közösség született. Újjá. A második évben (2015) létrejött a kettes számú tartalékcsapat, majd az utánpótlás, mi több, a női csapat is. (Szurkolásból szerelem lesz, abból meg sport.) Mindez lehetővé tette a megye II-es indulást.

Itt visszakanyarodunk a novai sportmúlthoz, kölcsönkérve Bekő Tamás kutatásait: a közösségi szerveződések az 1880-as években indultak meg, ekkor alakult a tűzoltó egylet, majd a társaskör, aztán a polgári iparoskör, 1910-ben az olvasókör. Ami a sportot illeti, 1925-ben jött létre a levente egyesület, két év múlva a katolikus egyesület, 1928-36 közt három lövészegylet is létesült Nován. Mondani sem kell, az utóbbi típusú aktivitást országszerte a trianoni trauma indukálta.

Az első novai „aréna” 1925-ben a Fácánosi lapon helyezkedett el, egészen 1944-ig, azután a Dombi következett, majd a Gyári-lap 1952-ig, aztán újra a Fácánosi lap. 1969-ben létesült a mai sportpálya.

„Nován a focit egy Fettich László nevű fővárosi könyvelő honosította meg 1927-ben. Az egyesület azonban hivatalosan a Novai Polgári Lövészegylet futball szakosztályaként alakult meg 1930 körül. 1931-ben már ezen a néven játszottak labdarúgó-mérkőzést a Pákai Sport Clubbal”, mondta az öltözőavatási ceremónián előadásában a levéltáros történész, hozzátéve, az 1969-1975 közötti bajnokságokból már maradtak fenn dokumentumok, többek közt a Lenti Járási Labdarúgó Szövetség hivatalos közlönyei és játékvezetői jelentései nyomán. (Ezeket a forrásokat a Zala Megyei Levéltár őrzi.)

Az összetartozás, a verseny, a győzelem átérzése mellett a múlt is nyilván megbújik minden ma felhangzó pályaszéli „hajrá”-ban, anélkül, hogy a szurkolók ennek tudatában lennének.

- Ma még nem készülünk nagy áttörésre, de máris elért bennünket az irigység. Hallom, biztos sok pénz dől hozzánk. Erről csak annyit, hogy amíg én vagyok itt, játékos pénzt nem kap azért, mert focizik a Novában. Tudom, hogy vannak másodosztályú csapatok, ahol győzelmi pénzt, prémiumpénzt kapnak, nem keveset. Persze, az az ő dolguk. Borzasztó. Mi úgy vagyunk együtt, úgy játszunk amatőr szinten, mert jól érezzük magunkat, novaiak vagyunk, mert szeretünk futballozni. Jelen pillanatban ötödik a csapat a megyei másodosztályban. Csak azokat a játékosokat, embereket keressük, akik ebben a miliőben, ebben a szellemben szeretnének élni, sportolni – mondja egy szuszra beszélgetőtársam.

Mini Ausztriát csinálunk? – kérdez vissza. Talán, lehet, remélem, jó lenne... Legyen szép gyep, lelátó, öltöző és a híres söntés-klub is működjön. Amit „Megívónak” neveznek majd, emlékezve az avatóünnepségre invitáló kártya betűhibájára. A többi a jó meccsek dolga.

Meg az afféle, idővel megszépülő jeleneteké is, amelyet a múltidéző előadás is felvillantott: Nova-Mikekarácsonyfa. Járási „B” mérkőzés, 5:3 (1:2). Paál István kerkabarabási játékvezető: „A két novai játékos kiállítása a 43. percben történt. Az alapvonaltól rúgták vissza a labdát, a védőjátékos a 16-oson belül kézzel megfogta. 11-est ítéltem, erre Varga László megfogta a családfáját és azt mondta, olyan vagyok, mire kiállítottam. Erre Konkolyi János lehülyézett, mivel a játékostársát kiállítottam. Varga László még az öltözőben megfenyegetett, hogy meg fog verni.”