Bajnokság

2018.05.25. 20:38

Roncsderbifutam Nagypáliban

Az országos roncsderbibajnokság második futamát rendezik meg vasárnap egy új helyszínen, Nagypáliban.

Kerkai Attila

Hasonló jelenetekből nem lesz hiány Nagypáliban sem Fotó: PU/ZH

Zalában nagy hagyományai vannak az autós szakág ezen ágának, azonban Nagypáliban először rendeznek bajnoki futamot. Kerkabarabáson, Gyenesdiáson és az utóbbi esztendőkben Kustánszegen évente visszatérő esemény az ob-futam. Ezúttal is a Kustánszeg SE a verseny lebonyolítója, melynek elnöke, Lakatos Dezső elmondta, hogy a nagypáli pálya kialakítása remekül sikerült. Azt is megtudtuk, hogy az első futamot már megrendezték a Vas megyei Rábatöttösön, ahol a zalai klubok közül a Kerkabarabás SE és a Kustánszeg SE is indult. Ami pedig a folytatást illeti, július elején Gyenesdiás lesz a helyszín, majd ezúttal némileg szokatlan időpontban, augusztus 19-én köröz az országos bajnokság mezőnye a kustánszegi Göcsej Ringen.

Hasonló jelenetekből nem lesz hiány Nagypáliban sem Fotó: PU/ZH

Nagypáliban vasárnap 10 órakor kezdődik a verseny és a tervek szerint kora este ér véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában