Kosárlabda

2017.10.20. 19:34

Nehéz mérkőzések várnak a zalai kosár csapatokra

Vasárnap játssza le újabb bajnoki mérkőzését a két egerszegi élvonalbeli kosárlabdacsapat. A ZTE NKK női együttese 17 órától hazai pályán fogadja a PEAC-Pécset, míg a Zalakerámia-ZTE KK férfi gárdája 18 órától a Jászberény vendége.

Kerkai Attila

Fotó: Katona Tibor

„Alapból” nehéz mérkőzésre számít Gáspár Dávid, a ZTE NKK vezetőedzője a PEAC-Pécs ellen. Az elvileg erősebbik baranyai csapat érkezik, ám a felvetésre azonnal érkezett is a válasz:

- A PINKK Pécs két hete legyőzte a PEAC-ot, amit csak amiatt említek, hogy érzékeltessem: nincsenek előre lefutott meccsek – kezdte ezzel esélylatolgatását a vasárnapi találkozójuk előtt Gáspár Dávid. – Ezért az említett találkozó eredménye sem feltétlen olyan nagy meglepetés. Alapvetően pedig egy nagyon nehéz találkozó előtt állunk, és értelemszerűen nem mehetünk biztosra. Nagyon készülünk, jó játékkal szeretnénk kirukkolni, ennek kell lennie az alapnak.

Fotós: Katona Tibor

Ha a tavalyi szereplést szeretnénk felülmúlni, és ez a célunk, akkor viszont az ilyen meccseket hozni kellene, de persze nem dől össze a világ, ha mégsem sikerül.

S akkor nézzük a fiúkat! A Zalakerámia-ZTE KK múlt vasárnapi, Alba Fehérvár elleni győzelme nagyon kellett, hiszen Bencze Tamás együttese megszerezte szezonbeli első sikerét. Vasárnap a Jászberény a soros ellenfél, ráadásul idegenben.

Fotós: Katona Tibor

- Nagyon fontos találkozót nyertünk, hogy nyugodtabbak legyünk, ám minden gondunk még nem oldódott meg – említette az újabb mérkőzés előtt Bencze Tamás, a ZTE KK vezetőedzője. – A legutóbbi két találkozónkon az új fiúk is kezdték megérezni, hogy mit is akarunk játszani, s azok a hullámvölgyek is, amelyek eddig kísértek bennünket, jóval lerövidültek egy-egy mérkőzésen belül. Ezt kell folytatni, vagyis minél jobban elkerülni, amihez persze újabb sikerek is kellenek. Jászberényben nagy csata vár ránk, ez előre borítékolható, hiszen náluk is van négy légiós és eddigi eredményeik is azt támasztják alá, hogy bárkire nézve veszélyes a csapatuk. Egyre jobban azt a szervezett kosárlabdát játssza a Jászberény, amit Nikola Lazics edző favorizál, s amit éveken át Szegeden is meghonosított és folytat most is a Tisza-parti együttes. Sérültünk nincs, ez jó hír, azokon a kisebb gondokon kívül, melyek egy-egy játékosnál megvannak.

Légióskérdésben egyelőre nincs előrelépés a ZTE KK-nál, s mint megtudtuk, a korábban eltanácsolt és az edzések látogatása alól felmenettett amerikai légiós, Rayshawn Simmons is még az egerszegiek kötelékébe tartozik. Stárics Kornél ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy a szerződés felbontása még folyamatban van, tárgyalnak a légiós ügynökével. Addig, amíg ez nem zárul le, az újabb külföldi játékossal történő komolyabb tárgyalás nem jöhet szóba a klubnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában