Akadályhajtók a szabadidőparkban

2018.05.24. 19:19

Lebics István folytatta idei remek sikersorozatát

Kombinált akadályhajtó versenyt rendez szombaton a kisváros ifjúsági és szabadidőparkjában a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület.

Gyuricza Ferenc

Lebics István, a zalalövői egyesület legeredményesebb versenyzője Fotó: Gyuricza/ZH

A versenyre eddig 25 fogat nevezett, többségében Zala, Vas, Veszprém, illetve Győr-Moson- Sopron megyéből. A zalai indulók között a szervező házigazda egyesület mellett a Zala-Völgye Lovas Egyesület, a Kanizsa Lovas Klub, valamint a Szent Jakab Lovassport Egyesület is részt vesz. Az egész napos program délelőtt tíz órakor kezdődik a technikai értekezlettel és pályabemutatóval, majd háromnegyed 11-kor tartják az ünnepélyes megnyitót, amit a kétfordulós, kombinált akadályhajtás első fordulója követ. A második forduló délután negyed háromkor kezdődik, fél öttől pedig egy különleges versenyszámot is megrendeznek, ahol nemcsak akadályhajtásban, de autóvezetésben is bizonyítaniuk kell a versenyzőknek. Közben kulturális programok, gyermekeknek szóló műsorok is szórakoztatják a közönséget.

Nagyszerű előjel a zalalövői verseny elé, hogy az elmúlt hét végén a szervező egyesület két tagja is első helyezést ért el. A Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület legeredményesebb fogathajtója, Lebics István a Győr-Moson- Sopron megyei Börcsön szerepelt a nyugat-dunántúli térség egyik legnívósabb kombinált akadályhajtó versenyén, ahol 22 fogat közül szerezte meg az első helyet. Lebics István egyedüli zalaiként vett részt a versenyen, s magabiztosan, végig remek teljesítménnyel előzte meg legerősebb vetélytársát, a Vas megyei Főnix Lovas Egyesület fogatosát, Geröly Tibort. A zalalövői sportoló ezzel tovább folytatta idei páratlan sikerszériáját. Sorozatban öt versenyen is a dobogón végzett, ebből kétszer az első helyet szerezve meg.

Lebics István, a zalalövői egyesület legeredményesebb versenyzője Fotó: Gyuricza/ZH

Egerváron is tartottak fogathajtó versenyt. Itt a szintén a zalalövői egyesület színeiben induló Szalai József érte el a legjobb eredményt: a kettesfogat akadályhajtásban és a kettesfogat pontgyűjtő akadályhajtásban ő végzett az élen. A zalai indulók közül előbbi versenyszámban Szalár Róbert (Zalalövő) a második, Török Gyula (Kanizsa Lovas Klub) az ötödik, Bagó Attila (Zala- Völgye Lovas Egyesület) a 7., Kiss Nikolett (Zala-Völgye) a 8., Kránicz Ferenc (Zalalövő) a 9., míg Csáki András (Zala-Völgye) a 10. helyen ért célba. A pontgyűjtő akadályhajtásban Szalai József mögött klubtársa, Szalár Róbert végzett a második helyen, Bagó Attila 4., Török Gyula 5., Csáki András 6., Kránicz Ferenc pedig 8. lett. A kezdő fogathajtók versenyét Németh Csaba (Kanizsa) nyerte, a második helyen Németh István (Zala- Völgye) ért célba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában