Kispályás focitorna

2018.07.22. 20:11

Ismét a Bajcsy-Zsilinszky győzött a 45. Móricz Kupán

Az ezt megelőző hétvégén kezdődött, a mostanin pedig zárult a 45. Móricz Kupa kispályás labdarúgó-torna Kiskanizsán, a városrész műfüvesén.

Kühne László

Támadásban a győztes Bajcsy-Zsilinszky út (fehérben) csapata Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A csapatok létszáma ugyan ezúttal talán elmaradt a várttól, akik viszont az utcák, terek focibajnokságán ott lehettek, a hangulatra nem panaszkodhattak a kiskanizsai általános iskola pályáján. A címvédő Bajcsy-Zsilinszky út együttese már az első játéknap is bekezdett, s ezt a szereplését folytatta szombaton és vasárnap is. Tette mindezt olyan jól, hogy végül el is hódította az idei serleget. A résztvevők amúgy körmérkőzéses rendszerben alakították ki az alapszakasz sorrendjét, majd az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vívta az elődöntőt, hogy a harmadik és az első helyért játsszanak a focisták. A labda pattogása mellett idén más program is várta az együtteseket, melytől a társaság még jobb összekovácsolódását is remélték.

Támadásban a győztes Bajcsy-Zsilinszky út (fehérben) csapata Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– Örömteli volt a kezdeményezés, hogy immár jófajta ételt is kínáltak az indulóknak szombaton, én úgy vélem, hogy ez csak erősítette a focisták közösségi szellemét – mondta el a torna zárása alkalmával Kápolnás Zoltán a szervezők részéről. – Bízhatunk abban, hogy lesz mindennek folytatása, mely akár növelheti majd a csapatok indulási kedvét is a nagy hagyományokkal bíró Móricz Kupán. Azon a kupán, melyet mint már írtuk, a Bajcsy-Zsilinszky nyerte, a döntőben a Rozmaring utcát győzték le fölényesen. 45. Móricz Kupa, kiskanizsai utcák, terek kispályás labdarúgó tornája, végeredmény. Felnőttek: 1. Bajcsy-Zsilinszky, 2. Rozmaring, 3. Jakabkuti, 4. Szepetneki utca. Gólkirály: Póka Ferenc (Bajcsy). Öregfiúk: 1. Felsőtemető, 2. Bajcsai utca. Gólkirály: Kálovics Zsolt (Bajcsai).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában