A freestyler nem pihen

2018.09.20. 20:00

Ilyen labdamutatványokat még biztos nem láttál! – Kvárta Mátyás új trükkjei vb-ezüstöt értek (videó)

Kvárta Mátyás „freestyler” nem pihen: mindig van új ötlete, és rendre meglepi kedvelőit egy-egy-szép eredménnyel. Legutóbb a Prágában megrendezett Superball világbajnokságon szerzett ezüstérmet. Élményeiről az alsópáhoki futballpályán beszélgettünk vele.

Kerkai Attila

Talán túlzás lenne állítani, hogy minden innen indult (Alsópáhok, sporttelep), de a free­style-ban már évek óta szép sikereket elérő Kvárta Mátyás is elismerte: sokszor jött és jön le ide gyakorolni. Így a mostani, prágai éremben is biztosan van egy kis Alsópáhok, de „szakadjunk” is el ettől…

Kvárta Mátyás elmondta, két nagy világbajnokság van freesyle-ban, az egyik a Red Bull vb, ami annyiban zárt, hogy csak az országok bajnokai vehetnek részt rajta, míg a másik a Superball vb, ami viszont nyílt. Ennek következtében népesebb mezőnyt vonultat fel, Prágában is négyszáz freestyler mutatta meg tudását. Kvárta Mátyás az elmúlt években több nagy versenyen vett részt sportágában, a hazai sikerei mellett szerzett Európa-bajnoki bronzot is, járt számos fellépésen, szerepelt világmárkák reklámfilmjeiben, és legutóbb, amikor írtunk róla, Pelével, a brazil legendával is találkozott egy ilyen alkalommal.

A zalai fiatalember a prágai Károly-hídon is bemutatott pár trükköt

Ám, hogy mi történt Prágában? Nézzük, immár a főszereplő élményeit.

– Több kategóriában lehetett indulni, nekem a legjobb kombináció sikerült igazán, hiszen végül második lettem, nyolcvan résztvevő között – kezdte Kvárta Mátyás. – A legjobb kombináció lényege, hogy három trükknek kell benne szerepelnie, a három legnehezebbnek, amit az ember tud, s ezért is gondolom, hogy ez eddig a legjobb eredményem a freestyle-ban. Korábban szereztem már Eb-bronzot is, de Prágában a mezőny is nagyon erős volt. Ezért is örülök az éremnek, hiszen az elmúlt két évben két dobogós helyezést szereztem nagy versenyeken. A mostanin kívül a Snickers által támogatott és Pelé védnöksége alatt zajlott verseny volt a másik.

Kvárta Mátyás – „művésznevén” Kvartam – azt is elmondta: a freestyle (mely a hagyományos labdarúgásra alig hasonlít, a sportág elemeit bravúros, akár zsonglőr-mutatványokkal vegyíti) egyre népszerűbb, ezt ő is tapasztalja és azt is, hogy sok futballista is megpróbálkozik vele, de a legtöbben gyorsan abba is hagyják, mert rájönnek, hogy nem is olyan könnyű műfaj ez.

Kvárta Mátyás: „Még nem lehet engem leírni” Fotó: Szekeres Péter

– Annak idején én magamtól tanultam mindent, a trükköket és a technikát, a mostani, fiatalnak számító generációnak annyiban könnyebb a dolga, hogy nekik már rendelkezésre áll tanagyag és specifikusabban készülhetnek – avatott be bennünket a kulisszatitkokba. – Megélni nehéz belőle, illetve a profi szinten művelők közül keveseknek azért sikerül. Én sem megyek el minden versenyre, noha szeretem magam kipróbálni mások ellen, de számomra ez inkább művészet, semmint sport. Új trükköket kreálok, ott van például a Kvartam Move, ami már az én nevemet viseli, és van egy formációnk is, amellyel bemutatókat vállalunk. A mostani világbajnokság – ahol egyébként összesen tizenöt magyar indult – számomra azért volt különösen fontos, hogy megmutassam, nem lehet még engem leírni. Aki akar valamit felmutatni ebben a sportágban, annak két nagy versenyen kell mindenképpen részt venni. Az egyik a Reb Bull vb, a másik a Superball világbajnokság.

Kvárta Mátyástól pedig azzal vettünk búcsút az alsópáhoki pályán, hogy újabb trükkökön dolgozik. És majd jelentkezik – ha megint történik vele valami…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában