30. Batthyány Kupa

2018.09.19. 19:01

Fiatal sakkozók négy országból

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Batthyány-gimnáziumban a 30. Batthyány Kupa, egyben 9. Bagonyai Attila Emlékverseny sakk utánpótlás tornát, melyen a nemzetközi mezőny tagjai ezúttal is több korcsoportban ülhettek asztalokhoz.

Khüne László

Zajlik a küzdelem az U16-18-as korosztályban. Az előtérben Balogh Eszter (balról) és Szabó Andrea Erzsébet játszik Fotó: Szakony Attila

Márk (Tapolca) lett az első (a batthyánys Horváth Sebestyén a 6. helyen zárt), U12-ben Pásztor Balázs (Tata) nyert összesítésben, U14-ben pedig Dibusz Domonkos (Tata) bizonyult a legjobbnak. Utóbbi korosztályban a helyi Aquaprofit sakkozója, Nagy Ádám hatodik lett. Az U16–18-as korosztályban a győzelmet Bohus Ádám (Géniusz-Tata) szerezte meg, Haselbach Dávid (Aquaprofit-NTSK), valamint Horváth Csongor Endre (Batthyány) előtt. Az úgynevezett amatőr mezőnyben az elsőséget Horváth Csongor (Zalaegerszeg) érdemelte ki teljesítményével.

Zajlik a küzdelem az U16-18-as korosztályban. Az előtérben Balogh
Eszter (balról) és Szabó Andrea Erzsébet játszik Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– Úgy gondolom, hogy ebben az évben nagyon jó mezőny jött össze a kupára, a magyarok mellett horvát, osztrák és szlovén sakkozókat is köszönthettünk – fogalmazott a szervezők részéről Kercsmarics József. – A jubileumi tornához ilyen verseny dukált, és azon leszünk, hogy a következendő években is megtartsuk ezt a színvonalat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában