Foci

2017.09.25. 20:19

Csak hazai győzelmek születtek a Déli-csoportban a hét végén

A hét végén a 7. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a megyei labdarúgó II. osztályban.

Zalai Hírlap

A két gólt szerző bödei Kósa Nimród (fehérben) viszi el a labdát a páterdombi Gyenese Richárd (jobbra) mellett

Fotó: Katona Tibor

Az Északi-csoportban idegenben nyert a Böde, így a listavezető Andráshida TE mellett továbbra is őrzi hibátlan mérlegét. Délen zsinórban harmadik sikerét szerezte a Zalakomár, így feljött a tabella negyedik helyére.

 

Északi-csoport

Helsa Andráshida TE–Cserszegtomaj 3–1 (1–0)

Zalaegerszeg. Jv.: Németh I.

Andráshida TE: Ihász – Agg P., Orbán, Molnár N. (Domokos), Tamándl, Vincze, Boczföldi, László, Kovács P. (Májer), Agg Z., Parrag (Sebők). Edző: Szabó II Zsolt.

Cserszegtomaj: Kovács G. – Török (Csillag), Boros Zs., Kiss A., Boros D., Jordán (Fejérvári), Ács, dr. Belák, Szántó, Belina, Németh Sz. Edző: Fejérvári Ferenc.

Az ATE idei első hazai mérkőzésén sok helyzetet kidolgozva magabiztos, lendületes játékkal megérdemelten tartotta otthon a három pontot a végig veszélyesen játszó vendégek ellen.

Gólszerzők: Parrag, László, Vincze, ill. Ács.

Jók: Kovács P., László, Vincze, Agg Z., ill. az egész csapat.

U19: Andráshida TE–Cserszegtomaj 5–0.

Páterdomb–Böde 0–4 (0–3)

Zalaegerszeg. Jv.: Vörös L.

Páterdomb: Tuboly P. – Földszin, Szerdahelyi, Dén, Gyenese R. (Kulcsár), Németh L. (Rettegi), Pörzse (Tuboly B.), Teveli (Németh Á.), Csikós, Boronyák, Gyenese T. Edző: Csaba Gyula.

Böde: Széplaki – Babati, Kósa L., Szita, Kósa N., Molnár A., Anti, Mileji (Bogár), Szabó Cs., Vörös, Turi. Edző: Kósa László.

A jól játszó vendégcsapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. A hazaiak a második játékrészben mindent megpróbáltak, de még a szépítés sem sikerült.

Gólszerzők: Molnár A. (2), Kósa N. (2).

Jók: Tuboly P., ill. Szabó Cs., Molnár A., Kósa N., Vörös, Széplaki.

U19: Páterdomb–Böde 18–0.

A két gólt szerző bödei Kósa Nimród (fehérben) viszi el a labdát a páterdombi Gyenese Richárd (jobbra) mellett
Fotós: Katona Tibor

Türje–Police-Ola 1–3 (1–1)

Türje. Jv.: Kocsondi J.

Türje: Farkas T. – Gulyás (Fodor), Balázs M., Kolompár (Szabatin), Nagy I. (Tóth A.), Baumann (Ágh L.), Szép, Hadnagy, Balázs S. (Károly), Tóth G., Nagy A. Edző: Guitprecht László.

Police-Ola: Nagy L. – Igazi, Lukács (Kovács B.), Pásztor, Csiszár (Ánik), Erdélyi (Békési), Balogh G. (Füzi), Goldfinger (Kócza), Varga Sz., László, Vass. Edző: Czigola Zsolt.

Sportszerű, kiegyenlített első félidőt hozó mérkőzésen a vendégcsapat második félidei gólratörő játékával megérdemelt győzelmet aratott.

Gólszerzők: Tóth G., ill. Erdélyi (2), Kócza.

Jók: Balázs M., Szép, ill. az egész csapat.

U19: Türje–Police-Ola 0–7.

Pölöske–Nagykapornak 1–3 (0–1)

Pölöske. Jv.: Hoffman T.

Pölöske: Szombat – Katona, Balog B. (Csilits), Tricsli (Szabó F.), Vida, Ágoston, Horváth L., Sali (Horváth P.), Imre, Mészáros, Gaál. Edző: Balog Zoltán.

Nagykapornak: Ávár – Peresztegi, Cserép, Tóth K., Németh P. (Fercsák), Németh Gy., Blaskovics, Földes (Vida), Zöldvári, Makovecz, Kövécs. Edző: Sümegi István.

A sérülés miatt öt meghatározó játékosukat nélkülöző hazaiak nem bírtak a jó erőkből álló vendégcsapattal.

Gólszerzők: Tricsli, ill. Zöldvári (2), Makovecz.

Jók: Katona, Mészáros, ill. az egész csapat.

U19: Pölöske–Nagykapornak 1–4.

Z-Service Zalaszentmihály–Zalaszentgyörgy 2–2 (1–1)

Zalaszentmihály. Jv.: Somogyi L.

Zalaszentmihály: Mészáros – Szentgyörgyvölgyi, Kovács Z., Janda Z., Francsics, Horváth Sz., Janda M., Biczó, Horváth M., Varga P., Kámán. Edző: Kámán Attila.

Zalaszentgyörgy: Németh P. – Horváth L., Galambos, Sári, Horváth I., Béres, Torontáli, Vass K., Lackó, Herman, Varga A. (Tóth-Máté). Edző: Srágli Tamás.

Igazságos döntetlen született, ahol a hazai csapat a második félidőben tíz emberrel játszott.

Gólszerzők: Kámán (11-esből), Horváth M., ill. Galambos, Torontáli.

Jók: az egész csapat, ill. Torontáli, Béres, Sári.

U19: Zalaszentmihály–Zalaszentgyörgy 0–9.

Déli-csoport

Felsőrajk–Bak 5–0 (2–0)

Felsőrajk. Jv.: Kustán Cs.

Felsőrajk: Borsos – Horváth A., Szabó D., Kiss Sz., Deák, Godina, Molnár K., Zsoldos, Kiss F., Tóth Zs. (Mátyás), Szabó S. Edző: Nagy Gábor.

Bak: Timbókovics – Tarsoly II N. (Zsuppány), Tarsoly I N., Foltányi, Tarsoly R., Tarsoly P., Pencsov, Szincsák, Hóbor (Könyves), Kámán, Balogh M. Edző: Eszter Róbert.

A kitűnően előkészített talajú pályán és egy észszerű vezetői döntés eredményeként, korrekt játékvezetés mellett a második félidőben a hazai csapatból több feljavuló egyéni teljesítmény mellett megérdemelten nyerte meg a Felsőrajk a mezőnyben jól játszó vendégcsapat ellen a mérkőzést.

Gólszerzők: Deák (2), Molnár K., Tóth Zs., Szabó S.

Jók: az egész csapat, ill. senki.

U19: Felsőrajk–Bak 6–1.

Gelse Termál–Ada-Nova 3–1 (0–0)

Gelse. Jv.: Tóth A.

Gelse: Dömötör – Budai, Balogh P., Mód, Kuzma, Kolperger, Csizmadia (Zsiga B.), Horváth T. (Kalamár), Kovács B., Németh G., Nagy M. (Kohn). Edző: Tóth Zoltán.

Nova: Lendvai T. – Nunkovics, Hajdu G., Lendvai G., Kocsis, Vitéz, Hajdu I., Bolla (Domján), Horváth T. (Kalamár), Máyer, Szekeres. Edző: Domján Péter.

A jól játszó vendégcsapatot nehezen gyűrték le a gelseiek. A hazaiak az első félidőben nem tudtak vezetést szerezni, a második játékrészben háromgólos előnyre tettek szert. A vendégek egy nagyon jól eltalált szép lövéssel csak szépíteni tudtak, így a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt.

Gólszerzők: Budai (2), Kolperger, ill. Nunkovics.

Jók: Budai, Mód, Kovács B., Balogh P., ill. az egész csapat.

U19: Gelse–Nova 6–0.

Flexibil-Top Zalakomár–Molnári 13–1 (5–0)

Zalakomár. Jv.: Siket L.

Zalakomár: Tóth Pajor M. – Baranyai (Madarász Sz.), Takács, Csalló, Horváth I., Fábián, Tóth Gy., Madarász Z., Horváth Zs. (Kovács A.), Földesi, Dukai. Edző: Kiss István.

Molnári: Hartai – Kocsis, Szalai, Hajdu, Kaczeus, Marics, Körösi D., Kőrösi M., Stejer, Miháczi. Edző: Rezsek Zoltán.

Megérdemelt hazai győzelem.

Gólszerzők: Madarász Z. (6), Horváth I. (2), Földesi (2), Csalló, Kovács A., Marics (öngól), ill. Körösi D.

Jók: az egész csapat, ill. –.

U19: Zalakomár–Molnári 6–3.

Miklósfa–Sava-Borsfa-Borsfa 2–0 (1–0)

Nagykanizsa-Miklósfa. Jv.: Zlatár Cs.

Miklósfa: Gyulai – Verebélyi B., Varga J., Puskás, Kálovics, Nagy Á., Balogh T., Béli (Németh T.), Pongrácz (Lervencz), Czapári, Gombos. Játékos-edző: Gyulai Attila.

Borsfa: Harangozó – Karakai, Bekö, Betlen (Bozzai), Horváth L., Szabó B., Vittman T., Czigány, Farkas M., Mészáros, Kodela. Edző: Tóth Péter.

Alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem.

Gólszerző: Pongrácz (2). Jók: Pongrácz, Nagy Á., Puskás, ill. senki.

U19: Miklósfa–Borsfa 1–4.

Tófej Kerámia–Páka 12–0 (8–0)

Tófej. Jv.: Kovács Zs.

Tófej: Takács – Karvalics, Fatér, Horváth Á., Koltai, Gál, Horváth T., Németh Cs., Hencz (Hauber), Horváth A. (Olasz), Adamasky. Edző: Belső Gábor.

Páka: Soós – Németh M., Rózsás, Farkas N., Németh L., Bakon, Orsós J., Bogdán, Németh B., Orsós L., Orsós R. Edző: Román Péter.

Megérdemelt hazai siker született a találkozón.

Gólszerzők: Adamasky (4), Koltai (4, egyet 11-esből), Németh Cs., Karvalics, Horváth Á., Horváth A.

Jók: az egész csapat, ill. Németh L., Orsós R.

U19: Tófej–Páka 18–0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában