Nem felejtik az egykori bajnokokat

2018.08.21. 17:52

A 45 éve NB I B-be jutott N. Olajbányász tagjait újra vastaps fogadta

Az FC Nagykanizsa labdarúgó-­csapatának legutóbbi hazai mérkőzése keretében köszöntötték a Nagykanizsai Olajbányász SE 45 évvel ezelőtt bajnokként az NB I B-be jutott legénységének tagjait.

Khüne László

Az N. Olajbányász SE 1973-as bajnokcsapatának tagjai az FC Nagykanizsa ifjú labdarúgóinak társaságában Fotó: Gergely Szilárd

Az Olajbányász-stadion a Ménfőcsanak elleni bajnokira készülődött, miközben a klubház tárgyalójában a kanizsai labdarúgás egykori sztárjait köszöntötték. Emitt például Sulyok Gyula, amott Harcz Lajos, az asztalfőn a találkozó főszervezője, az egykori kapus Vlaszák Géza. De sorolhatnánk még hosszan a neveket.

– Nagy dolog itt lenni együtt veletek, tudván, hogy egykor ti képviseltétek nagyon komoly szinten a nagykanizsai labdarúgást – fordult a megjelentekhez Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa elnökségi tagja. – Bevallom, kissé megilletődött is vagyok, hiszen amikor anno 1973-ban az az Olajbányász feljutott az akkori második vonalat jelentő NB I B-be, páratlan korszakot indított el a dél-zalai város futballjában.

Az N. Olajbányász SE 1973-as bajnokcsapatának tagjai az FC Nagykanizsa ifjú labdarúgóinak társaságában Fotó: Gergely Szilárd

A város részéről Tóth Nándor alpolgármester is köszöntötte az akkori bajnokcsapat tagjait, s az időzítés már csak azért sem tűnt rossz húzásnak az egykori sikerek felidézésére, mert mostanság ismét valami érdemleges történik a legnépszerűbb sportágon belül a dél-zalai városban.

– Úgy éreztem, ezt a csapatot ismét össze kell hívni, hogy nosztalgiázhassunk egyet a régmúlt nagy meccseiről. És az akkori játékosokat véleményem szerint az itt élők azóta is tisztelik és szeretik – összegzett Vlaszák Géza, miközben korábbi játékostársai már az induláshoz készülődtek a stadion VIP-széksorai felé.

A múlt szombati NB III-as bajnoki szünetében aztán a publikum tiszteletét a zöld gyepen állva is megtapasztalhatták a bajnokok, lévén ünnepélyes pályára lépésük alkalmával a szépszámú szurkolósereg vastapssal jutalmazta Harcz Lajosékat.

Utóbbit például a hangosbemondón keresztül éppen névrokona, az FC Nagykanizsa szakmai stábjában dolgozó Harcz Lajos szólította az ünnepeltek közé, a „Harczos” délutáni mérkőzés tehát eleve adott volt a Bányász-pályán. Jóleső érzéssel konstatálhatta mindenki: lehet, hogy a 45 esztendővel ezelőtti bajnokcsapat tagjainak gyorsasága egy picit már megkopott, a szurkolók emlékezetében azonban mindmáig megmaradtak. Erre az elismerő szavak és emléklapok mellett a drukkerek hangos éljenzése is tanúbizonyságul szolgált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában