2025.06.20. 16:45
ZTE FC: argentin elnöke lesz a klubnak – bemutatkozott az ügyvezető és a sportszakmai vezető
Eljött a péntek és a ZTE FC labdarúgócsapatának szurkolói nem csak a közelgő hétvége miatt várták e napot. Erre az időpontra jelezte ugyanis a klub, hogy nagy bejelentésekre kerül sor, hiszen mára már köztudottá vált, hogy a ZTE FC tulajdonosi szerkezetében nagy változás áll be.

Jobbról Damián Pedrosa, a ZTE FC ügyvezetője elnöke, mellette Andrés Jornet sportért felelős alelnök a péntek esti sajtótájékoztatón.
Fotó: Pezzetta Umberto
Péntekre tehát sajtótájékoztatót hirdetett meg a ZTE FC már egy héttel korábban. A leköszönő elnök, Végh Gábor már elköszönt a klub alkalmazottjaitól és persze a csapat szurkolóitól is, erről ebben a cikkünkben írtunk. Az, hogy dél-amerikai befektetők érkeznek és válnak a ZTE FC-ben többségi tulajdonosokká, ez hivatalosan péntekig nem hangzott el, azonban nyílt titok volt már.

Fotó: Szekeres Péter
Amit a ZTE FC már bejelentett
A labdarúgó NB I. 2024-2025. évi sorozatának befejezése óta a szakmai résszel kapcsolatban csak annyi vált biztossá, hogy a csapatot az utolsó öt találkozón irányító és az élvonalban tartó Mihalecz István vezetőedző távozik, vele együtt segítői, Nikházi Márk és Vlaszák Géza, továbbá az erőnléti edző, Brian van der Steen.
A csapatot illetően, amit eddig tudni lehet. Bojan Sankovic szerződése lejárt, ő 5 év után távozott és már alá is írt a Nyíregyházához. Távozik Medgyes Sinan a Kisvárdához, továbbá Sajbán Máté, Stefanos Evangelou, Anderson Esiti, Oleksandr Safronov, Jack Ipalibo és Marko Cubrilo, akiknek lejár június végén a szerződésük. Yohan Croizet szerződése meghosszabbodott, visszatér kölcsönadása után Papp Csongor (Szentlőrinc), Huszti András (Fehérvár FC), Klausz Milán (Nafta 1903), újabb egy évre kölcsönveszik a honvédtól Krajcsovics Ábelt, Bekti Balázst pedig kivásárolta a ZTE FC a Puskás FC-től.
Az, hogy ki mehet még és ki érkezhet, ezek mind feltételezések csupán.
Péntek, a bejelentések napja
Pénteken viszont már konkrétumok következtek, legfőképp, az új tulajdonosok személyét illetően. A ZTE FC jó előre előkészítette a pénteki nap dramaturgiáját, egymásra építve különböző eseményeket.
A sajtóeseményt itt követheti a ZTE FC TV csatornáján, cikkünk pedig alatta folyamatosan frissül.
Élőben mutatkoznak be a ZTE FC leendő vezetői
A hivatalos sajtótájékoztató előtt a ZTE FC TV csatornáján már élőben elkezdődött a klub leendő vezetőinek bemutatása. Az kiderült, hogy a ZTE FC elnöke az argentin Damián Pedrosa lesz. A szintén argentin Andrés Jornet a sportért felelős alelnök lesz.
Aláírták a szerződést
A beszédek után Végh Gábor, a ZTE FC távozó elnöke, valamint Damián Pedrosa és Andrés Jornet jelképesen aláírták a részvényátruházási szerződést.
Hamarosan kezdődik a sajtótájékoztató.
Egyben ők a tulajdonosok is
Amíg várakoztunk a sajtótájékoztatóra kiderült, hogy Damián Pedrosa és Andrés Jornet a klub tulajdonosai is lettek. Ám néhány perc és minden felmerülő kérdésre választ kapunk.
Damián Pedrosa az ügyvezető
Damián Pedrosa régóta benne van a sport világában, bemutatkozásaként megtudhattuk, hogy családja támogatásával alapította első cégét, amely sportesemények megszervezésére specializálódott. Ebben voltak olyan események is, mint a 2024-es Copa America megrendezése az Egyesült Államokban.
- Nagyon büszkék vagyunk, hogy itt lehetünk és nagyon örülök annak, hogy találkozhatok önökkel - kezdte evvel Damián Pedrosa. - Nagyon messziről jöttem, de nagy elköteleződéssel ide. Zalaegerszeg nagyon hasonló város, ahonnan mi származunk. Köszönöm, hogy hogy idejöhettünk és köszönöm Végh Gábornak és Alexandrának is a lehetőséget. A kemény munkával és ambiciózus tervekkel megvalósítható, hogy a ZTE FC magasabb szintre jusson. Szükség van mindenkinek a támogatására.

Fotó: Pezzetta Umberto
Az nem derült ki, hogy végül kik a tulajdonosok
Arra kérdésre, hogy miért döntöttek a ZTE FC mellett, így válaszolt:
- Egy ilyen csapatot nem könnyű találni, a közösség és tehetség szempontjából is. Tizenhárom éve dolgozunk ebben az iparágban, hasonló dolgokkal foglalkoztunk eddig is. Tudjuk, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét.
Lapunk kérdése volt, hogy az elnöki szerepkörrel egyben tulajdonosi szerepet is betöltenek-e. Erre a kérdésre igazából nem kaptunk konkrét választ, illetve megtudtuk, hogy ez egy későbbi tájékoztató tárgyát képezi majd.
- Egy nagyobb csoporttal dolgozunk együtt, mi azért vagyunk itt, hogy bemutassuk azt, amit képviselünk. Andrés Jornet lesz a sportigazgató és én pedig az ügyvezető igazgató. Andrés felel a sport szakmáért, de lesz egy sportigazgató is a klubnál. A jövőben új emberek és pozíciók is megjelennek a klubnál, akik fokozatosan be lesznek mutatva. Profi alapokat adunk majd a klubnak.
Andrés Jornet: jó alapokat kaptunk
Andrés Jornet Argentínából, Córdobából származik, sportmenedzsment és és játékosmegfigyelés területén építette karrierjét. amikor azt kérdeztük, hogy milyen ambíciói és tervei vannak rövid távon a klubnak, ő válaszolt.
- Nagyon jó alapokat kaptunk és szeretnénk fejleszteni az itt megforduló játékosokat - mondta Andrés Jornet, aki az MLS-ben is megfordult, valamin volt a horvát NK Istra sportigazgatója. - A cél most az, hogy fiatal tehetségekkel, magyarokkal és esetleg külföldiekkel fejlesszük Ezek a lépések most először, hogy szilárd alapok legyenek.

Fotó: Pezzetta Umberto
A sportszakmai kérdésekről később adnak tájékoztatást
Kiderült, hogy távozó Végh Gábor egyfajta tanácsadói szerepkört tölthet majd be a klubnál, de nem lesz tulajdoni hányada a ZTE FC-ben.
Arra külön felhívták a figyelmet, hogy sportszakmai kérdésekről nem tehetünk most fel kérdést, Viszont később elhangzott, hogy a jövő héten mindenre választ kapnak majd a szurkolók.
A csapat hétfőn kezdi meg a munkát
A csapat hétfőn kezdi meg a felkészülést, csak ennyit tudtunk meg a sportszakmai kérdésekkel kapcsolatban. A Zete Fiesztát július 19-én rendezik meg és ennek a részleteiről is később számolnak be
ZTE sajtótájékoztató
Fotók: Pezzetta Umberto